Zilahi Anna kapja a 2021-es Hazai Attila Irodalmi Díjat

A Hazai Attila Alapítvány a Margó Irodalmi Fesztiválon, 2021. október 16-án jelentette be, hogy a szakmai zsűri döntése szerint ebben az évben Zilahi Anna veheti át a Hazai Attila Irodalmi Díjat. A díjátadás október 20-án lesz a Nyitott Műhelyben.

Az elismerést az alapítvány azzal a céllal hozta létre, hogy ezen a módon is ápolja a fiatalon elhunyt író emlékét, segítse a hozzá hasonlóan nyitott, újító szellemiségű szerzőket.

A Kortárs Írói Alapítvány Hazai Attila Emlékére 2012 őszén, az író halálának évében jött létre édesanyja, Hazai Éva kezdeményezésére. Az alapítvány célja a hagyaték gondozása mellett, hogy – egy magát megnevezni nem kívánó támogató jóvoltából – évente 1,2 millió forint pénzjutalommal járó elismerésben részesítsen egy pályakezdő vagy középgenerációs írót, aki Hazai Attilához hasonlóan szuverén, újító, kísérletező és kockázatvállaló szerző, jelentős művel hívta fel magára a figyelmet, és akire szintén jellemző a társművészetek iránti nyitottság, fogékonyság. A díjat 2016-ban Bartók Imre, 2017-ben Tóth Kinga, 2018-ban Orcsik Roland, 2019-ben Nemes Z. Márió, 2020-ban Kiss Tibor Noé nyerte el.

Forrás: litera.hu


A zsűri döntése alapján 2021-ben Zilahi Anna nyerte el a Hazai Attila Irodalmi Díjat.

Az alapítvány elnöke Garaczi László, a kuratórium tagja az alapító Hazai Éva, továbbá Berta Ádám, Németh Gábor, Sarankó Márta és Szegő János. A döntésben a kuratórium és az általuk felkért zsűri közreműködött, melynek tagjai: Szüts Miklós, Nagy Gabriella és Gaborják Ádám, valamint az előző évben díjazott Kiss Tibor Noé.

A díj átadására 2021. október 20-án, szerdán 20:00 órától a Nyitott Műhelyben (Budapest, XII., Ráth György u. 4.) rendezett, ünnepléssel egybekötött irodalmi esten kerül sor.