Mutatjuk a Magvető novemberi újdonságait

Egyre rövidebbek a nappalok. Nagyobb az igény a bekuckózásra. Egy jó könyvvel könnyebb. Mutatunk párat.

 

Szijj Ferenc: Ritka események
Groteszk költői álmok

A Szijj Ferenc legújabb verseskötetében szereplő, háromszor kilencvenkilenc „ritka esemény” változatos módon szólaltatja meg egy öncélúvá züllött hatalom, egy világ elől elzárkózó közösség és egy lelki egyensúlyát vesztett individuum egyszerre hétköznapian groteszk és álomszerűen költői hangjait, amelyek végső soron az élet véletlenszerűségéről, törékenységéről és egyszeriségéről beszélnek.

Megrendelhető

 


György Péter: A gyanútlanság vége
Írások a közelmúltról

A kötet György Péter utóbbi években írt magyar irodalmi és a közelmúlt magyarországi történetével kapcsolatos legfontosabb esszéinek, tanulmányainak, kritikáinak gyűjteménye. Tartalmazza a Csoóri Sándorról, Kertész Imréről, Tandori Dezsőről és Petri Györgyről írt szövegek mellett a két Rajk Lászlóról született nagyszabású tanulmányát, néhány emlékezetes kiállítás kritikáját és a temetőkről mint az emlékezés és az emlékeztetés helyeiről szóló kétrészes esszéjét.

Könyvbemutató: György Péterrel Szegő János beszélget a közelmúlt esszéit tartalmazó kötetről november 15-én 17 órakor a Magvető Caféban (1074 Budapest, Dohány u. 13.).

Megrendelhető


Kiss Noémi: Karácsony a Dunán
Téli történetek a Duna mellől

Egy folyóparti falu lakói a Megváltót várják. Árvíz, járvány, váratlan halál és két eltűnt kislány teszi feszültté a karácsonyi időszakot. Fagyos, jeges az ártér. Betolakodók érkeznek az eltűntek helyére. Vajon mi lesz a sorsuk? Merre megy az életük? Kit visz a rév a jeges szélben a túlsó partra?

A szigeti falu a Duna partján épült fel több száz évvel ezelőtt, és sosem alszik téli álmot. A verandás, hosszú vályogházakat kaszpáló, legelő és árterület övezi. A családok kegyetlen titkai e házakban rejtőznek. A látszólag néma udvarok pattanásig feszült viszonyok helyszínei, a házakat kiszolgáltatott emberek lakják. Kiss Noémi különös hangulatú, melankolikus novelláiban ezúttal téli történetek elevenednek meg. Karácsonyra a jég, késő tavasszal pedig a zuhogó, örvénylő áradás sodorja a lakókat a legkülönfélébb sorstalálkozásokba és a rejtelmek szigetének gazdag, drámai színhelyére. A Karácsony a Dunán így végül egy falu felszabadító könyve lesz.

Könyvbemutató: Kiss Noémivel és Grecsó Krisztiánnal Szegő János beszélget a novelláskötetről november 22-én 17 órakor a Magvető Caféban (1074 Budapest, Dohány u. 13).

Megrendelhető


Pilinszky János: Wiener Pálnak
Válogatott versek kézírással

1974-ben Pilinszky János Párizsban élő barátját, Wiener Pál pszichiátert megajándékozta verseinek maga által válogatott kézírásos gyűjteményével. A negyvennégy vers átfogja a teljes költői életművet, nagyon érdekes összefoglalásként olvashatjátok. A Wiener Pál hagyatékában fennmaradt művet reprintben adja ki a Magvető Kiadó, a könyv függelékében pedig Kovács Péter és Gát János idézi fel Wiener alakját és Pilinszkyhez fűződő barátságát.

Megrendelhető



Boldizsár Ildikó: Fekete Világkerülő Ember meséi
Szegedi Katalin illusztrációival
Amália újabb kalandjai

Fekete Világkerülő Ember azért oly fekete, mert magára hagyták a színek: elmenekültek mellőle a kékek, sárgák, zöldek és pirosak, a fehérekről nem is beszélve. Megállítható-e az elsötétülés, és hogyan? Mi történik, ha a világ legszomorúbb boszorkánya összetalálkozik a világ legboldogtalanabb emberével?

Két csodálatos lény keresi az egymáshoz vezető utat, s a történetből kiderül, sikerül-e rátalálniuk. Amália és Fekete Világkerülő Ember varázslatos meséihez Szegedi Katalin készített különleges illusztrációkat.

Amália életének első száz esztendejéről szól az Amália álmai, a második száz év történetét olvashatjuk a Fekete Világkerülő Ember meséiben, a harmadik száz évet pedig Az igazi vándorút meséli majd el 2023-ban.

Megrendelhető



Vados Anna: Nincs véna
A legújabb Petri-díjas kötet

Vados Anna első verseskötetében a társas kapcsolatok zajlásait kísérhetjük végig. Az idő mintha köröket írna le: a történeteknek „se eleje, se vége nincsen”; a tér pedig – legyen az lakásbelső vagy egy városi utca – éppen a múltat és az elmúltat jeleníti meg, így rajzolva körbe a hiány alakzatait. Tóth Krisztina pontos szavaival: „magamban úgy hívtam ezt a fajta költészetet, hogy veszteséglíra, minthogyha mindig egy téma körül gyűrűznének a sorok, minthogyha mindig ugyanazt próbálná körbejárni, feldolgozni.” Vados Anna költészete radikális kísérlet egy olyan nyelv megalkotására és működtetésére, amely leírja a kapcsolatok, a patthelyzetek és a függőségek mélyszerkezetét. Mennyire vagyunk megírhatóak? Miképpen lehet magunkat vagy másokat kiolvasni? A Nincs véna sűrű szövésű, egymással is párbeszédben álló verseiben így kerül egymással metaforikus közelségbe a sebezhető, kiszolgáltatott test és a rejtőzésre alkalmas város, a dadogás és a kiabálás, a csönd és a visszhang, a zuhanás és a repülés, „az emlékekből épített palota” és a „felejtés azonnal őrölni kezdő malma”.

