Meghalt Britt Allcroft, a Thomas, a gőzmozdony című gyereksorozat megálmodója

Allcroft egy negyvenes évekbeli gyerekkönyvben bukkant rá Thomas karakterére, és úgy gondolta, hogy a tévéadaptációban akár Ringo Starr is szerepet kaphatna.

81 éves korában meghalt Britt Allcroft brit tévés, a Thomas, a gőzmozdony című gyereksorozat vezető producere és írója. A nő Los Angelesben, karácsony napján vesztette életét, ám halálhírét a család csak most erősítette meg.

A Thomas, a gőzmozdony 1984-es debütálása óta az egyik legnépszerűbb gyereksorozatnak számít, Magyarországon jelenleg a JimJam csatorna sugározza rendszeresen. Allcroft a sorozat első narrátorának Ringo Starrt kérte fel, akit többek között George Carlin és Alec Baldwin követtek.

Allcroft annyira hitt a sorozat sikerében, hogy jelzálogot vett fel a házára csak azért, hogy finanszírozni tudja az első epizódok elkészítését.

A Thomas 1989-ben az USA-ban is debütált, innentől pedig garantált volt számára a világsiker. Allcroft produkciós cégét később a Barbie-babákat is gyártó Mattel vásárolta meg. A nőt fia, lánya és unokái gyászolják.

(via The New York Times)