Na tessék! Legnagyobb problémám idefönn, hogy miként teremtsek magamnak elegendő levegőt, hoztam magammal bonyolult gépezeteket, amelyek megoldják, az ehhez szükséges munkaóráimat nem panaszolom, elvégre önszántamból hagytam oda az óbolygót, hogy végre tiszta lélekkel és elmével szemlélhessem a lenti életet.
Erre mi történik? Brit tudósok (ne tessék kacagni, ezúttal tényleg!) rájöttek, s állítólag laboratóriumi kísérletekkel igazolták Glasgow egyetemén, hogy a Holdon VAN oxigén, méghozzá nem is kevés. Történetesen a felszínt borító regolit nevű anyagban. Én azt se tudtam, hogy egészségügyi sétáim alkalmával voltaképpen LEVEGŐN járok. Ami elméletileg cirkuszi mutatványnak hangzik.
Igen. Csak ahhoz azért ezt az oxigént ki kellene szabadítani a regolitból. Hogy miképpen? Hát elektrolízissel, kérem szépen, állítják a szakemberek Glasgow-ban, a legutóbbi klímacsúcsnak helyet adó városban. Ezzel a kémiai eljárással, amely talán nem is annyira bonyolult, tizenöt óra alatt a regolitban lévő oxigén hetvenöt százalékához lehet hozzájutni. Már csak az a kérdés, hogy a regolitot juttassuk le az óbolygóra, vagy a művelethez szükséges eszközök kerüljenek ide föl.
Nem az a legfontosabb, hogy nekem legyen mit beszívnom a túléléshez. Hanem az, hogy a Föld lakosai számára százezer évig elegendő oxigén elektrolizálható a Holdat borító anyagból, állítják mindezt a skót egyetem laboratóriumának kutatói. Ez azt jelentené, hogy
talán mégsem kéne az emberiségnek idő múltán áttelepednie egy másik bolygóra a Földről – a klímakatasztrófa miatt.
Amelynek bizonyos mértékű csökkentése érdekében valamiféle önmérsékletre vállalkoztak mindazok az országok, pontosabban a nevükben a vezetőik, akik aláírták a megállapodást Glasgow-ban. Amiről a világ és hazánk mértékadó szakemberei úgy vélik,
kis lépés, noha nagy ugrásra volna szükség.
Továbbá: a szerződés csak akkor ér valamit, ha a vállalásokat betartják, s erre nézvést erősebb a szkepszis, mint a jó tapasztalat.
Csupán zárójelben jegyzem meg, hogy a NASA szerint víz is van a Holdon, csak meg kell találni a módját, hogy kinyerjék. Márpedig a klímakatasztrófa egyik hamarosan fenyegető következménye, hogy az óbolygón végleg elfogyhat az ivóvíz. Tapsolok, két legyet egy csapásra, méghozzá itt, ahová áttettem a székhelyem! Persze, minderről fogalmam se volt. Vak tyúk is talál szemet.
Nehéz kérdés, hogy a Föld élővilágában okozott károk szaporodása lesz-e a gyorsabb, vagy pedig az országvezetők vállalásai okozta helyzetjavulás. Abban biztos vagyok, hogy a Holdprojektek még utóbbiaknál is lassabban fognak kiviteleződni. Minthogy én a hazám és a világ érdekeit előbbre sorolom a magaménál, készségesen fölajánlom, hogy amennyiben ez lendít valamit a Hold oxigénjének és vizeinek mihamarabbi kinyerésén, én elköltözöm máshová. Éppen ezért fölkérem a NASA, a glasgow-i egyetem és az összes többi intézmény felelőseit, akik e tevékenységekben érintettek, hogy tájékoztassanak, mely további égitestek szerepelnek a terveikben. Ennek fényében fogom kiválasztani, hogy honnét figyeljem tovább az óbolygó életét. Végső esetben vissza is telepedhetek Budapestre, a szülővárosomba, a Duna nevű folyó partjára.
Rajtatok a sor. Én szóltam. Ha ennek ellenére a föntebb leírt megoldások csupán ötletek maradnak, s a Föld pusztul tovább, magatokra vessetek.
