Péter Dávid megmondja

Árpa Attila, légy az enyém!

Lehet, hogy Tóth Dávid olimpikon volt az utolsó szög A Nagy Ő koporsójában, de úgy néz ki, hogy a pusztító testű színész, producer, rendező még visszahozhatja a halálból a műsort.

Az eleinte teljesen indokolt tüzelő kanca módjára felfokozott izgalmi állapotban várt, majd a merevedési problémákkal küzdő impotens nőcsábász egyéjszakás kalandjait is megszégyenítően lelombozó A Nagy Ő folytatódik. 2021 őszén a titkolózás adta a reality nagy felhajtóerejét. Azt sem lehetett tudni, hogy ki lesz A Nagy Ő. Jól be lettek etetve az aranyásásra szakosodott meg a szerelemböjtön megedzett párkapcsolatsóvárgó nők, hogy majd jön egy igazi főnyeremény faszi. Helyette meg lecsorgott a Duna lágy sodrásán Tóth Dávid. Aki lehet, hogy sportolóként nagy név, de - és ez a műsoron is jól látszott, akármennyire meg volt írva és szerkesztve - nem egy nagy nőcsábász. Ha nem is Tóth Dávid, de az érte küzdő nők még ellophatták volna a show-t. De itt sem muzsikált túl jól a casting. Pedig voltak egész ígéretes jelentkezők, de a műsorkészítési irányelvnél vastagon a trash fölött húzták meg a vonalat. Pedig minden, de

tényleg MINDEN azt indokolta, hogy ez a reality inkább ne vegye komolyan magát. 

 

Forrás: rtl.hu

 

Még mielőtt... Nem akarnám visszasírni a Benkő feleséget keres című műsort, ahogy az Alekoszra szabott párkeresőt sem, mert azért ma már az nem menne el. Elvégre 2022 van, nem lehetne már ugyanazokat a dolgokat megcsinálni, illetve a nézőket sem kell lerángatni az igénytelenség mocsarába, megalázni a szereplőket, hülyének nézni a főszereplőt, még akkor sem, ha mindenki tudta, hogy hol a helye, mi a szerepe. De mondok valamit. Legyen Pumped Gabo A Nagy Ő! Alapvetően is hajtja a csajokat, de közben az Instagramja alapján mégis szeretne egy normális nőt. Ha valaki, akkor neki aztán tényleg van motivációja, hogy megtalálja A Nagy Ő-t. Vagy, hogy valakinek ő lehessen az igazi. Az, hogy mennyire jó reality tud hozni, azt meg már több műsorban is bizonyította. Talán majd legközelebb. 

Most itt van Árpa Attila.

A Perfekt Csojsz. De tényleg. Én is összejönnék Árpa Attilával, ha arról lenne szó. Feltételezem, hogy érte több nő fog versengeni már a castingon, mint Tóth Dávidért. Árpa egy full karizmatikus faszi. Benne van a filmes világban, ami egyes nőknek mindenképp imponáló lehet. De nem is ezek miatt a teljesen egyértelmű dolgok miatt jó választás Árpa, hanem azért, mert nem mellékesen a vérében van az egész tévés, filmes világ. Tudja, hogy mitől működik egy műsor. Van érzéke a realityhez, így főszereplőként bele-beleszólhat a műsorkészítésbe is akár. Sőt! Árpa Attila nem utolsó sorban színész is, ugye, így el tudja játszani, hogy valaki tetszik neki, miközben nem. Simán tud majd feszültséget generálni azzal, ha megjátssza magát. Lehet, hogy Tóth Dávid is próbálkozott ezzel, de ő nem tudott hiteles lenni. Árpa, ha nem is egy Oscar-díjas színész, de azért elég profi a szakmában. Meg az sem mellékes, hogy neki nem kell megszoknia a kamerákat, hisz szinte azok között nőtt fel, tehát sokkal ösztönösebb lesz minden mozdulata, ettől pedig sokkal hihetőbb lesz az egész reality, ami egy ilyen jól felépített társkereső valóságshow esetében azért nem egy utolsó szempont.