Önök szerint földönkívüli volt Andy Warhol? Hm, csodálkozni fognak.
Az a legszebb, amikor az élet váratlan pillanataiban vesszük hasznát a mitológiának, például a tájékozódásban – mert pontosabb az, mint bármelyik GPS-berendezés. Közvetlen közelről a Holdat például aligha látjuk sarló alakúnak, s a talaján ácsorogva lehet, hogy a kráterek is a szemhatáron túlra esnek. Ellenben, ha olyan furcsán szökdelve közeledik felénk egy vadbarom, s mögötte még megpillantjuk a kifeszített csillagsávos lobogót meg valami futurisztikus masinát, előbb-utóbb csak leesik a tantusz: szent ég, a Holdon vagyok. A vadbarom ez esetben nem mocskos beszéd, csak plasztikus fogalmazás: Vadállat Borisz jő szökellve. Ő az új rész főgonosza, megátalkodott alak valahonnan az űr sötét oldaláról, mi másban is utaznának az övéi, mint az univerzum elpusztításában. Ám, ha a Föld nem jön össze nekik, akkor befuccsol az egész tervük…
Nos, talán ebből is kitetszik, mennyire eredeti az alapötlete e filmnek – bár azon tényleg lehet vitatkozni, hogy egy jól felfuttatott termék harmadik kiadásától kell-e bárminő eredetit várnia az embernek. Nyilván nem. Vagy ezen még gondolkodom – végül is mindegy: az a legjobb egy harmadik részben, hogy senkit nem lehet lebeszélni róla, hisz’ akit lehetett volna, az már rég túl van a dolgon. Vadállat Borisznál azért Edgar – ha emlékeznek rá – kábé százszor jobb figura volt, ennek rögzítésével be is érem, bár innentől sem csupa jó következik.
Az persze jó, hogy Barry Sonnenfeld kétségkívül értő rajongója Tim Burton méltatlanul alulértékelt világklasszisának (most láttam az osztályzatát az IMDb-n, s kiakadtam), a Támad a Mars!-nak, s egyáltalán, magának Burtonnek. Ugyancsak örvendezésre ad okot, hogy hasonló érzelmek fűtik a Deadwood és a Maffiózók című sorozatok irányában is. Hogy a félmúlt másik nagy mozitrilógiáját már ne is említsem (úgy is kitalálják: Vissza a jövőbe). Ennyit a mitológia filmen kívüli (Hold) és hollywoodi jelenlétéről, amint éppen összemosódni látszik személyes tér-idő érzékelésünkkel (szökdelés+stb.=Hold; bár a sarló sem smafu, kérdezzék az itt producerként magát kitüntető Spielberget).
Szóval a valóságban a helyzet az, hogy vissza kell menni 1969-be, az Apolló–11 kilövéséhez, mert az fel bírná vinni azt a védőpajzsot, ami megvédheti bolygónkat a trogloditák támadásától (bocsánat, elfelejtettem Vadállat Borisz fajtanevét, de nem nagyon számít, mert ő az utolsó közülük, mindenesetre valahogy így hangzott a nevük). K ügynök már eleve ott van (Josh Brolin jó, mint ifjú K: egyszerre Tommy Lee Jones-karikatúra és all american guy), J ügynök 9.12-kor érkezik. Oh, a manóba, az is valami, hogy sikerül-e megmentenie a Földet és az univerzumot, de a nagy dolgokról már sajna lekésett.
Summa summarum, a mitológiai utalásokkal rendesen megpakolt harmadik rész, bár a mai szórakoztató filmek azon kategóriájába tartozik, melyben attól kell tartani, hogy a hősök bármikor leeshetnek valahonnan, és a végén túlnyomták bele kicsit a szirupot, mégis sokszor vicces és szerfelett lendületes, biztos, hogy nemcsak a rajongóknak tetszik majd, hanem az újszülötteknek is. Akik épp e film hatására nézik majd meg az első részt. Hát, nagyot fognak nézni: akkor még más volt minden, különösen az alapfelállás.
