Frank Oz filmjében megtestesült álomfeleségek korzóznak az ötvenes évek melodrámáinak kertvárosi Amerikájában.
Frank Oz nevét elsősorban azért érdemes megjegyezni, mert közel harminc éve olyan jelentős egyéniségekhez fűződik, mint Miss Röfi, Topi Mackó és Yoda. Oz volt ugyanis eredetileg a "Muppet Show" egyik kulcsfigurája: időnként bábozott és rendezett, de leginkább hangját kölcsönözte s emellett néha Yodaként a "Star Wars"-ban is megszólalt. Szédületes töltetét bizonyítja, hogy a 1976-os "Muppet Show"-kban például nem kevesebb, mint 46 szőrmók szólt a virtuóz szinkrontolmács torkából. A nyolcvanas évek óta mozifilmeket is rendez, többnyire költséges és felejthető vígjátékokat és thrillereket sztárokkal (például "A szajré"-t Robert De Niro-val, a "Fergeteges forgatás"-t Eddie Murphy-vel, a "Boldogító nem"-et John Cusack-kal vagy az "Isten nem ver Bobbal"-t Bill Murray-val).
2004-es filmjében, a "Stepfordi feleségek"-ben megtestesült álomfeleségek korzóznak az ötvenes évek melodrámáinak kertvárosi Amerikájában (akárcsak Todd Haynes "Távol a mennyországtól"-jában vagy Gerry Ross "Pleasantville"-jében). Joanna (Nicole Kidman) egy munkahelyi idegösszeomlás után férjével és gyerekeivel Stepfordba költözik. Az asszonynak hamarosan feltűnik, hogy van valami furcsa ebben a helyben: mintha csak tökéletes házak, tökéletes házaspárok, tökéletes tüllruhák és szikrázó mosolyok léteznének benne. Különösen a megtestesült boldogság élő szobraiként fel s alá vonuló nőkben van valami hátborzongató. Joanna nyomozni kezd?
Ne várjunk túl sokat egy hollywoodiasan cifra felnőttmesétől, s egy hetvenes évekbeli minta bájjáték megújítójától sem. A szereposztás javít valamit a helyzeten, de ez csak Nicole Kidman és Christopher Walken esetében áll. A főhősnő jellemábrázolásának szakadéknyi repedéseit például még Kidman sem tudja helyrekozmetikázni. Hiteles tv sztár, hiteles depressziós és hiteles jófeleség, de mindez egy pillanatra sem áll össze egy személyiséggé. Paul Rudnick, forgatókönyvíró a modernizálás eszközéül egy homoszexuális pár és a posztmodern karriert vesztett főhősnő beiktatását választotta, de mindez nyomtalanul siklik végig az eredeti nemek közti kiafőnök-konfliktus felszínességén egy képregény- és bábfilmközeli képi világban.
Annyit azért be kell valljunk, a film legfőbb érdekessége, hogy e gépies tökély mögött cyborg remake rejtőzik. Szó mi szó, volt már dolgunk harciasabb robotnőkkel is (lsd. "Metropolis", "Szárnyas fejvadász"), mint ezek a mostaniak, akik a mániákus háziasszony és a szexmasina közötti átmenetet képviselik. Eredetijük a 1975-ös The "Stepford Wives" (Bryan Forbes) című filmben bukkant fel. Glenn Close és a 101 kisfeleség mozijának alapjául szolgáló Ira Levin regény a 70-es évek amerikai feminizmusára reagált.
