Ünnepi kavalkád és programdömping az 5. Advent Budapesten téli fesztiválon

Ötödik alkalommal nyitotta meg kapuit az Advent Budapesten téli fesztivál és karácsonyi vásár a Városháza parkban. A város legcsaládiasabb adventi rendezvénye idén is élmények sokaságát kínálja a látogatóknak. Az adventi hétvégeken ingyenes programok várják az egész családot a fűtött Üvegházban: gyerekkoncertek, bábszínházi előadások, kézműves foglalkozások, közös éneklés, vasárnapi gyertyagyújtás, interaktív bohócelőadás és még sok meglepetés kicsiknek és nagyoknak. Az Advent Budapest téli fesztivál programdömpingje december 1-én veszi kezdetét és egészen december 24-ig tart.

A kulturális programok sokfélesége és gazdagsága mellett a szervező Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. stábja idén is a közösségi események fontosságára, az összetartozás élményére és a közös ünnepvárásra helyezi a hangsúlyt. Az esemény olyan ajándék a családok és az egész város számára, amelybe igyekeztek az egész közösséget bevonni: iskolai együttesek, kórusok és zenekarok, valamint határon túli művészcsoportok és fiatal amatőrök is szép számmal lesznek a fellépők között, akik hagyományőrző műsoraikkal kedveskednek a közönségnek.


Szerda és csütörtök esténként budapesti iskolás csoportok és amatőrök veszik birtokba a vásár fűtött üvegházát. A csíksomlyói Árvácska Együttes, az erdélyi gyermekotthon lakóiból álló csoport a fesztivál immár visszatérő vendégeként nyitja meg karácsonyi programot december 1-jén 16 órától. Péntek estéktől pedig egész hétvégén át ingyenes programok, esténként jobbnál jobb hangulatos koncertek követik egymást. Szombaton és vasárnap délelőtt és napközben főként gyerekprogramok, gyerekszínházi előadások, betlehemes játékok és kézműves foglalkozások lesznek. Az esti koncertek 7 órakor kezdődnek, olyan nagyszerű fellépőkkel, mint Petruska András dalszerző-énekes szólóformációja, a vérbő Swing a la Django, vagy kvartettjével az egyedi hangú Kozma Orsi. A Pesti Magyar Színház három műsorral is jelen lesz: egy musical blokkal, a Takarásban című produkcióval és egy kimondottan gyerekeknek szóló musical-programmal.


A programok mellett idén is kiállítják a kisiskolásoknak a környezettudatosság jegyében díszített karácsonyfa-installációit a Szabad Tér Színház és a FŐKERT Zrt. közös szervezésében. A 60 fenyőfára a vásár teljes ideje alatt lehet voksolni az Advent Budapesten Facebook-oldalán, a legtöbb szavazatot elért fákat készítő osztályok pedig értékes ajándékokat kapnak. Újra lesz plüss maci gyűjtés és Angyalposta-szolgálat is, azaz jótékonysági képeslapvásár, melynek bevételéből a Cseppkő és a Városligeti fasori Óvodákat támogatják.


Az adventi vasárnapokon ünnepi programok keretében kerül sor az óriás adventi koszorú gyertyáinak meggyújtására Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes, kórusok és a történelmi egyházak egy-egy képviselőjének részvételével. Az első gyertyagyújtás december 3-án, 17 órakor lesz, mely egyben az Advent Budapesten téli fesztivál és karácsonyi vásár ünnepi megnyitója is egyben, az első gyertyával egy időben pedig felgyullnak Budapest ünnepi fényei is!

További információk: www.adventbudapest.hu