Mária Terézia és I. Ferenc József koronázási lakomája

Az újkor évszázadai során nemcsak a nagyobb családi ünnepeket (esküvőket, keresztelőket, temetéseket stb.) kísérték lakomák, hanem az udvari ceremóniáknak is fontos részét képezték a nyilvános díszebédek, így például a koronázásoknak is.

A közép-európai Habsburg Monarchia területén a német-római császárkoronázásoknak, a magyar és cseh királykoronázásoknak és az alsó-ausztriai rendek „hódolati” (Erbhuldigung) ceremóniájának is állandó, protokolláris velejárói voltak a fényűző lakomák. Ezek közül néhányról ábrázolások is fennmaradtak, mint például I. Mátyás császár (II. Mátyás magyar király) és II. József frankfurti koronázási bankettjéről, Mária Terézia prágai koronázási lakomájáról vagy az 1740-ben a bécsi Hofburgban tartott díszebédről.

Franz Kollarz – Rusz Károly: I. Ferenc József koronázási ebédje a budai királyi palota dísztermében. Fametszet, 1867, MNM Történelmi Képcsarnok (forrás: Magyar Nemzeti Múzeum)

 

Ezeknek a banketteknek a középpontjában azonban elsősorban nem az étkezés, hanem az uralkodó és a rendi társadalom elitjének sokszínű reprezentációja állt. Mindez a magyarországi koronázási lakomák kötött, évszázadokon át csaknem változatlan ceremóniarendjében, a magyar főurak által az asztal körül végzett szolgálat rendjében és a királyi asztalnak a hatalmi hierarchiát kifejező ülésrendjében egyaránt kifejezésre jutott. A 19. század második felére a koronázási lakomák ceremoniális jellege és szimbolikus volta olyannyira hangsúlyossá vált, hogy a királyi asztalra felszolgált étkekből már nem is fogyasztottak, mint például a Ferenc József (1867) vagy a IV. Károly (1916) koronázását követő ebédeken is.

A kora újkori magyarországi koronázási bankettekről részletesen ld.: Pálffy Géza: Koronázási lakomák a 15–17. századi Magyarországon: Az önálló magyar királyi udvar asztali ceremóniarendjének kora újkori továbbéléséről és a politikai elit hatalmi reprezentációjáról. Századok, 138. (2004) 5. sz. p. 1005–1101.

A koronázási lakoma a magyar királykoronázások egyházi szertartását követő világi ceremóniák záróeseménye volt, amelyre a szertartásrend szerint a király a négy égtáj felé történt rituális kardvágását követően az uralkodói rezidencián, a pozsonyi vár lovagtermében, majd később a budai királyi palota dísztermében került sor. Érdemes megjegyezni, hogy koronázási ebédet a magyar királyné-koronázásokat követően is tartottak, amelyeket egyébként nem követett világi szertartásrész.

A magyar királykoronázás egyházi és világi rítusait az az 1768-ban készült festményciklus mutatja be a leglátványosabb módon, amely Mária Terézia 1741. évi koronázásának egyes jeleneteit örökíti meg, s az egykori Magyar Udvari Kancellária bécsi palotájában látható, amely ma a bécsi magyar nagykövetségnek ad otthont.

A magyar koronázási lakomák sajátossága, hogy a királyi asztal körüli közvetlen szolgálat ellátása – a bécsi közös Habsburg-udvar miatt – csak „virtuálisan” létező magyar királyi udvar főméltóságait viselő magyar arisztokraták kiváltsága volt. A magyar főurak a koronázási ceremónia és a lakomák során tehát kivételesen ténylegesen is gyakorolhatták névleges tisztségeiket, s elláthatták a magyar királyi udvar-, kamarás-, ajtónálló-, pohárnok- és asztalnokmesteri feladatköreiket, miközben a felszolgáló mintegy kéttucat étekfogó is mind magyar mágnás volt.

A magyar koronázási lakomák másik sajátossága, hogy a 18. századtól már U alakban felállított királyi asztal körül – a spanyol eredetű gyakorlatnak és etikettnek megfelelően – csak egy szűk, 6–8 főből álló „asztaltársaság”: az uralkodópár és a legelőkelőbb vendégek, követek és főméltóságok foglaltak helyet, míg a többi résztvevő állva szemlélte a ceremóniát (majd utóbb a palota szomszédos termeiben külön asztaloknál ebédelt). Így például Mária Terézia 1741. június 25-i koronázási díszebédjén a pozsonyi várban mindössze heten ültek a királyi asztalnál.

A ceremónia leírása szerint – a korábbi koronázások gyakorlatát követve – a királynő fején a Szent Koronával, vállán a koronázási palásttal vonult be a terembe. Amint az asztalhoz ért, főudvarmesternője levette fejéről a koronát, melyet ő átnyújtott a magyar királyi udvarmesternek, aki egy erre a célra előkészített konzolasztalra, egy arany tálcára helyezte azt (az alaprajzon Nr. 12). Az asztal, amely a két magyar mágnás koronaőr állt.

