Van köztük olyan, aki megérdemli, és olyan is, akiért megszakad a szívünk.
A legtöbb filmben van egy közönségkedvenc karakter, aki vagy a főszereplő, vagy nem. Ez a személy lehet hősies, vagány, karizmatikus, vicces, vagy akár még gonosz is. Ez azonban még nem garantálja, hogy túl is éli a filmet. Mutatunk példákat arra, amikor a haláluk meglepetésként hat, illetve arra is, amikor számítani lehet erre a végkifejletre.
Kutyaszorítóban (1992)
Quentin Tarantino kultrendező első filmje, a Kutyaszorítóban egy félresikerült heist történet, amelyben több, egymást csak kódnevek alapján ismerő bűnöző végrehajt egy gyémántrablást, majd később kiderül az egyikükről, hogy beépített zsaru. Ha lenne egy rajongói felmérés arról, hogy a gengszterek közül ki a legjobb karakter, akkor elég szoros lenne a végeredmény, de az élen valószínűleg Victor Vega, ismertebb nevén Mr. Szőke (Michael Madsen) végezne. Nyugodt, higgadt és összeszedett, de a laza külső alatt egy érzéketlen, erőszakos pszichopata rejtőzik, aki könnyedén levágja táncolás közben egy foglyul ejtett rendőr fülét, de ez az elborult jelenet valahogy még szórakoztatóbbá teszi a figuráját. Ennek ellenére, amikor meghal – a beépített zsaru keze által – aligha sajnáljuk.
Az élet szép (1997)
Guido (Roberto Benigni) egy vicces, szerethető karakter, aki mindig keresi az élet szépségét és humorát. A film első felét azzal tölti, hogy játékosan udvarol a feleségének, és gondoskodik a fiukról. A második rész sötét fordulatot vesz, amikor Guidót az olasz-zsidó családjával együtt koncentrációs táborba hurcolják. A férfi mindent megtesz, hogy enyhítse a borzalmakat a fia számára. Különféle játékokat talál ki, hogy elterelje a figyelmét a valóságról - és az ő esetleges haláláról. A három Oscar-díjjal kitüntetett Az élet szép vállaltan szentimentális, és közben emlékeztet minket arra, hogy a hétköznapi emberek is válhatnak hősökké, és hogy az élet törékeny, de gyönyörű dolog.
A faun labirintusa (2006)
A faun labirintusa vitathatatlanul Guillermo del Toro legjobb munkája. Ez olyan, felnőtteknek szóló mese, amely elmossa a valóság és a fantázia közötti határt, szembeállítva a felnőttkor kemény és szikár realitásait a fiatalság tisztaságával és varázsával. Főszereplője, Ofelia (Ivana Baquero) tökéletesen zsonglőrködik ezzel a kettősséggel.
Olyan, mint Alice, aki gyermeki csodálkozással és ártatlansággal vezet végig minket ezen a hátborzongató és veszélyes, latin ihletésű Csodaországon.
A faun labirintusa közel sem lenne ilyen jó a gyermek főszereplő nélkül, aki a történet lelkét és képzelőerejét is megtestesíti egyszerre, így aztán Ofelia kegyetlen halála a végén felér egy tőrdöféssel a néző szívébe. De legalább gyönyörű és varázslatos búcsút kap.
Száll a kakukk fészkére (1975)
Kétségtelen, hogy Randle McMurphy egy szörnyű ember. Miután megerőszakolt egy 15 éves lányt, elmezavart színlel, hogy elkerülje a börtönt, és helyette elmegyógyintézetbe zárják. Bűnei ellenére mégis rajongunk Randle karizmájáért és lázadó természetéért. Ahogy a többi beteg is, akik Randle köré csoportosulnak, és az elmegyógyintézet vezérévé teszik. Segít az is az azonosulásban, hogy a karaktert a szenzációs Jack Nicholson alakítja a színész egyik legikonikusabb szerepében.
Nem meglepő, hogy Randle nem éli meg a film végét. Idejének nagy részét azzal tölti, hogy megszegi a szabályokat, megpróbálja kiszabadítani a többi beteget, és terrorizálja Ratched nővért (Louise Fletcher), aki talán ugyanolyan gonosz, mint Randle. Végül Randle erőszakos hajlamai miatt bajba kerül, és lobotómiát hajtanak végre rajta, így egykori önmaga árnyéka lesz. Kegyelemből a Főnök (Will Sampson) egy párnával megfojtja, így végül kiszabadul a kakukkfészekből.
Aranypolgár (1941)
Az Aranypolgárt a valaha készült legjobb filmként tartják számon, és nem véletlenül. A legendás rendező, Orson Welles az akkori időkben szokatlan módon felhagyott a hagyományos lineáris formátummal, és a történetet flashbackek segítségével mesélte el. A film a fő és legjobb karakter, Charles Foster Kane (akit maga Welles alakít) halálával kezdődik.
Kane néhány másodperccel azután hal meg, hogy elmormolta ezt a rejtélyes utolsó szót: "Rózsabimbó".
A főszereplő élettörténete aztán egy sor flashbacken keresztül bontakozik ki, miközben egy oknyomozó újságíró megpróbálja megfejteni a " rózsabimbó " szó jelentését, és Charles Foster Kane életének rejtélyét. A megfejtés csak a legvégén derül ki, egy szívszorító beállításban, amely Kane-t tragikus figuraként láttatja.
Via: Movieweb
