Az Asszír Birodalom titkai a Határtalan Régészetben

Az asszírok világának titkaival, történeteivel foglalkozik a Határtalan Régészet című magazin nyári száma. A lapból kiderül, hogy a történelem legnagyobb lakomája 10 napig tartott és óriási mennyiségű ételt és italt szolgáltak fel az Asszír Birodalom fővárosában: többek között 10 ezer ugróegeret is.

Asszíria körülbelül kétezer éven keresztül volt az ókori Közel-Kelet meghatározó birodalma, mely komoly hódításokra tett szert. A Határtalan Régészet című magazin nyári számában ennek a különleges, kevésbé ismert világnak a nyomába erednek a szerzők, de kiderül az is, hogy magyar régészeti feltárások is zajlanak az egykori Asszír Birodalom területén napjainkban.

Az asszírok gazdagságát és hatalmát a régészeti munkálatok során megtalált tárgyi emlékeknek, épület-maradványoknak köszönhetően ismerjük. Asszír ékírásos dokumentumok ezrei maradtak fenn, melyek részletesen beszámolnak az akkori emberek mindennapjairól és a különleges eseményekről is. Egy ilyen különleges esemény volt a fővárosi, kalhui palota felavatása, melyet a történelem legnagyobb ismert lakomájával ünnepeltek meg.

A lakoma részleteit ékírással vésték fel az egyik domborműre. Ez alapján tudjuk, hogy az asszír uralkodó 10 napon keresztül közel 70 ezer embert látott vendégül a palota felavatása alkalmából: 14 ezer kecskét, 2 ezer bárányt, 30 ezer vadmadarat és 10 ezer ugróegeret is felhasználtak a lakomákhoz. Az ugróegerek mennyiségét azért is emelték ki külön, mert nagy energiabefektetés kellett a befogásukhoz, így különleges ételnek számítottak. Mindemellett rudakra kötözött sáskát is felszolgáltak a vendégeknek. Az ételek mellett az italokkal sem fukarkodtak: nagyjából 720 ezer liter sört és 200 ezer liter bort ittak meg a vendégek a 10 nap alatt.

Mindezek mellett kiderül a magazinból az is, hogy a démonok voltak az asszír hitvilág legfontosabb szereplői. Kétféle csoportra osztották őket: a bajt hozó, emberi életet veszélyeztető démonokra, és a segítő, emberi életet védelmezőkre. Utóbbiakat emberi külsővel és szárnyakkal, állati fejjel ábrázolták és ezek az ábrázolások nagy mennyiségben megtalálhatóak voltak a palotákban, lakóházakban. A cél az volt, hogy megvédjék az ott lakókat minden rossztól, bajtól.

A Határtalan Régészet című magazin célja az, hogy új formában mutassa be a régészet izgalmas világát: színes, gazdagon illusztrált lapszámai mindig egy-egy izgalmas történelmi időszakot fognak át.