Könyvbemutató: Vados Annával Szegő János beszélget a novelláskötetről november 29-én 17 órakor a Magvető Caféban (1074 Budapest, Dohány u. 13).

Megjelenés: 2022. november 16.
Megrendelhető


Rakovszky Zsuzsa: Az idők jelei
A vakhit börtönében

A dolgos és szabadságára büszke Münster városában az 1530-as évek elején egyre nagyobb lett a felekezeti feszültség. Előbb a katolikusok és a lutheránusok álltak szemben egymással, később az új tanok hívei között dúltak a harcok, végül az anabaptisták megalapították az Új Jeruzsálemet. A forradalmi változásokat, a terror mindennapjait és a téboly színeváltozásait egy szemtanú visszaemlékezésén keresztül ismerhetjük meg: Liza, a néma cselédlány mindent lát és mindent hall, s mivel nem tud beszélni, előtte őszintébbek az emberek, és figyelme van a rejtett összefüggésekre is.

Az idők jelei a történelmi kataklizmák és az emberi kiszolgáltatottság komor dimenzióit tárja fel, azt, ahogy egy város magára zárja az egész világot. A groteszk részletek iránti érzékenység és a szikár líraiság Kemény Zsigmond és Mikszáth Kálmán történelmi regényeihez hozza közel Rakovszky Zsuzsa münsteri krónikáját.

Könyvbemutató: Rakovszky Zsuzsával Szegő János beszélget a regényről Sopronban, a Pedagógusok Soproni Művelődési Házában december 7-én 18 órakor.

Megjelenés: 2022. november 17.
Megrendelhető



Jon McGregor: A 13-as tározó
13 év egy falu életéből, amit a hírekből mindenki ismer
Fordította: Mesterházi Mónika

Egy 13 éves lány eltűnik egy angol faluból, ahová pihenni érkezett a családjával, és hirtelen felbolydul az élet. Megjelennek a rendőrök, az újságírók, de a kutatás nem jár sikerrel, és a falu újra elcsendesedik. Jon McGregor regénye arról szól, mi történik egy tragédia sújtotta közösségben, ha a média már nem érdeklődik az eset iránt. Bemutatja a helyieket, és azokat, akik minden évben visszatérnek, a közösség pszichológusnak is beillő lelkésznőjét, a farmert, aki a sztrókja után az ablakból figyeli, ahogy a fiai irányítják a gazdaságot, a falusi Casanovát, és a gyerekeket, akik a kislány eltűnése óta megszülettek, felnőttek. Jon McGregor Costa-díjas könyve lírai, meditatív regény az időről és a természet körforgásáról, amely nem törődik a tragédiákkal, és arról, hogyan kovácsolja közösséggé a magányos embereket a titok és a pletyka. 13 év egy falu életéből, amelynek a nevét a hírekből mindenki ismeri.

Megjelenés: 2022. november 21.
Megrendelhető


Csáth Géza: Szabadka szépségeiről
Képes útikönyv

A Délvidék két gyöngyszeme, Szabadka és Palics nevezetes helyszínein vezet végig a szabadkai városi múzeum kincseiből származó archív fényképekkel és képeslapokkal ez a karcsú kötet Csáth Géza három novellája segítségével. Az Emlékirat eltévedésemről, A varázsló kertje és a Szabadka „szépségeiről” című elbeszélésekben említett épületek, utcák, kertek és vizek mentén felvázolt térkép segítségével sétálhatunk végig kedves helyeinken – képzeletben vagy a valóságban. A kötetet Hicsik Dóra muzeológus és Szajbély Mihály, Csáth monográfusa állította össze.

Megjelenés: 2022. november 22.
Megrendelhető

 

Zsigó Jenő: Vezetőszáron

Zsigó Jenő a hazai független roma mozgalom egyik legmeghatározóbb személyisége, az alapítók egyike. Életműve mára csupán néhány megszűnt intézmény (Romano Kher, Magyarországi Roma Parlament, Roma Akadémia, Phralipe és Amaro Drom folyóiratok stb.) országos láthatóságot soha nem kapott archívumaiban, dokumentumaiban ismerhető meg, de munkásságának hatása mind a mai napig jelen van az őt követő roma értelmiségi és közéleti generációkban. A Tények és Tanúk interjúkötete alkalmat teremt arra, hogy életútját és szellemi fejlődését egy nagy, sok részletre kiterjedő könyvben összegezzük. Az életút kronológiáját – a családi indíttatástól, születéstől és felnövekvéstől a szakmai tevékenység bemutatásával egészen napjainkig – keresztezik a különböző fordulópontok, sorsfordító történetek, meghatározó szervezetek és személyek. A beszélgetések során szóba kerülő intézmények, események és személyek magyarázatát jegyzetekben, illetve a kislexikonként is használható annotált névmutatóban adjuk meg.

Zsigó Jenővel Kerényi György újságíró beszélget a Vezetőszáron című könyvről december 8-án 17 órakor a Magvető Caféban (1074 Budapest, Dohány u. 13).

Megjelenés: 2022. november 25.
Megrendelhető

Jó olvasást kívánunk!