Előljáróban: Mivel annyi indulat kötődik a Nyugat+Zombikhoz, ezért az előzményektől eltekintek, úgy írok a képregényről, mintha most pottyant volna le elém az égből, és semmit sem tudnék róla. Ez még így is nehéz, hiszen épp a keletkezéstörténete, az egymásnak feszülő indulatok miatt a kész mű nagyjából sérthetetlenné vált: aki netán rosszat írna róla, azt nyilvánvalóan irigység, rosszmájúság  hajtja, és így tovább. Nos, semmi mást nem vettem figyelembe, csak a 260 oldalas, sárga borítójú kötetet.

Kétségkívül remek ötlet a nyugatos költőket összeereszteni a zombikkal, bár nagy kérdés, hogy egy jó poén meg tud-e tölteni egy ilyen vastag kötetet. Sajnos nem. De ne szaladjunk ennyire előre.

Karinthy, Kosztolányi, Tóth Árpád és a mattrészegen fetrengő Ady Babits előszületésnapját ünneplik a New York Kávéházban, mikor a költőfejedelemnek rendezett privát mulatságon a tortából már egy élőhalott táncoslány mászik elő. Hamarosan világossá válik, hogy az épületben hirtelen mindenki zombivá változott, poétáinknak pedig menekülniük kell. A kis csapathoz csatlakozik még a kávéház pincérnője, Kata is, akibe a félszeg Babits teljesen bele van habarodva - még a TAJ-számát is tudja!

A történet felütése egészen kiváló. Irodalmunk nagyjai szellemesen szívatják egymást, szegény Babitsot csesztetik a komolysága, de főleg a bajusza miatt. Kosztolányi az elején még egy visszafogott, kicsit jellegtelen figura, ám a későbbiekben kiderül, hogy súlyos személyiségzavara van, és a megvadult, cinikus Esti Kornéllá változik. Karinthy a társaság badass tagja, Tóth Árpád egy szerencsétlen nyikhaj, Ady pedig - legalábbis eleinte - mattrészeg. A későbbiekben felbukkan még az örökösen sztorizó, mufurc Móricz és Csáth Géza is, akit Karinthy egyszerűen csak narkósnak nevez.

A karakterek jól beazonosítható, rajzfilmszerűen egyszerű jellemet kaptak, és ez így van jól, hiszen a humorra van kipörgetve az egész történet. Végig egy fiktív korabeli stílusban oltják egymást (bár a mai szleng használata olykor elég zavaró), és Csepella Olivér a műveikből vett idézeteket is belesző ezekbe a szövegekbe. Sok jó poén hangzik el, némelyik hangosan röhögős, ám ez a folyamatos viccelődés egy idő után sajnos rettenetesen fárasztóvá válik. Csepella egyszerűen túlpörgeti, mert a kötet gyakorlatilag egészét kitöltő zombimészárlás közben is csak osztják egymásnak a sziporkákat.

Maga a történet elég soványka: hőseink bent rekednek az épületben, és a túlélés mellett igyekeznek megoldani a rejtélyt, hogy mi a fene is történik épp körülöttük. Eleinte flashbackekből, majd ahogy a szereplők összerakják az eseményeket, szépen lassan kiderül a zombiinvázió oka - egy ezeréves táltos kavar a háttérben, ám hogy miért teszi, azt nem mondom el, de mindenesetre izgalmas társadalomkritika, szomorú korkép is rejlik benne.

A kötet legnagyobb hibája azonban, hogy egy idő után teljesen követhetetlenné válik. Ennek több oka is van: több mint 200 oldalnyi kaszabolás és poénkodás meglehetősen unalmas, és a szövegek elég sűrűn egyszerűen kilógnak a történetből, megakasztják az olvasás dinamikáját. Az sem túl szerencsés, hogy az egyetlen sárga használata miatt a mozgalmas jelenetekben (amiből van bőven) úgy kell kibogozni, hogy akkor most mi a fenét is látunk. De van, hogy a panelek fókuszába nem az kerül, amit épp a történet diktálna, utólag kell nyomozni, mi is történt, vagy egyszerűen csak nincs meg a zökkenőmentes folytonosság két panel között - azaz a képregényes elbeszélési mód (is) erősen döcög.

A grafikára azonban nem lehet panasz. Csepella Olivér rajzai egyszerűek bár, de kifejezők (ami a sűrű képeken ez egyben hátrány is), László Márk remek álomjeleneteiből több is elférhetett volna a könyvben, és Felvidéki Miklós is hozza a tőle megszokott, magas minőséget egy nagyon vicces, másik időben (nem mondom el, mikor) játszódó jelenetben. Mindhárman végsősoron a Hellboy és a köré épített univerzum alkotójának, Mike Mignola köpönyegéből (illetve a belőle kibújtak köpönyegéből) bújtak elő, de ez a stílus, illetve a három alkotó által képviselt mutációi remekül néznek ki, passzolnak a sztorihoz, és mindhárman profin művelik.

Összességében tehét nagyon felemás lett a Nyugat+Zombik: derekasan megrajzolt, többször vicces, ám unalmas, és a végére erősen megfáradt képregény lett. És sajnos elég sok komoly helyesírási hiba maradt benne.