Meglepően sok kérdést megválaszol Az utolsó dosszié, de nem biztos, hogy meg akarjuk tudni, melyik szereplőnek hogyan siklott ki az élete.
Tavaly jelent meg mintegy a várva-várva sorozat felvezetéseként Mark Frost Twin Peaks titkos története című könyve, amiben egy Archivistának nevezett titokzatos alak a városkával kapcsolatos feljegyzéseit olvashattuk egy FBI-nyomozás kapcsán. A fiktív aktákból, jegyzőkönyvekből, újságcikkekből egyrészt egy átfogó képet kaphattunk a Twin Peakst övező rejtélyekről, másrészt - némileg zavarba ejtő módon - betekintést nyerhettünk az Egyesült Államok X-aktákba illő földönkívüliekkel, okkultizmussal és kormányzati összeesküvéssel teli alternatív történelmébe. Bármilyen lebilincselő is a kötet, azért nem volt túl bíztató a sorozat jövőjére nézve.
Aztán persze jött a kellemes csalódás, sőt, David Lynch ismét tévétörténelmet csinált: elénk tette a tökéletes antisorozatot, a Twin Peaks méltó folytatását, és miközben szembement a trendekkel, a történetmesélés szabályaival, a réges-régi klasszikusok nosztalgikus, ám erőtlen felmelegítésével, valami egészen új minőséget alkotott, és nem mellesleg halálra rémisztett minket. Lynch egy zseni, punktum.
A folytatás alaposan megkavarta a mitológiát, temérdek új kérdést dobott fel, és némelyikre választ kaptunk, mást csak sejthettünk, de olyan is akadt, ami lógva maradt. Aztán a végére jócskán ott hagyott minket a kulimászban, különösen ami a zsigerien nyugtalanító lezárást illeti.
Nos, mindezek után az Az utolsó dosszié meglepően könnyen fogyasztható könyv, és csomó kérdést megválaszol. Nyilván nem mindet, hiszen rejtély nélkül nem Twin Peaks a Twin Peaks, de akár azt is mondhatnánk, hogy fene se gondolta volna, hogy a ködösítés nagymestere, Mark Frost, a sorozat társszerzője ilyen rajongóbarát könyvet rittyent a sorozat végére. Mert ugyan Lynch sem zárta ki a folytatás lehetőségét, de szinte bizonyos, hogy nem lesz, és a Twin Peaks a megsemmisítő fináléval fog örökre beleégni az agyunkba, és ez így is van rendjén.
Ám mivel a sorozat kozmikusan is felforgatta a saját világát, sokunkat zavarhatnak bizonyos lezáratlan szálak. Az utolsó akta igyekszik megnyugtatni az olvasót, de nem ez a könyv lényege, hanem hogy röviden elmesélje a fontosabb szereplők életét, köztük azokét is, akiket nem láthattunk a harmadik évadban. És ez olykor bizony nem feltétlenül jó, ugyanis nem túl szívderítő megsimerni a szeretett karakterek nyomorúságát, mert némelyik alaposan kikapott az élettől.
Piszkosul nyomasztó könyv Az utolsó akta, bár mégis, mi a csudát várhatunk a Twin Peakstől? Mark Frost szövege (jobb híján írom így, mert műfajilag nem tudom besorolni sehová) informatív, letisztult, nyoma sincs benne az előző kötet szárazságának, és tulajdonképpen jó is - csak ne volna annyira szomorú. A könyv talán egyetlen hibája, hogy az összefoglalókat az a Tamara Preston írta, akit a sorozatban Chrysta Bell személyesített meg - irritálóan modorosan, ő volt a történet legbénább és legfeleslegesebb karaktere. A könyv szövege pedig olykor vicces, olykor szellemes, néha filozofálgat is, ezek pedig mind eléggé távol állnak attól a figurától, akit a képernyőn láthattunk. De ez legyen a legnagyobb bajunk.
Szerettünk sírni, nevetni, szeretni és gyűlölni, az időn és téren túli kozmikus horroron halálosan rettegni, de eljött a búcsú ideje. Jó mulatság volt. Isten veled, Twin Peaks!
