Bécsben nyert az acb Galéria

Az acb Galéria nyerte a bécsi nemzetközi művészeti vásár legjobb standnak járó díját.

viennacontemporary nagy, nemzetközi művészeti vásár legjobb standnak járó díját a zsűri tagjai a magyar galériának ítélték oda, az osztrák Bildrecht (vizuális művészetek szerzői jogkezelésével foglalkozó cég) által alapított fődíjat – és a vele járó négyezer eurót - pedig az ott kiállító Selma Selman prezentációja kapta.

Forrás: acb Galéria


Az acb Galéria által képviselt, Boszniában született, de 2018 óta Amerikában élő Selma Selman már többször kiállított Budapesten, utoljára 2020-ban a COVID idején az első, független Flash Show részeként, amikor a járvány miatt a szervezők nem akarták online térbe költöztetni a rendezvényt, egy járványbiztos kompatibilis megoldást találtak ki: belvárosi kirakatokba költöztették a kiállított műveket.

Forrás: acb Galéria


A New Yorkban élő, cigány származású Selma Selman porszívóromboló akcióját például a Vörösmarty téri Gerbeaud Kávéház kirakatüvege mögött lehetett megnézni. (Ezt a performanszát egyébként két évvel korábban, élő közönség előtt mutatta be az acb Galéria éppen most újra kiállítóterében.