Kedves olvasó, tudod, mi az OMINÓZUS szó jelentése? A magyar nyelv értelmező szótára szerint az ominózus baljóslatúnak tekintett, vélt, rosszat jelentő vagy sejtető dolog, és a Netflix új western sorozatában, A vadnyugat születésében (American Primeval) minden baljóslatú, minden egy hamarosan elkövetkező katasztrófát idéz meg – vagy akár többet is. Ami nem véletlen, hiszen

a cselekmény hátterét az amerikai múlt egyik legvéresebb, gyakran elhallgatott fejezete, a Mountain Meadow-i mészárlás adja.

Vannak azok a jól fésült, jól táplált amerikai fiatalok, akik nálunk is előfordulnak, kettesével járnak, kis fekete tábla van fehér ingjükre tűzve, becsöngetnek lakásokba, piacokon szólítják le az embereket, és amolyan hittérítő munkát végeznek, nem túl nagy lelkesedéssel, merthogy ez kötelező számukra. Ők a mormonok, az amerikai Utah állam és Salt Lake City alapítói, békés, tehetős emberek – mégis az ő elődeik követték el a fent emlegetett vérengzést. 1857 szeptemberében az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza – ez a szekta hivatalos neve – fegyveresei lemészárolták a területükön átvonuló telepesek nagyobb csoportját. Hogy a felelősséget elkerüljék, a támadást indiánnak öltözve hajtották végre,

120 ember halt meg, ám a hamarosan kirobbanó polgárháború és Utah állam megalapítása, a mormonok, valamint a kormány között megszületett kompromisszum miatt némileg elfeledetté vált az eset. A filmben egy kisebb szerepet is eljátszó Peter Berg (A túlélő, Hancock, Ronda ügy) sorozata azonban nem bánik kesztyűs kézzel a témával a felelősség megállapításában.

Sőt, maga a sorozat is egyfajta megkésett vádirat – de ezt a fajta mondanivalót valószínűleg elhomályosítja majd az a tömény, kendőzetlen erőszak, amit itt láthatunk. Itt mindenki gyilkos, a hegyi emberek, a mormonok, a különböző, egymással is harcoló törzsekhez tartozó indiánok és a katonák. Nem is ideális Utah keleti része – még nem állam, csak terület –, ahová egy fiatal asszony, Sara Rowell (Betty Gilpin) a kisfiával érkezik. Mivel a vezetőjét egy értelmetlen vita során egyszerűen lepuffantják,

Ők azonban elmenekülnek, és egy tapasztalt, de magának való „hegyi ember”, Isaac Reed (a jócskán alulértékelt Taylor Kitsch) veszi őket és a velük tartó néma indiánlányt védelmébe. Akadnak más túlélők is, akik saját történetet kapnak, egy mormon férfi (Dane DeHaan), akit félig megskalpoltak – a telepesek között mormonok is voltak, de ez sem segített rajtuk –, és a felesége (Saura Lightfoot-Leon), akit indiánok rabolnak el. Márpedig a túlélők tanúskodhatnak ellenük, így a gyilkosok hajszát indítanak utánuk. A helyzetet bonyolítja, hogy kiderül, a fiatalasszony nyomában fejvadászok járnak, de akad itt mindenféle más veszély is.

Ha a hatrészes minisorozat világa ismerős lenne, az nem véletlen, hiszen az a Mark L. Smith jegyezte a forgatókönyvet, aki A visszatérőt is írta. Ez a világ – bár időben és térben máshol járunk –, nagyon hasonló, és nagyon hasonló karakterek népesítik be. Isaac Reed akár a Leonardo DiCaprio által játszott Hugh Glass rokona lehetne:

Van is kire haragudni, hiszen itt mindenki a másik földjét, pénzét, nőjét vagy lovát akarja, nem feltétlen ebben a sorrendben. Az út, amelyen Reed védenceit elkíséri, minden mérföldjén halálos veszélyt tartogat, de a másik két túlélő ugyancsak megjárja a magát privát poklát. Eközben furcsa hatalmi játszma veszi kezdetét a területet meghatározó, valóban létezett Port Bridger cinikus, de alapvetően tisztességes ura, Jim Bridger (Shea Whigham) és a mormon egyház „prófétája”, Brigham Young (Kim Coates) között.

Ez nem az a sorozat, amely alatt unatkozunk, vagy mást csinálhatnánk mellette, hiszen tízpercenként történik valamiféle leszámolás vagy konfrontáció – ezek akkor is hihetetlenül feszültek, ha véletlenül nem folyik vér. Ilyen Jim Bridger és Brigham Young kapcsolata, ami bármikor erőszakba torkollhat, de a sorozat gerincét persze a fiatalasszony és kísérője kalandjai adják. Ehhez hasonlót persze sokszor láttunk már, a határvidék kérges szívű veteránja és a védelmére szoruló asszony párosát.

Így szokás mostanában hívni a maguknak mindent kikérő, a mások dolgába az orrukat beleütő nőket, akik mindig „az üzletvezetővel szeretnének beszélni”. Nos, ennek az asszonynak szintén megvannak a maga elképzelései, hogy mit hogyan kéne csinálni, és ezzel rendre bajba sodor mindenkit – a közös „kalandok” felét ő okozza. El is tart egy darabig, míg a mindent jobban tudó, mindig reklamáló asszonyból igazi hősnő lesz, talán az utolsó előtti epizódig.

Nem muszáj feltétlenül szeretnünk egy karaktert ahhoz, hogy izguljunk érte – ezt vagy tudja, vagy érzi Peter Berg rendező, ahogy azt is, hogy nem szabad megállnia. Hajszolnia kell előre a szereplőit, mert ettől működik a sorozat. És persze a folyamatos feszültségtől, a mindent belengő OMINÓZUS hangulattól, ami nem ígéri, hanem előrejelzi a rossz közeledtét.

És valóban, itt minden folyamatosan egyre rosszabb lesz, de nem valami búsongó világvége-hangulatról van szó, hanem valós katasztrófák kész sorozatáról.

A sorozat ennek köszönhetően nem fullad bele a mindent elöntő mocsokba, hanem száguld előre, és valóban, helyenként zsigerien, torokszorítóan izgalmas. Ennyi szereplőt azonban nem könnyű mozgatni: mindnek saját, teljesen valid történetet, motivációt és karakterívet adni – és ezzel néha megbicsaklik maga a cselekmény is. Ráadásul egy sor fontos figuráról helyhiány miatt szó sem esett. 

Akad két karakter ugyanis, aki nem csak alulírott, de kifejezetten rosszat tesz a sorozatnak. Az egyikük az iszonyatosan kinéző, félig megskalpolt, nagyrészt delíriumban kóválygó mormon túlélő – szegény Dane DeHaan önmagában is kissé irritáló –, a másik az amerikai lovasság századosa. Ő az, aki az eseményeket elborzadva szemléli, naplójának mesél, és mindig késve reagál. Míg a megskalpolt mormon „csak” zavaró tényező, a katonatiszt esetében a férfi naivitása, a dolgokra való rácsodálkozása teljesen ellentmond a történet néha cinizmusba átcsapó szikárságának, a sorozat azon alapvetésének, mely szerint a vadnyugaton csak olyan kegyetlen embereknek jut szerep, akik rég elfogadták helyüket ebben a világban. Ha őket kihagyták volna, akkor most egy tökéletes sorozatról beszélnénk – de így sem akarunk panaszkodni.

Értékelés: 8/10