sPORT

Negyven évvel ezelőtt Piquet egyetlen ponttal nyert Reutemann előtt

Niki Lauda a Formula-1 autós gyorsasági-világbajnoki sorozatban 1976-ban és 1978-ban lett világbajnok, míg a köztes évben – abban a szezonban, amikor megégett a Nürnburgringen – a végelszámolásnál egyetlen ponttal maradt le James Hunt mögött.

A két világbajnoki címmel rendelkező osztrák pilótát 1978 végén Bernie Ecclestone elcsábította a Brabham-Alfa Romeo csapathoz. Ecclestone elintézte Laudának, hogy a Parmalat évi egymillió dollárt adjon a kétszeres világbajnoknak. Minden adva volt a sikerhez, ám a Brabham versenyautói nem akartak működni.

A Parmalat Racing Teamnél Niki Lauda csapattársa a brazil Nelson Piquet lett, ők ketten az Alfa Romeo három literes, V12-es motorjával hajtott két különböző autóval versenyeztek az első 13 futamon.

A két Brabham esett-kelt, Lauda a harmadik futamon, Dél-Afrikában elcsípett egy 6. helyet, majd zsinórban kilenc versenyt volt kénytelen feladni. Az Olasz Nagydíjon Niki Lauda a 4. helyen végzett, ám elege lett az egészből. Kanadában felmondott Ecclestone-nak, aki a boxutcában rátalált az argentin Ricardo Zuninóra, akitől kért némi pénzt, majd átadta neki Lauda versenyöltözékét, és beültette annak autójába.

Az utolsó két futamon már egy-egy Ford-Cosworth DFV 3.0 V8 hajtotta a két Brabhamet.

Az évet a Ferrari kettős kieséssel kezdte, az olasz istálló a Laudát váltó Gilles Villeneuve mellé Jody Schecktert szerződtette le. Brazíliában a kanadai és a holland versenyző már az 5. és a 6. helyen végzett.

Forrás: Bernard Cahier/Getty Images

A Ford motoros autók domináltak, ám Dél-Afrikában magához tért a Ferrari

A kvalifikáción óriási meglepetésre Jean-Pierre Jabouille egy Renault-val szerezte meg a pole pozíciót, a futamon azonban elromlott a Renault erőforrása. Végül Villeneuve 3,42 másodperccel nyert, csapattára Scheckter előtt.

Ők ketten ezt a bravúrt megismételték Kalfiorniában is. A sikertelen Spanyol Nagydíj után Scheckter nyert Belgiumban és Monacóban is. Dijonban Jabouille megszerezte karrierje első futamgyőzelmét, a második helyért Villeneuve és René Arnoux (Renault) késhegyre menő csatát vívott. Végül ketten egymás mellett repesztettek a célegyenesben, Villeneuve 24 századmásodperccel előzte meg Arnoux-t.

A következő három futamon Jody Scheckter szorgalmasan gyűjtögette a pontokat, míg Villeneuve Ausztriában Alan Jones (Williams-Ford) mögött lett második. Az ausztrál pilóta zsinórban három futamot nyert meg.

Monzában ismét sikerült a Ferrari 1-2, ám ezúttal Schecktert intették le az első helyen. A holland versenyző és a Ferrari egyaránt megszerezte a világbajnoki címet.

1980-ban olyan pilóták tűntek fel a Forma-1-ben, akik meghatározták a nyolcvanas évek versenyeit. A finn Keke Rosberg (Fittipaldi-Ford) rögtön az Argentin Nagydíjon megszerezte a harmadik helyet. Alain Prost (McLaren–Ford Cosworth) karrierje első két futamán egy 6. és egy 5. helyet szerzett. Az Osztrák Nagydíjon pedig feltűnt egy bizonyos Nigel Mansell (Lotus–Ford Cosworth).

A turbókorszak hajnala

Miközben a csapatok zöme három literes V8-as szívómotorokkal versenyzett, a Ferrari és az Alfa Romeo a 12 hengeres erőforrásokhoz ragaszkodott, addig a gyári Renault csapat már 1979-ben előjött egy másfél literes, V6-os turbó motorral.

René Arnoux Brazíliában nyert először turbó motoros autóval a Forma-1-ben, bár a francia pilóta a Renault-val győzött Dél-Afrikában, de ezután Arnoux nem tudott dobogóra kerülni.

