Lélegeztetőgépen van Salman Rushdie

A 75 éves író súlyos sérüléseket szenvedett, miután pénteken megtámadták New York-ban egy rendezvényen.

 

A hírek nem jók. Salman valószínűleg elveszíti az egyik szemét, a karjában lévő idegek elszakadtak és a mája is megsérült, jelenleg lélegeztetőgépen van

- közölte péntek kora eset az író szóvivője Andrew Wylie.

Salman Rushdie-t az indiai születésű brit-amerikai írót egy pódiumbeszélgetésen nagy létszámú közönség előtt késsel támadta meg egy férfi pénteken. Rushdie-t a fején és a hasán érték a késszúrások. A rendőrség időközben azonosított a támadót, Hadi Matar-t, 24 éves New Jersey államban élő férfi személyében.

Salman Rushdie ellen 1989-ben Irán legfőbb politikai és vallási vezetője, Ruholláh Khomeini ajatollah fatvát - halálos ítéletet - adott ki és a megölésére szólította fel a "híveket" az egy évvel korábban megjelent Sátáni versek könyve miatt. Az írónak emiatt éveken keresztül bujkálnia kellett. a kilencvenes évek elején bujkálását a U2 frontembere Bono is támogatta. Rushdie 1993 óta megjelenik nyilvánosan is, sőt szerepelt a Bridget Jones naplója című filmben is.

Rushdie interjúkészítőjét, a 73 éves Henry Reese-t is megtámadták, aki kisebb fejsérülést szenvedett - közölte a rendőrség, de már elhagyhatta a kórházat. Reese-t, aki társalapítója volt egy olyan szervezetnek, amely üldözött íróknak biztosít lakhatás. 

Reese az eset után így nyilatkozott:

Az a tény, hogy ez a támadás az Egyesült Államokban történhetett, jól mutatja, hogy az írókat számos kormány, valamint számos egyén és szervezet fenyegeti 

- nyilatkozta Reese a támadás után.

 

Via: The Guardian / 24.hu

Borítókép: John Lamparski/Getty Images