Újabb gyermekáldás a Debreceni Állatkertben

Eseménydúsan telt a tavasz vége az intézmény berkeiben: a parlagi szamaraknál és a kék páváknál is új jövevényeknek örülhettek.

Miután a tavalyi évben összesen három utódot köszönthetett a parlagi szamaraknál, a Debreceni Állatkert újabb csikó születéséről számolhat be. Az életerős és kifogástalan étvágyú kis fehér csődör május 22-én, a biodiverzitás világnapján és egyben a magyar természet napján jött világra, gondozói pedig – hagyományukhoz híven – a születésnapjára eső névnap szerint keresztelték el, így az Atos nevet kapta.

Forrás: Nagyerdei Kultúrpark Nonprofit Kft.


Érdekesség, hogy apja az intézmény Laci nevű, tekintélyes korú csődöre, aki egészen 1998 óta él a Nagyerdő fái alatt, a gondos tartásnak és nem utolsósorban kiváló genetikájának köszönhetően pedig a mai napig igen aktív. Bár születése után nem sokkal már lábra is állt, Atos még jó ideig gondoskodó anyja, Szamóca mellett marad, akinek társaságában a látogatók is megtekinthetik a tevék kifutója melletti karámban.

A nyugodt vérmérsékletű, ugyanakkor intelligens és jól tanítható csacsikkal az intézmény falain belül nemcsak kifutójukban, hanem a jeles alkalmakkor útjára induló Csacsifogat dolgos szekérhúzóiként is találkozhat majd a nagyközönség. Az idei tavasz pedig az állatkert kékpávacsapatában is eseménydúsan telt, miután nem kevesebb, mint négy tojásból kelt ki fióka szintén még májusban, mintegy 28 nap költést követően.

Forrás: Nagyerdei Kultúrpark Nonprofit Kft.


Az egyelőre ismeretlen nemű apróságokat anyjuk neveli a kulisszák mögött, de szépen cseperednek, így a remények szerint a nyár végére már a látogatók előtt is bemutatkozhatnak. A fácánfélék családjába tartozó kék vagy indiai páva (Pavo cristatus) az indiai szubkontinens és Srí Lanka erdős területein őshonos.

Különleges szépsége és a farokfedő tollain található mintázatok, az úgynevezett pávaszemek miatt a hindu vallásban szent állatként tisztelik,

emellett csaknem fél évszázada India egyik nemzeti jelképe. Európába Nagy Sándor hódításai nyomán került, mára pedig világszerte elterjedt díszmadár és háziállat.


(via Nagyerdei Kultúrpark Nonprofit Kft.)