Alan Jones (Williams-Ford) nyert a Francia és a Brit Nagydíjon, majd feltűnt egy trónkövetelő Nelson Piquet személyében, aki Hollandiában és Monzában győzött a Brabham-Forddal. Két futammal a vége előtt Piquet egy ponttal vezetett Jones előtt.

Az ausztrál nyert Kanadában és a Glen Watkins pályán, míg Piquet mindkétszer kiesett. Jack Brabham után Alan Jones lett a Forma-1 második ausztrál világbajnoka.

Argentin-brazil csata a világbajnoki címért

1981-ben Alain Prost került René Arnoux mellé a turbómotoros Renault-ba. Az első öt futamból kettőt-kettőt nyert meg Carlos Reutemann (Williams-Ford) és Nelson Piquet. Monte Carlóban és a Spanyol Nagydíjon Gilles Villeneuve (Ferrari) győzött.

Így nyár derekán Reutemann 13 ponttal vezetett Jones és további két ponttal Piquet előtt. A világbajnokságok pontszámításában korábban rendszerint két részre osztották a versenyévadot és az első, valamint a második szakaszból is az 5 vagy 6 legjobb eredmény számított.

1981-ben 15 futamot rendeztek meg és mindegyik pontszerző versenyen elért eredmény beleszámított a végső elszámolásba.

Franciaországbn Alain Prost megnyerte karrierje első futamát, míg Silverstone-ban a brit John Watson (McLaren-Ford) győzött Reutemann és Jacques Laffite (Ligier-Matra) előtt.

 

Forrás: Vittoriano Rastelli/CORBIS/Corbis via Getty Images

Reutemann 17 ponttal vezetett Piquet előtt

A Hockenheimringen Piquet nyert Prost és Laffite előtt, míg Reutemann motorhiba miatt kénytelen volt feladni a futamot.

Az Österreichringen Laffite győzött Arnoux és Piquet előtt, Reutemannt az ötödik helyen intették le.

Következett a Holland Nagydíj Zandvoortban, ahol a kvalifikáción Prost és Arnoux szerezte meg az első sort a két turbómotoros Reanult-val. A futam 18. körében Laffite és Reutemann össszeütközött és mindketten kiestek.

Nelson Piquet Prost mögött a második helyen végzett, és pontszámban beérte Carlos Reutemannt.

Három futam volt még hátra…

Monzában a 19. körben John Watson a Lesmóban elveszítette uralmát a McLaren-Ford fölött és a szalagkorlátba csapódott. A brit sértetlenül szállt ki az autóból, a mögötte érkező Reutemann kicsúszott a fűre, de vissza tudott navigálni a pályára.

Az Olasz Nagydíjat Jones Watson nyerte meg Alan Jones és Reutemann előtt. Piquet-nek az utolsó körben akadtak motorproblémái, így végül egy pontot szerzett a hatodik hellyel.

A Kanadai Nagydíjon egymás mellől rajtolt Piquet és Reutemann, az argentin kisebb balesete után Alan Jones állt az élre. A 8. körben René Arnouw törte össze a Renault-t.

Végül Laffite nyert Watson és Villeneuve előtt, míg Piquet az 5., Reutemann pedig a 10. helyen fejezte be a versenyt.

Reutemann (49) egy ponttal vezetett Piquet (48) előtt.

Forrás: Paul-Henri Cahier/Getty Images

Az 1981-es utolsó futamot Las Vegasban rendezték meg

A kvalifikációt Reutemann nyerte meg csapattársa Alan Jones, Gilles Villeneuve (Ferrari) és Piquet előtt.

A szombati futamon remekül versenyzett az amerikai nézők kedvence Mario Andretti, ám a 30. körben az Alfa Romeo felfüggesztése eltört, így Andretti a 4. helyről szállt ki a versenyből.

Az élen Alan Jones maga mögött tudta tartani Alain Prostot. A harmadik helyen Bruno Giacomellit (Alfa Romeo) intették le, mögötte Nigel Mansell (Lotus-Ford) érkezett célba.

Nelson Piquet megszerezte az 5. helyet, a verseny leintése után a brazil pilótát ölben kellett kivenni az autójából annyira elkészült az erejével. Negyedóráig tartott míg Piquet kiheverte a verseny alatti hősokkot.

Argentin riválisa Reutemann egy kör hátránnyal csak a 8. helyen ért célba, így Piquet egy ponttal visszaelőzte ellenfelét és először lett világbajnok.