A nyár a pihenés, a feltöltődés időszaka, erről álmodunk egész évben, várjuk, tervezzük. Kisgyerekekkel vagy éppen kis- avagy nagykamaszokkal a családban persze gyakran az újratervezés a feladat, mert előfordul, hogy a pár hónappal korábban dédelgetett tervek már nem is annyira tökéletesek, mire beköszönt a nyár.
Augusztus utolsó hetében különleges kézműves táborral várja a 9–12 éves gyerekeket a Mezőgazdasági Múzeum.
Világ körüli utazás növényekkel. 5 nap, 5 kontinens növényei. Kertészkedés, növényismeret, ültetés, alkotás, játék.
A nyári napközis tábor 7–12 éves gyerekek számára ajánlott. Idén július 12. és 16. között tartják a vidámnak ígérkező hetet.
Rendhagyó rendezvénye lesz idén a Gitármánia és Zenei Továbbképző Tábornak, ugyanis az eseményhez csatlakozik az AztaQ Tehetségkutató és a Hangszert a kézbe utazó kiállítás.
Repülj vissza az időben, és kalandozz a sztyeppén! Most játékos formában ismerheted meg a lovasíjász-kiállítást, alkothatsz, íjat, vesszőparipát készíthetsz, honfoglalás kori játékokkal ismerkedhetsz, sőt újraalkothatod a Honfoglaló társasjátékot is.
Augusztus 13. és 18. között színházi és személyiségfejlesztő drámatábort szervez Budapesten az Osonó Színházműhely. A napközis, három étkezést biztosító drámatáborba 15 és 35 év közötti fiatalok jelentkezését várja a társulat.
A Nagylátószög. 120 éves a magyar film című kiállításhoz kapcsolódó, a Nemzeti Filmintézettel közösen szervezett táborokba várják a kicsiket és a fiatalokat.
A Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért és Gyermekekért Egyesület idén nyáron megszervezi a 25. KÖSZI Napvető mesetábort, a 20. KÖSZI Nyomkereső detektívtábor Kölyök turnusát, illetve ugyanezen tábor Kamasz kurzusát.
A hosszú bezártság után végre ismét közösségben tölthetik az időt a gyerekek. A nyári szünet teljes ideje alatt várják a pihenni, kikapcsolódni vágyókat a Miskolci Kulturális Központ intézményeiben.
A nyári szünet kitörésével idén immár 34. alkalommal rendezik meg a zoológiai szaktáborokat az általános iskolásoknak.
A Skanzen népszerű gyerektáborai egész nyáron (június 28-tól augusztus 27-ig) várják a 6–12 éves gyerekeket.
Ha érdekelnek a természet titkai, nyitott vagy a tudományos kalandokra és szeretnél részt venni látványos kísérletekben, jelentkezz az Agóra táborába!
Alkotás, élmények, a test és lélek harmóniája – így lehet összefoglalni a Janus Pannonius Múzeum Jóga és művészet című napközis táborának tartalmát.
Középkori fegyverek megismerése, íjászkodás, japán kardbemutató, vívás, látogatás a Pécs Városi Lövészklubban – mindezt kínálja az a napközis tábor, amely a sportot és a történelmet helyezi középpontba június 21. és 25. között.
5 millió beoltottól engedélyezik a nyári táborok megtartását, szóval érdemes körülnézni a Marczi rengeteg tábora között.
A KreaTour idén nyáron a budapesti Katona József Színházban és zuglói műhelyében szervez 8–14 éves gyerekeknek szóló tematikus, tárgyalkotó, szabós-varrós napközis táborokat.
A kecskeméti kulturális és ifjúsági központ öt telephelyen összesen száz tábort kínál, sport, tánc, néptánc, ismeretterjesztő, művészeti, kézműves, zenei, játék és ovis tematikában.