A hétvégén elszabadul a 90-es évek

A szegedi Deju Vu Fesztiválon megmártózhatunk a 90-es évek popzenéjének esszenciális muzsikáiban - hangolódjunk rá a legemlékezetesebb nótákkal!

Az Újszegedi Partfürdőn egymás után lépnek fel azok az együttesek, amik megédesítették, vagy megkeserítették az életet a megboldogult 90-es években. Hiszen ezeket a zenéket soha nem lehetett normális hangerővel hallgatni, és mindenhol volt legalább egy szomszéd, amelyik bömböltette a magnóját vagy a CD-lejátszóját. Persze a rádióból is ezek szóltak, nem lehetett elbújni előlük. Az évek múltával ha nem is szépültek meg a nóták, mindenképp viccesekké váltak, így a szegedi Deja Vu Fesztivál egyeseknek tömény nosztalgiázás lesz, másoknak egy óriási hülyülés. 

Íme néhány korszakos nóta a fellépőktől - add meg a módját, és tekerd csutkára a hangerőt, úgy csapasd!

 

 

 A La Bouche egy német eurodance duó, első albumuk, a Sweat Dreams 1994-ben jelent meg. Ugyan már ez is sikeres volt, de az igazi slágerük az egy évvel később Be My Lover lett. Még a zseniális Diszkópatkányokban is elhangzik, ez pedig egyértelműen azt jelenti, hogy a kor egyik legesszenciálisabb daláról van szó.

 

 

Az 1989-ben alakult, szintén német Culture Beat a Mr. Vain című örökbecsű slágerükkel vált ismertté, de szerencsétlen szomszédok a a Crying in the Rain és a Got To Get It című dalok miatt is átkozhatták a zenehallgató fiatalokat.

 

 

Nem meglepő módon a Magic Affair is német. 1993-99-ig, nagyjából a kor leáldozásáig működött, később rövid időre felbukkant az elmúlt évtized közepén, majd 2008-ban felültek a nosztalgiavonatra és azóta is nyomják a régi slágereket.

 

 

Természetesen többségben magyar fellépők lesznek.  Vicces, hogy nagyjából az AD Stúdió pályafutása is ugyanazokat a szakaszokat fedi le, mint a Magic Affair-é. 90-es évek eleje, aztán vége, végül a kétezresek vége. Legnagyobb slágerük a borzalmas Álmaimban Amerika volt, aminek az elején mintha próbálnának valamit angolul hebegni, de csak értelmetlen nyögdécselés lesz belőle.  Ez a nóta szimplán csak béna maradt, még csak nem is vicces.

 

 

Valaki tévesen azt hitte annak idején, hogy a rap(szerű) betétektől trendibbek lesznek ezek a számok, ami együtt jár a keménykedéssel: kopasz fej, béna napszemüveg, atlétatrikó, arany kacatok a nyakban, megfordított baseballsapka. A Happy Gang tökéletesen alkalmazta ezeket az íratlan szabályokat Fiatal szerelem klipjében. A TNT ugyanez, sőt, a Titkos üzenet feltűnően hasonlít az előző dalra.

 

 

A lassú számokra jellemző volt, hogy az énekes a gesztusaival is igyekezett nyomatékosítani a dal líraiságát (ez többnyire azt jelenti, hogy a kézfejüket tekergetik mellmagasságban, vagy úgy tesznek, mintha pisztollyal fenyegetnék őket). A Groovehouse nagy sikerű, Hajnal című dalában is így fejezik ki a mély érzelmeket. A 90-es években vajon lassúztak a fiatalok erre a nótára, ahogy néhány évvel korábban a felső tagozatos osztálybulikban a November Rainre?

 

 

Nem hagyhatjuk ki a két legismertebb lánycsapatot sem! A még mindig aktív Bestiák is ott lesz a hétvégi őrületen, a Baby Sisters viszont már vagy 15 éve feloszlott. Azért álljon itt tőlük is videoklip, és nem csak azért, mert sokkal jobb csajok.

 

 

Sajnos a Haddaway nem lép fel a fesztiválon, de nem lehet teljes egy ilyen válogatás a What Is Love nélkül!