Elindult az Eufória második évada.
Az első évad első részéről elég beszédes címmel (Szex, drogok, megalázás és a kamaszélet összes nyomora) készült kritika a port.hu-n. Az évadról nem írtunk bővebben. Tartalmilag nehéz lenne összefogni - próbáljuk megtenni ugyanezt a saját tinédzser éveink akármelyik néhány hónapjával, itt ülhetnénk napestig - pláne, ha nagyon mélyen elgondolkodunk rajta, akkor a sok történés ellenére ugyanoda jutunk, ahonnan elindultunk.
A teljesség igénye enélkül: Nate és Mady tudják, hogy
rossz hatással vannak egymásra, de leszarják,
plusz már bűntársak is, ami még jobban összeköti őket ebben a beteg és mérgező kapcsolatban. Jules rövid ideig jó kislányként viselkedik, aztán visszatér az önpusztító hedonizmushoz. Rue ugyanez, csak drogokkal. Egyedül talán Kat produkál igazi jellemfejlődést, hiszen a mindenképp ribanckodni vágyó (mert az a menő), kamu domina énje felszínre törése után megtanulja szeretni magát, mert kiderül, hogy van egy srác, akinek úgy tetszik, ahogy van és nem csak egy szopást vagy egy kósza dugást akar tőle. És persze Cassie még az, akinek az élet egy kegyetlen leckét ad fel házi feladatnak. Egy abortusz árán ugyan, de rájön: nem a hülye csávóknak kell megfelelnie, nem kell állandóan faszikkal lennie, mert eddig sok jó nem sült ki belőle, sose szerette egyik sem, míg ő mindegyikbe szerelmes volt.
Ehhez képest a
második évad első részében az történik, ami egy kamasz esetében szokott, ha jól megtanulta a leckét: megy az egész kukába,
hisz egyszer élünk, ugye. Egy részbe sűrítve megkapjuk mindazt, amire elég lenne egy évadra is. De akkor nyilván önismétlésbe fulladna a sztori, ezért a készítők úgy döntöttek, hogy jobb gyorsan letudni, mert az lesz igazán érdekes, hogy Rue majd mit kezd azzal, hogy megkapta, amire vágyott. Rébuszokat és virágnyelvet mellőzve az történik, hogy Rue tövig húzott gázzal száguld a lejtőn az elektromos szopórollerrel (megint dílereknél köt ki és kerül necces szituba, aztán annyira túltolja a kábót, hogy majdnem meghal, de egy kis porrá zúzott Adderall visszahozza az életbe), végül bevallja Julesnak, hogy mennyire hiányzott neki és csak vele akar lenni. Jules is így érez, ezért happy sunshine minden. Na, hogy ebből mi lesz, az az évad nagy kérdése.
Az első szezon valahol Halloween környékén ért véget, most pedig konkrétan egy szilveszteri buliba csöppentünk. Nem telt el olyan iszonyatosan sok idő, de egy-két hónap is örökkévalóságnak tűnhet bizonyos esetben, például, ha halál depressziós tinédzser az ember. Ezt tökéletesen vissza is adta az Eufória azzal, hogy a "gyerekek" semmiből semmit sem tanulva vetik bele magukat az újabb buliba, ahol
megint ugyanazok az arcok vannak és megint ugyanazok a dolgok történnek.
Mondom: senki nem tanult semmit. Igaz is, hisz kétszer csak nem lehet ugyanúgy és ugyanazt beszopni, nem? Senki nem lehet akkora szerencsétlen, ugye. UGYE? Hát de. Elemi katasztrófák epicentruma lett az epik partyból.
A nézőnek lehet egy kis deja vúja, mivel Nate pont olyan megcsalós szituba keveredik, mint az első évad első részében Mady. Viszont ennek a mostaninak következményére nem kell olyan sokat várni, mivel az első évadból áthozott halálos fenyegetés itt eszkalálódik, amikor Fezco kábé annyira rommá veri a csávó fejét, mint Edward Norton a Harcosok klubjában Angelét. Tehát nagyon, szinte péppé. A jelenet végén Rue annyit bír mondani:
Aztapicsa.
És milyen igaza van. Nem csak a full pszichopata Nate megérdemelt bűnhődése adja az igazi eufóriát ebben a részben, nem csak az, hogy valamennyire a helyére billent a világ rendje ezzel - hogy egy bántalmazó, zsaroló, szinte fenyegető aurájú figura eddig a pillanatig úszta meg -, hanem az igazi katarzis az, hogy egy eddig méltatlanul hanyagolt (központi karakter ellenére) mellékszereplő végre fel lett emelve. Végre megismertük Fezco történetét, sőt, ha minden jól megy, akkor azt is megtudhatjuk ebben az évadban, hogy miért védi annyira Ruet.
Az utolsó jelenetig altatva van a néző, eszébe sem jut az embernek, hogy itt valaki agyon lesz verve. Egy csomó minden eltereli az ember figyelmét. Ott van Rue durva kábózása. Meg a jelenet, amikor Cassie letolja a bugyiját Nate kocsijában, miközben cirka 160 km/h-val száguldanak Cassie kiköti a biztonsági övét és deréktól felfelé kilóg az ablakon. És ebből végül nem egy frontális baleset lesz, hanem egy fürdőszobai petting a buliban. Innen kanyarodunk egy már-már burleszk jelenetbe, ahogy Cassie egész testével tartja az ajtót, miközben a túloldalon Mady dörömböl. Leírhatatlan. És nem azért mert a ruhájából már félig kibújva látszanak a mellei, hanem mert annyira abszurd az egész. De valahol életszerű is. Ahogy Maddy nem megcsalással kezdi vádolni Nate-et, hanem cinkeli kicsit, hogy nem hiszi el, hogy a csávó egy buliban elkezd szarni. Cassie végül megússza a lebukást - az is elég parádés.
- Itt egy csaj totál kiütve a kádban - mondja a random csávó, aki bement Mady után a fürdőbe.
- Nem érdekel - mondja Maddy, aki oda se néz, pedig akkor látná, hogy Cassie az, és össze is tudná rakni, hogy talán az imént Nate nem is biztos, hogy gittelt, hanem az ő kis barátnőjével kavart.
Cassie megússza, de összefut a volt csávójával, McKayjel. Ezt kiszúrja az egészségesnél jóval féltékenyebb Nate, aki elkezd McKay arcába mászni, hogy tuti megdugta, tutira a hátára, a hasára, a mellei közé élvezett. Oké, tehát Nate most Maddy helyett Cassie védelmére kelne, McKay lenne, akire ráhúz valami erőszakos bántalmazást, mint az előző évadban Taylor esetében is tette. De jön Fezco, ugye.
A kiszámíthatatlanság eufóriája, a tinédzserek makacs önfejűsége, a mindenbe beleszarok stílus jellemző erre a közegre, amit a mindenkori fiatalok éreznek csak igazán, és ezt az érzést a sorozat tökéletesen át tudja adni. Köszönhető ez a sokszor videóklipes megvalósításnak, a természetben ritkán előforduló lilás, narancssárgás fények használatának, amivel kicsit sci-fis, utópisztikus, már-már valótlan hatást is kelt.
Így lesz disszonánsan kábító az eufória valósága, Rue világa.
