Gyermekkoromban reneszánszát élte a téli társas mozgások királya, a korizás, amit már akkor is csak a dagerrotípiákon hívtak korcsolyázásnak.
Már nem is tudom, hogy a jégszikrák varázslatos ködfüggönye, a mozgás légies könnyedsége, vagy a különféle alakzatban egymásra eső és felállásukban jócskán akadályozott szerencsétlenek látványa nyűgözött-e le jobban. De, tudom...
Megvallom, sohasem volt a lábamon korcsolya, a legközelebb ötméteres látótávolságban voltam tőle, és onnan szimpatikus balettbakancsnak tűnt, alsó áramszedőkkel. A nagyszüleim lábán mégoly kevéssé tűnt stabilnak, pedig ők kart karba öltve ropták a jeget, úgynevezett sörizős technikával, amit rövid időnként akrobatikusnak vélt kunsztokkal spékeltek meg. Ezt ők dupla- és triplavalaminek hívták, bár tisztán emlékszem, hogy a súlypontjaikon logó végtagok sohasem emelkedtek el a talajtól az általam is biztonságosnak vélt hat centiméternél magasabbra. Ezért néztem inkább másokat. Szóval, én nézelődni jártam a jégre, de sporteseménynek fogtam fel.
Aki úgy dönt, hogy szívesen kompromittálná magát a hidegben, és a jégen vesz elégtételt a munkával eltöltött szürkés órákon, az számos helyen megteheti a fővárosban.
Tehát vállra a korcsolyát, vagy zsebre a távcsövet, és irány a legfontosabb jégalkalmatosságok!
Elsőként természetesen a Városligeti Műjégpályát érdemes meglátogatni, én itt számítanék a legtöbb és legnagyobb esésre, de mozgásnak is kiváló lehet. A napi két turnusban nyitva lévő (9-13 óra, majd 17-20 óra) korcsolyapálya 3000 forintért várja az önkéntes csúszókat, és ezt hétvégén is teljesíti. Valószínűleg itt lesznek a legtöbben, és mivel nincs kapaszkodókorlát, a nézelődők is garantált élményben részesülhetnek.
Az idei sláger a Budavári Palotanegyedben Mikulás napján megnyílt Savoyai jégterasz, mely Budapest legszebb panorámájával büszkélkedhet, tehát ide mindenféleképpen érdemes ellátogatni, csupán nézni is. A vizuális és mozgástechnikai kaland mindennap 12 és 22 óra között várja az érdeklődőket, 3500 jó forint ellenében.
A várból lefelé jövet, vagy, ha valaki éppen fel sem ment, akkor pont ott megtalálhatja a Széna téri Jégkertet, ahol vári árakon lehet számítani a szórakozást, ám úri módon foglalni kell a helyet, azt viszont reggel 7-től este 12 óráig!
Az óbudai vagányok két helyen is kipróbálhatják a jég megfelelő módon végbevitt összekarcolását, 8-tól nagyjából estig, a zord térbeli elhelyezkedésért cserébe ingyenesen. Ja, mindezt a Fő és Békásmegyeri Piac téren is.
Aki nem a szélsőségek csapodár viharkabátja, de ki akarja venni a részét a hétköznapi hősködésből, a biztonságos belvárosban is megtalálja a maga jégfelületét, méghozzá a tavalyi debütálása után ismét megnyitott Városháza Téli Élményparkban! Lehet, hogy városházi, de a mienk! Senki sem veheti el a hangulatos LED-fényfüzéreket, és a meggondolatlan cselekedetekre ösztönző jégfolyosót sem! Ráadásul a belépő itt a mindössze határozóval illetett 2500 Ft, amit hétfőtől szerdáig 8-20, csütörtöktől vasárnapig 8-21 óráig szednek.
Biztosan vannak, akiknek nem elég a korcsolyázással szerzett tapasztalati pontok száma, és még inkább elmerülnének a bátorságpróbák városi dagonyájában, nekik a Csepeli Jégpark meglátogatását ajánlanám, ahová is először el kell jutni, ugye. A kihívásokkal teli messzeség megéri a megpróbáltatást, a koripálya olyan, mint a belvárosi, csak csepeli vehemenciával nagyobb – nagyobb LED-füzérek, nagyobb jégfolyosó! De ugyanazért az árért (2500), és mindennap 8-21 óra között! Aki még nem érzi elég érettnek magát a kalandhoz, a gyakorlópályán próbálgathatja összeszedni a megfelelő esésszámot a fejlődéshez. Az esésszámlálók kényelmesen, a palánk oldaláról figyelhetik a váratlan eseményeket.
Vannak aztán a vérjég-vadászok, ők bárhová elmennének egy kis játszi korizásért, még Kőbányára, vagy a mesebeli Bókay-kertbe, ami a XVIII. kerületben található.
Sokan azt hinnék, a kozmopolita Újbuda nem száll be a kiváltságos jégszórakoztatási üzembe, de tévednek, a Bikás park nevéhez méltóan fajsúlyos műjégpályával, jégtánc- és hokibemutatóval helyezi magát a korcsolya őrület transzparens kijelzőjére.
Az ortodox belvárosiak, akik nem léphetik át a nagykörutak határát, a Horváth Mihály téri jégpályán olvadhatnak eggyé a természettel, ráadásul mindezt INGYEN, 8 és 20 óra között! Remélem, jól látszik!
Már csak azért is, mert ugyanezek a paraméterek jellemzik az újpesti Szent István téren létrehozott közösségi korcsolyapályát is, bámulatos lehetőségek, szó szerint!
Léteznek még kisebb, illetve fedett helyiérdekű korizási lehetőségek is, melyek hely és energia hiányában már nem fértek el listánkon, de még szédülve is könnyedén megtalálhatók a netes keresőmotorok segítségével.