A királyi asztal vendégeinek rangbéli hierarchiáját a számukra előkészített székek is jelezték. A királynő egy ezüsttel hímzett aranyszínű szövettel kárpitozott karosszéken ült, férje és a főhercegnők arannyal hímzett vörös bársonnyal kárpitozott karosszéken, a nádor és a két érsek pedig vörös bársonnyal kárpitozott, aranyszínű rojtokkal díszített, de karfa nélküli széken foglaltak helyet.

A lakoma a bevett szokások szerint ceremoniális kézmosással kezdődött. Ennek során a nádor nyújtotta a királynőnek a kézmosótálat, az érsek prímás pedig a kéztörlőkendőt.

Az ebéd alatt Mária Terézia főudvarmesternője, valamint a magyar királyi udvarmester (kezében a ceremónia vezénylésére szolgáló pálcával), valamint a királyi kamarás végig a királynő széke mögött álltak. A királynő italát Batthyány Lajos pohárnokmester, ételét Kéry Ádám „előmetélő” szolgálta fel és készítette elő, s a többi vendégnek is külön-külön pohárnokból és étekfogóból álló kétfős magyar főúri „személyzet” állt rendelkezésre.

Az első pohárürítéskor az érsekek és a nádor fölállva éltették a királynőt, s ezzel egy időben a vár és a város valamennyi ágyúját elsütötték. Az ebéd alatt a terem végében felállított színpadon zenekar és énekesek muzsikáltak.

Az ebéd során Forgách Ferenc asztalnokmester – a korábbi hagyományokat követve – annak az ökörnek a húságból is felszolgált egy darabot, amelyet a vár mellett a nép számára sütöttek.

A „néplakoma” részeként a pozsonyi polgárok ingyen fogyaszthattak kenyeret, valamint vörös és fehérbort is.

Az ebéd „konfekt”, azaz csemege felszolgálásával ért véget, amit ismét kézmosás követett. Ekkor az ifjú gróf Esterházy Ferenc, a későbbi kancellár nyújtotta a királynőnek a kézmosótálat, a kamarásmester pedig a kéztörlőkendőt. A királynő fejére visszahelyezték a magyar koronát, majd a két érsek a Deo gratias (Istennek legyen hála!) akklamációt intonálva adott hálát. Ezt követően a királynő kíséretével együtt visszavonult lakosztályába.

A régi szokások továbbéltetésével igen hasonló módon zajlott I. Ferenc József koronázási díszebédje is, immáron a budai királyi palota dísztermében 1867. június 8-án, amelyről egy fametszetű ábrázolás is megjelent a „Koronázási emlékkönyv – 1867. Junius 8.” című kötetben, s ugyanott a ceremónia ülésrendje is megtalálható. [2, 3. kép] (A lakoma egy további ábrázolása a Pataki József által kiadott Koronázási emléklapok című albumban jelent meg.)

A királyi asztal körül ez alkalommal az asztalfőn helyet foglaló uralkodópár mellett, a király jobbján Simor János hercegprímás és Haynald Lajos kalocsai érsek, balról pedig Mariano Falcinelli-Antoniacci pápai nuncius és Andrássy Gyula miniszterelnök foglalt helyet, az utóbbi a koronázás során a nádor szerepét töltötte be, miután az 1867. évi kiegyezéssel a tisztség megszűnt.

Az ünnepi lakoma itt is kézmosással kezdődött, amelyhez a király számára Andrássy gróf töltötte a vizet a tálba, a hercegprímás pedig a kendőt nyújtotta. A díszebéd a szokásos szertartásrend szerint zajlott. A Hazánk s a Külföld című hetilap tudósítása szerint „a főpohárnokmester… serleget nyújtott a királynak, ki fölkelve, hangosan mondta, hogy »éljen a haza!«, a serlegből ivott és azt a királynénak nyújtotta, ki ülve szintén ivott belőle… A felségekkel szemközt álló asztalnok erre jelt adott és négy képviselő a testőrség kíséretében kiment a teremből és mindegyik egy-egy tál étellel visszatért és a tálakat az asztalra rakták, onnét pedig rövid idő múlva megint kivitték.” Az asztalnok ez alkalommal is felszolgált egy darabot a Vérmezőn a nép számára sütött ökörből, az asztaltársaság azonban egyetlen falatot sem fogyasztott a feltálalt fogásokból, amint azt Politikai Ujdonságok című hetilap tudósítása is hangsúlyozza: „Három fogás ételt tettek az asztalra, elsőt és másodikat az országgyűlés küldöttei, a harmadikat az asztalnokok. Az ételek azonban érintetlen maradtak, csupán a borból ittak Ő Felségeik. Az első pohárnál a király a hazára mondott áldomást.” Jókai Mór Útleírások című kötetében A királykoronázás címmel megjelent írásában is kiemeli, hogy „a forma szerinti királyi ebéd” során „az ételeket csak felhordták és kivitték”. (forrás: Magyar Nemzeti Múzeum)