Mint minden műfajt, a sci-fit sem könnyű igazán meghatározni. Az biztos, hogy általában olyan technológiai újításokat tartalmaz, ami a tudomány jelen állása szerint ugyan még nem létezik, de a jövőben elképzelhető, hogy megvalósul. Ezenfelül viszont számtalan olyan toposz van, aminek nem kötelező jelen lenni, de ha felfedezzük, akkor szinte biztosak lehetünk abban, hogy egy sci-fit nézünk. Következzen öt olyan filmes klisé, ami egyetlen sci-fiből sem hiányozhat.

Hallatszanak a hangok az űrben

Emlékeztek A nyolcadik utas: a Halál (1979) plakátján a tagline-ra? „Az űrben senki sem hallja a sikolyod.” Talán ez az egyetlen nyoma annak, hogy a filmesek is tudják, hogy a valóságban az űr néma, nincsenek benne zajok. A hang ugyanis rezgéssel terjed, tehát valamilyen közvetítő anyagra van szüksége – a Föld esetében ez a levegő, ám az űrben semmi ilyesmi nincs. Ennek ellenére mintha egy íratlan szabály lenne szembemenni a tudománnyal:

a legtöbb sci-fibe tenni kell valami űrben játszódó, hangos jelenetet.

Ha egy űrcsatát látunk, akkor nem lehet, hogy némán lőjenek a lézerfegyverek, vagy ne halljuk az űrhajók suhanását. Annyira megszoktuk ezt, hogy például az olyan, jóval valósághűbb filmekben, mint a Gravitáció (2013), kifejezetten furcsán hat az űrben játszódó, viszonylag csendes nyitójelenet.

A jövő sosem fényes

A sci-fi egyik fontos jellemzője, hogy mivel általában a jövőben játszódik, előszeretettel spekulál az emberiség soráról – viszont az szinte mindig elkeserítő. Még az olyan, gyerekeknek szóló animációban is, mint a WALL-E, egy posztapokaliptikus jövőben járunk, ahol minden pusztul a Földön, és nyoma sincs már az embernek.

A jövő pesszimista ábrázolása a ’60-as években terjedt el a sci-fiben,

olyannyira, hogy már egy jó ideje kötelező eszköze a műfajnak. Még az optimistább víziókban – mint például a Star Trek világa – is úgy mutatják be az emberiséget, mint ami már átélt egy pusztító harmadik világháborút és egy nukleáris telet, mielőtt egy jobb társadalom épült volna a romokon.

Mindenki teljesen emberszerű a galaxisban

A sci-fik előszeretettel mutatnak be különféle idegen lényeket, ám akár egy xenomorph-ot, akár egy vikut nézünk, egy valami közös bennük: van keze, lába, szeme, szája, és motorikus képességekkel rendelkezik. Szóval

minden idegen lény a galaxisban valamilyen szinten rendelkezik humanoid vonásokkal, még akkor is, ha több fényévre van tőlünk.

Az olyan kivételek esetében, amikor radikálisan különböznek tőlünk – mint például Denis Villeneuve 2016-os filmje, az Érkezés –, a cselekmény középpontja lesz a különbözőség, többek közt az, hogy miként tudunk kommunikálni velük.

Ez is érdekelhet

A holdrakétától a homokférgekig – a sci-fi évtizedei és a történelmi hatások

Megnéztük, hogyan változott a sci-fi az évtizedek során, és miért.

Lássuk!

Az orvostudomány nem sokat fejlődött

Minden korábban említett disztópikus borzalom ellenére a sci-fik olyan technikai fejlődést mutatnak be, amin csak ámulunk. A csillagközi utazás megvalósulása már önmagában egy tudományos csoda, de nem is kell ilyen messzire mennünk, hiszen a szimpla hétköznapi tárgyak is kifejezetten izgalmasak a sci-fikben. Van azonban egy terület, ahová ritkán téved a sci-fi-írók fantáziája: ez az orvostudomány.

Egy olyan világban, ahol a járművek fénysebességgel suhannak és intelligens robotok végzik a kulimunkát, úgy gondolnánk, hogy a mostani orvosi problémák nagy része már a múlté.

De általában nem: ugyanúgy jelen van a szívroham vagy a rák. Mondjuk ha abból indulunk ki, hogy most is orvostudományra fordítják a legkevesebb pénzt, annyira nem meglepő, hogy a jövőben sem fog sokat fejlődni.

Minden androidos sztori egy újabb Pinocchio-történet

Azt gondolnánk, hogy egy nem emberi entitásnak bőven elég lenne az érzelmek kifejezése, az intelligencia, a cselekvőképesség és az autonómia – de az androidokat középpontba állító filmekben ennél mindig többről van szó: a robotok emberek akarnak lenni. Ez a toposz nem sokat változott a műfaj történetében, tulajdonképpen minden androidos sci-fi a Pinocchio egy újabb változata.

Tulajdonképpen ennél jobb példa kevés van az emberi önhittségre: mégis miért gondoljuk azt, hogy egy lény, akit nem kötnek az emberi lét biológiai és mentális korlátai, semmi másra nem vágyik, mint hogy korlátozva legyen?!

Hiába feszegetik a filmesek, hogy az androidoknak van-e lelkük, az igazán érdekes az lenne, ha a lélek egy nem emberi testben teljesedne ki.

(via Slashfilm)