Nyári napközik a Miskolci Kulturális Központ szervezésében

A hosszú bezártság után végre ismét közösségben tölthetik az időt a gyerekek. A nyári szünet teljes ideje alatt várják a pihenni, kikapcsolódni vágyókat a Miskolci Kulturális Központ intézményeiben.

A kínálat sokszínű, mindenki megtalálja a kedvére valót, akár a képzőművészet, az állatok, a tánc, a mozgás vagy a történelem szerelmese. A szakmai foglalkozások mellett pihentető és szórakoztató élmények is szerepelnek a programokban. A szülők meg is nézhetik, mit tanultak a gyermekek az öt nap alatt, a legtöbb napközi ugyanis bemutatóval zárul.

Az Ady Endre Művelődési Házban a Zenebona napközi nem csak azoknak szól, akik zenei előképzettséggel rendelkeznek, hiszen a foglalkozásokon játékos zenei, ismeretterjesztő, ritmusérzéket fejlesztő feladatokkal találkoznak a résztvevők, ahol a legfontosabb a jókedv és a közös zenélés, éneklés élménye. A Lélek és művészet napközi a test és lélek összhangjára épül, ahol a képzőművészet, az alkotás mellett a belső harmónia, a nyújtás, a helyes légzés és testtartás elsajátításával gazdagodhatnak a részvevők. A Szín-Játék napköziben a dramatikus játékok, különböző készség- és képességfejlesztő foglalkozások során fejleszthetik a gyermekek előadói képességüket, valamint kézügyességüket.

Forrás: Miskolci Kulturális Központ


A Gárdonyi Géza Művelődési Házban a Csupa mosoly napközi várja a kicsiket. Az öt nap alatt sokat játszanak, mesélnek, kézműveskednek majd, felfedezhetik a minket körülvevő természetet és még egy interaktív közlekedésbiztonsági foglalkozásba is bekapcsolódhatnak.

A Görömbölyi Művelődési Házban az Angol élmény napköziben játszva bővülhet a gyerekek szókincse. A Lovas-REkreatív napköziben a lovaglás élménye mellett a környezetvédelem és a kézműveskedés is fókuszba kerül. A Lovas-ügyességi sport napköziben a felelős állattartásról szerezhetnek ismereteket, és természetesen a lovaglás is része a délelőttöknek. Délutánonként pedig tornatanár vezetésével ügyességi sporttevékenységekben vehetnek részt. Idén először

középiskolások számára is indulnak előkészítők. Angol, német, matek és történelem emelt szintű érettségire felkészítő foglalkozások zajlanak majd délelőtt,

délutáni programként pedig választhatnak a pályaorientációs, önismereti- és kommunikációfejlesztő tréning vagy a képességfejlesztő logikai gyakorlatok és társasjátékok között.

Forrás: Miskolci Kulturális Központ


Az Ifjúsági Házban a Hétpróba napközi hívogatja az örökmozgó gyerekeket, akik szeretnének betekintést nyerni többfajta mozgásformába. A Táncos kedvű napköziben pedig a standard és latin táncok alapjaival, különféle koreográfiákkal ismerkedhetnek meg könnyed formában a jelentkezők.

A Lovagi Tornák Terén az udvarhölgyek, apródok, királyok és királynék életébe nyerhetnek betekintést a napközisek az Apród- és udvarhölgyképzőben. A FotóZOO napközibe olyan gyerekek jelentkezését várják, akik szeretik a természetet és a fényképezést – itt elmélyíthetik tudásukat. Az Íjász napköziben pedig megismerkedhetnek az egyik legősibb sport alapjaival, szellemiségével, és különböző méretű célpontokra lőhetnek.

A Vasgyári Művelődési Ház Kutyás napközibe várja az érdeklődőket, ahol a gyerekek az alap engedelmességi feladatok gyakorlása mellett különböző trükköket gyakorolhatnak kedvencükkel. A Mesterségem címere napköziben a munka világába tekinthetnek be a jelentkezők. A foglalkozások során nyolc–tíz különböző szakma megismerésére lesz lehetőség. Többek között a divat, az öltözködés, a belsőépítészet és a virágkötés rejtelmeibe lesz módjuk betekinteni, valamint a katonák, nyomozók, tűzoltók és a villamoshálózat-szerelők munkáját is megismerhetik közelebbről.

További információért katt ide!


(via Miskolci Kulturális Központ)