Csak később derült ki, mitől volt olyan ingerült a vízibivaly, amelynek a hátára felkötötték a majdnem meztelen színészt.
Bár több akciófilm filmben is feltűnt, amelyekben veszélyes és halálmegvető mutatványok szerepelnek, Jack Black jellemzően nem az a fickó, aki lassított felvételben átrepül a levegőben, miközben elszabadul körülötte a pokol. Peter Jackson King Kong című filmjében akadtak veszélyes jelenetek, de a legtöbb kihívással a vizuális effektusokért felelős brigád nézett szembe, és a Jumanjiban és annak folytatásában is nagyrészt a zöld képernyő előtt kellett rohangálnia.

Az igazi veszély természetesen egy külső helyszínen várta, ahol a CGI már nem segíthetett neki – mégis, egy viszonylag egyszerű jelenetben került a halál közelségébe. Egy hawaii szigetről és egy vemhes vízibivalyról, és persze Ben Stiller Trópusi vihar (2008) című, sztárokkal teli vígjátékáról van szó, amelyben Black egy Jeff Portnoy nevű drogfüggő színészt alakít, aki kissé megbolondul, amikor kijönnek rajta az elvonási tünetek.
„Elolvastam a forgatókönyvet, és azt mondtam, ezt meg akarom csinálni. Muszáj megtennem, mert ez a legviccesebb forgatókönyv, amit évek óta olvastam, és arra születtem, hogy eljátsszam ezt a szerepet” – mondta Black Collider magazinnak.
Ennek ellenére voltak kétségei:
„Nem fogok meztelenül felszállni egy kib...tt vízibivalyra, nem fogom megtenni”
– ez volt az azonnali reakciója, amíg a rendező meg nem győzte az ellenkezőjéről. A nadrágra levetkőzve valószínűleg hamar megbánta az egészet, amikor elfajultak a dolgok. „Egyszer csak lerepültem a bivaly hátáról” – emlékezett vissza a színész hatalmas partnerére. – Felágaskodott, majd ledobott magáról, én pedig néhány sziklatömb között landoltam. Nem tudom, hogyan nem törtem el a nyakam, de pontosan a sziklák közé estem. Ha csak pár centivel arrébb landolok, végem lett volna." Mint kiderült, a vízibivaly, avagy Bertha, ahogyan a stáb tagjai hívták, azért nem tűrte meg a hátán a színészt, mert vemhes volt. Ezt még az állat trénere sem tudta, ami hamarosan meg is ellett. Jack Black és a közös élmény tiszteletére a bivalyborjút Little Jacknek nevezték el, hogy megerősítsék a köteléküket.
A máskor oly nyugodt Bertha egyébként sok jelenetben tűnt fel, köztük egy kivágott részben is, ahol a Black által játszott begőzölt Portnoy fel akarja koncolni az állatot és a beleit akarja hordani, a testnedveit felszürcsölni, de társai lebeszélik róla. Talán itt neheztelt meg rá a békés jószág.

Forrás: faroutmagazine.co.uk