A Jónak lenni jó! adománygyűjtés idén az autista gyermekeket támogatja

Az Együtt az Autistákért Alapítvány legújabb kampányában soha nem látott bátorsággal és őszinteséggel szólalnak meg autista gyerekek és fiatalok.

Megérteni. Elfogadni. Segíteni.

Ez az Együtt az Autistákért Alapítvány jelmondata, és a mostani érzékenyítő kampány is ennek szellemében valósult meg: elsődleges célja, hogy ledöntse az autizmust övező tabukat. Az autizmus spektrumállapot Magyarországon közel 160 ezer embert érint. Ők másként érzékelik a világ behatásait, és emiatt gyakran adódnak nehézségeik a mindennapi életben.


Az Együtt az Autistákért Alapítvány missziója, hogy hosszú távú segítséget nyújtson az autisták számára: első megvalósult projektjük a Közép-Európában elsőként átadott Autista Vizsgálóközpont volt 2018-ban, ahol az autizmusban érintett családok nyugodt körülmények között látogathatnak el a különböző vizsgálatokra gyermekeikkel. A mostani kampány célja az érzékenyítés mellett egyben az adománygyűjtés, hogy a 3 és 8 év közötti, speciális szükségletű gyermekek egyéni igényeiknek megfelelő fejlesztést és terápiát kaphassanak.

„Nagyon büszkék vagyunk legújabb kampányunkra, hiszen

az általunk támogatni kívánt gyerekekkel és fiatalokkal együtt hoztuk létre: náluk hitelesebben senki nem tud

a témában megszólalni. (...) Jelenlegi célunk az első Autista Mintaház – Diagnosztikai és Terápiás Centrum létrehozása 2021 tavaszán, ahol autizmus spektrumzavarral élő gyerekek egyénre szabott fejlesztését, terápiáját tudjuk majd megtervezni. A világjárvány teljesen felforgatta az ő életüket is, és a megváltozott helyzet számukra még nehezebben dolgozható fel, ezért most sokkal több odafigyelésre és segítségre van szükségük” – mondta Szijjártó-Nagy Szilvia, az Alapítvány elnöke.


Az érzékenyítő kampánnyal párhuzamosan elindult az MTVA Jónak lenni jó! jótékonysági akciója is, amelynek keretében cégek és magánszemélyek tehetnek pénzbeli felajánlásokat. A műsor készítői idén olyan művészeket és sportolókat kerestek fel, akik személyes tárgyaik felajánlásával támogatják a kezdeményezést: ezeket a tárgyakat december 1-jétől lehet megvásárolni, a legértékesebb felajánlásokra pedig a köztévé december 20-i egész napos műsorfolyama során lehet licitálni. De a 13616-os telefonszámot tárcsázva, vagy a 13616-os számra küldött SMS-sel hívásonként és üzenetenként 500 forinttal bárki bármikor adakozhat.


(via ACG Reklámügynökség)