Péter Dávid megmondja

Visszatér az Éden Hotel, csak egy kicsit másként

És a címe sem ez lesz, de a lényegen nem változtat semmi.

Július 18-val kezdődő hét is elég zajosra sikerült ilyen-olyan dolgok miatt. Kicsit elveszett a zajban az a nem éppen elhanyagolható bejelentés, hogy a SuperTV2 megpróbálkozik egy új(nak tűnő) társkereső realityvel. Persze nem csak ezzel, hanem sok mással is készült a TV2 csoport, így Kulcsár Edina és G.W.M. szereplésével eladott Párharc című műsor, a felturbózott és Rózsa Györgytől mentesített Zsákbamacska reboot, az új évaddal érkező Pepe meg az Ázsia expressz elterelte a figyelmet erről. Méltatlanul vetül árnyék erre a produkcióra, indokolatlanul van háttérbe szorulva, amikor

ilyen baljós időkben minden üde színfoltra, minden faszaságra is szükség van.

Egy tisztességes Éden Hotel utánzatot meg csak úgy, alanyi jogon is megérdemel már a lelkes tévénéző, hogy végre el lehessen felejteni a botrányba fulladt, és attól eltekintve is kellemetlen harmadik évadot. (Amit pont a TV2-nek lehet köszönni.) Úgy fog kelleni ősszel a trópusi környezetben luxizgatást mímelő, medence szélén koktéllal jasszerkodó csajok és pasik vekengése és türhő proliskodásba torkoló mindennapjainak története, mint egy háromfős család társasházi lakásába plusz 30 kWh jóársított áram.  

 

Forrás: YouTube

 

Annyit lehet tudni, hogy valamikor ősszel kerül képernyőre a Money or Love - Fogadj a szerelemre című társkereső reality. Az is biztos, hogy napi formátumról van szó, ami több hónapig lesz képernyőn, és interaktív lesz olyan tekintetben, hogy a nézők szavazhatnak majd egy applikáción keresztül, hogy kivel és mi történjen. Igen, szóval ez nem is az Éden Hotel, mert ott előre fel volt véve minden, aztán jól meg lett vágva, a nézők nem szólhattak bele semmibe, csak mozizhattak egy jót. Itt inkább a Love Island sejlik fel a háttérben, ami a konkurenciáé volt, ugye. Meg az Éden Hotellel könnyebb példálózni, mert az több ember fejében úgy van meg, mint

a párkereső realityk etalonba mártott csimborasszós non plusz ultrája. 

 

Forrás: YouTube

 

Az is biztos, hogy néhány lány és fiú karibi hangulatú púposkodását a TV2 a török műsorgyártóval, az Acun Medyával hozza el a magyar háztartásokba. A Money or Love egyelőre még világhódító útjának csak nagyon az elején jár, ugyanis eddig csak egy évad készült el belőle, az is a spanyol nyelvű közönségnek Por Amor o Por Dinero címmel. A Telemundo nézői 2021 november 17-én látták a premiert, a finálét pedig 2022 január 10-én. Hétköznapokon lehetett követni a műsort, lehetett szavazni. A recept tehát valamennyire bevált, mert a 35 adást átlagosan 810 ezer néző követte. 

 

Forrás: YouTube

 

Ezt kell Magyarországon bedurrantani. Itt a lehetőség visszahozni a szép emlékű Éden Hotelt. És most még az is benne van a pakliban, hogy egy rutinból megoldott, csípőből lehozott Ctrl + C, Ctrl + V is elég lenne, hisz ki emlékszik már arra, ugye. De lehet tanulni új trükköket a Netflix realityjeiből. Jöhet az ön- és punciimsereti jóni szakkör! Lehet a fiúknak verbális és non verbális pöcsméregető kontesztjük egy macsós grill party keretein belül. Aztán lehet keverni is a műsorokat: lehet egy kis szextilalom is, mintha csak az Ellenállhatatlan kísértésben lennénk. De nem lenne rossz az sem, ha a szintén spanyolul futott a Love never lies (Amor con fianza), azaz A szerelem nem hazudik valóságshow-ból lenne átemelve az a realitygeneráló elem, hogy levetítik egy egyik csapatnak, amit a másik villában, a hátuk mögött mondtak róluk. 

 

Forrás: YouTube

 

Új műsor, civilek, párkeresés, napi (élő, csúsztatott élő?) reality. Ebből még valami jó is lehet. De persze most is castingon múlik minden.