Bár a britpop-alapvetés nem tér vissza a Nagyszínpadra, Liam Gallagher jóvoltából beindul a nosztalgiavonat.
Testvérpárok közt Káin és Ábel óta nem volt olyan harmónia, mint amilyen a Gallagher fivéreket köti össze. Lévén az illusztris szemöldökű fivérek jó 16 éve legfeljebb ügyvédjeiken és a sajtón keresztül tartják a kapcsolatot, joggal feltételezhetjük, hogy Bakfark Bálintot és Tinódi Lantos Sebestyént előbb fogjuk élőben látni, mint az eredeti felállású Oasist. A 2000-es (Pepsi) Sziget-koncertjük barátok közt is legendás volt, ám ezúttal Liam Gallagher (Nagyszínpad, 21.15) szólóban is nagyot szakíthat. A britpop csapat ugyanis kerek 30 éve jelentette meg Definitely Maybe című klasszikus lemezét, melyet ezúttal Liam teljes egészében is előad válogatott 90-es évekbeli ritkaságok társaságában. Ahogy Gallagher fogalmaz a maga szofisztikált módján:
„A 90-esek legfontosabb albuma, seggfej! Nélküle sehol sem lennék, és te sem. Szóval ünnepeljünk együtt!”
A felhozatal elképzelhetetlen az ügyeletes extravagáns előadók nélkül, akikre hivatkozva a fesztivál ellendrukkerei évről-évre Szodoma és Gomorra zajszennyezett reinkarnációjának titulálják a Szigetet. Nos, ezt a funkciót idén Yves Tumor (Nagyszínpad, 17.30) tölti be, akivel aligha ruccannánk le a csíksomlyói zarándoklat ultrái közé tartozó nagyanyánkhoz egy vasárnapi slambucra. A hasonló énekesek számára pedig aligha létezik lehangolóbb dolog, mint amikor zenéjük beskatulyázható egy bizonyos stílusba. Nincs ez másképp a floridai zenész esetében sem, aki amolyan elektronikus-pszichedelikus pop-rockban utazik, és tavaly jelentette meg kiváló csengésű, Praise a Lord Who Chews but Which Does Not Consume; (Or Simply, Hot Between Worlds) című lemezét.
A zenészek által emlegetett egyik leggyakoribb közhely, hogy az igazán jó dalok egy akusztikus gitáron is jól szólnak. Hogy Maarten Devoldere Warhaus (Revolut Stage - 18.45) nevezetű szólóprojektjének szerzeményei eredetileg hogyan szólaltak meg, azt legfeljebb csak a bennfentesek tudják, az viszont tény, hogy ily módon íródtak egy hotelszobában. A Ha Ha Hartbreak cím pedig több mint kifejező, ugyanis bár a dalokat egy szakítás ihlette, az anyag mindennek mondható, csak gyászlemeznek nem. A szerzeményeket ugyanis Devoldere kifejezetten energikus és kreatív formában hangszerelte át, most pedig élőben is bemutatja őket.
Texas nem feltétlenül a hiphop melegágyaként szerepel a zenei világtérképen: amennyire ambivalensnek tűnhet a „redneck rapper” szóösszetétel (Kid Rockról most nagyvonalúan feledkezzünk el), annyira formabontó karakter Teezo Touchdown (Revolut Stage – 22.45) . A zenész How Do You Sleep At Night? című debütáló albumán a (közel sem) hagyományos hiphopdalokban pl. falszett ének vagy akusztikus gitár egyaránt helyet kap, sőt, még a pop punk felé is tesz némi kitérőt. Teezo mindeközben olyan támogatókat tudhat maga mögött, mint Andre 3000, Drake vagy Travis Scott.
Az időcsapda kíméletlen dolog, pláne, ha a belezuhanó egyed képtelen megbarátkozni a Sziget folyamatos imidzsváltásával. Akik azonban még 2024-ben is kilátástalanul kutatnak a súlyos hangzású metálzenekarok után, azoknak a Lazarvs (Petőfi Színpad, 23.15) nyújthat mentsvárat, még ha nem is a túl komfortos fajtából. Az egykor Apey & the Pea néven futó stoner/sludge, de nyomokban grunge-ot is tartalmazó zenekar a legjobb ellenpélda az „ezzel a zenével itthon nem lehet befutni” mantrára. A csapat ugyanis nemcsak, hogy kinőtte a „klubzenekar” titulust, de 2021-ben Fonogram-díjat is nyert.
