Megjelent az új Kockás, elolvastuk, és reméljük, nagyon sok számot fog megérni.
Nem kis felbolydulást okozott, amikor egy hónapja a semmiből berobbant a hír, hogy folytatódik a 80-as évek képregénymagazinja, a Kockás. A visszajelzéseket böngészve nem csak a képregényrajongókat mozgatta meg az örömhír, hanem azokat is, akik nosztalgiával gondolnak vissza gyerekkoruk egy kedves darabjára, és netán a könyvespolcon/padláson/spájzban spárgával átkötve hevernek a régi lapszámok, amit persze nosza, gyorsan fel is lapoztak.
December 9-én, az éves karácsony előtti képregényvásáron, a Hungarocomixon már kapható volt az új Kockás, ám újságárusi forgalomba csak 15-én került, azaz most már mi is megmutathatjuk, ki lépett Rahan és Doktor Justice örökébe. Képregényes fórumokon ugyanis hamar tisztázódott, hogy ugyan a mai Kockás kinézetében (és papírban is) a lehető legtökéletesebben másolja a régit (leszámítva, hogy a nyomtatás igényes, a színek szépek, míg a klasszikus számokban rendre szétcsúsztak), de gyerekkorunk kedvenc képregényhőseinek jó része sajnos nem térhet vissza. Ennek oka meglehetősen prózai: a Vaillant a Francia Kommunista Párt ifjúsági lapja volt, így ingyen kaptuk a történeteket, ma azonban a Rahan jogdíja meglehetősen drága, Doktor Justice és Cogan újraközlését pedig egyszerűen nem engedi az alkotó fia és egyben jogörököse. Az azonban bizonyos, hogy nem kell lemondanunk régi kedvenceinkről sem, mert a ragtapaszos pofájú, örökké peches, méltatlankodó Herkules felbukkan egy rövid történetben, sőt, a következő szám képes ízelítője szerint Pif és Szépalmási professzor is visszatérnek! (A képregényoldalakat a kiadó engedélyével közöljük.)
Régi kedvencek helyett kaptunk újakat, és nyilván még ismerkedni kell velük, de már az első (illetve az eredeti sorszámozását folytatva, az 51.) szám alapján is látszik, hogy az új Kockás bizony semmiben sem marad el a klasszikus sorozattól. Csakúgy, mint régen, a képregények közt vannak humorosak, gyerekeknek szólók, és olyanok is, ami inkább a nagyobbakat célozza meg: Herkules ismét vicces, csakúgy, mint a Kreténből ismert Perverz Tatát is rajzoló Marcel Gotlib fapofájú kutyája, Gai-Luron, és az Állati dokik rövidke, egy oldalas történetei is szórakoztatóak. A humoros vonulatot hozza a legismertebb szuperhősök paródiáját felvonultató Kozmikus őrjárat, bár a két rövidke történet nem túl szellemes, és kapunk még egy szintén egy oldalas, Főzőiskola címűt, a füzet egyetlen magyar alkotását.
De nehogy azt higgyük ám, hogy csak rövidke történetek kerültek a lapba! A hosszabbak azok, amelyek már főleg az idősebbeket célozzák. Az Agent 327 titkosügynöke Vincent Van Gogh rejtélyes képei után nyomoz (egyben kapunk egy remekül megrajzolt gyorstalpalót is a festő életéről, no meg levágott füléről), Thomas Silane fotóriporter egy rejtélyes fényképezőgépet kap, ami nagyon fura dolgokra képes, és igazi különlegesség a Vakáció Budapesten című történet, amely az 1956-os forradalomról szól. E hosszabb sztoriknak mind jön majd a folytatása, ám mindegyik elég kurtán-furcsán, hirtelen ér véget, ugyanis eredetileg egyben jöttek ki a sztorik, és a részekre bontás ott történt, ahol a dramaturgia nagyjából megengedte. A két terjedelmi/életkori kategória közt van valahol félúton a kissé bizarr Cosmik Roger: Bolygóbérlés.
E remek indítás után remélhetőleg nagyon-nagyon sokáig futni fog a lap, de azért jó lenne, ha egy idő után, miután ismét a hétköznapjaink természetes elemévé vált a Kockás, a hosszabb képregényeket egyben közölnék le. De addig is: jó esély van rá, hogy a mai gyerekek is ugyanolyan élvezettel olvashassanak hónapról-hónapra remek képregényeket, mint ahogy a szüleik tették, és utána akarjanak minél többet - mert a képregény bizony az egyik legjobb dolog a világon.
