Kiderült, hogy kik utazhatnak a Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpiára

Ezen a nyáron Jászberényben készült a magyar diákolimpiai csapat a Lengyelország által rendezett XVI. Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpiára (IOAA). Bonyolult csillagászati-elméleti feladatokat oldottak meg, éjszaka távcsöves megfigyeléseket gyakoroltak, amit planetáriumi és égboltismereti, illetve adatelemzési felkészüléssel egészítettek ki.

Az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont mellett Jászberény Önkormányzata és a Jászberényi Városi Könyvtár munkatársainak támogatása segítette őket, hogy kiváló és nyugodt körülmények között sajátíthassák el a szükséges tudást, hogy a nemzetközi mezőnyben a megszokott eredményekkel térhessen haza a magyar delegáció. A válogató tábor minden évben a felkészítési folyamat csúcsa, hiszen a végén kiderül, hogy kik képviselhetik Magyarországot a nemzetközi versenyen.

Az égi mechanika, szférikus csillagászat, kozmológia, és egyéb fontos csillagászati témák mellett planetáriumi feladatokat végeznek a táborlakók. Esténként az észlelési gyakorlatok után kellemes beszélgetésekre és érdekes történetekre is marad idő a szabad ég alatt.

Forrás: Athletica Galactica

 

A tábor szakmai programjának összeállításakor a felkészítők mindig igyekeznek megtalálni az arany középutat, hogy ne csak elmélyítsék a diákok tudását az olimpián általánosan előforduló témakörökről, hanem saját korábbi tapasztalataik és élményeik segítségével felkészítsék őket mentálisan is a versenyre. A sok munka mellett megpróbálnak időt szakítani némi szabadidős tevékenységre, pihenésre és a csapat összekovácsolására is.

Az Athletica Galactica Kárpát-medencei Csillagászati és Asztrofizikai verseny döntőjét követően a keretbe választott 10 diák olimpiai felkészítése megkezdődött. 10 héten keresztül kapták a visszaküldendő feladatsorokat, emellett Budapesten a Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézetben, Piszkéstetőn és Baján a Bajai Obszervatóriumban töltöttek el egy-egy hétvégét. Az eddigi eredményeik alapján az addigi 5 legmagasabb pontot szerzett versenyző kiutazhatott Horvátországba a Csillagászati és Asztrofizikai Miniolimpiára, ahol szlovén és horvát társaikkal mérhették össze tudásukat. Éppen, hogy hazaértek, rövid pihenő után máris indult az 1 hetes intenzív felkészítő tábor, melyet egy több fordulós verseny zárt le. Ennek és a korábbi hetek eredményeinek összesítése után pedig kialakult a végleges sorrend, ami alapján az 5 legjobban teljesítő diák lehetőséget kapott arra, hogy augusztusban képviselhesse hazánkat a nemzeti porondon Lengyelországban.

Az olimopiai keretbe az első helyen Schmercz Blanka, az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium végzős diákja, másodikként Horváth Zsóka, a zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium 11. osztályos tanulója, míg harmadikként a 10. osztályos Elekes Dorottya, a budapesti Fasori Evangélikus Gimnáziumból került be. A lányok mellett az 5 fős csapatot Vári Gergely Péter, a budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 11.évfolyamából, Sarkadi Sándor pedig a nyíregyházi Szent Imre Katolikus Gimnázium végzős diákjaként tette teljessé.

A delegáció augusztus 10-én indul Chorzów városába. A diákokat csapatvezetőik, Dr. Kovács József, az ELTE GAO tudományos főmunkatársa, Dr. Dálya Gergely, a Genti Egyetem csillagász posztdoktori kutatója, illetve megfigyelőik, Dr. Jäger Zoltán, a Bajai Obszervatórium csillagásza és Vincze Nikolett, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont csillagászati diákolimpiai prokjekt koordinátora kísérik.

További infókat erre találtok!