7 színésznő, aki a Playboyban kezdte a karrierjét

A címlapról egyenes út vezethet a nagyvászonra. Vagy legalább a Baywatch-ba.

A héten ünnepli 54. születésnapját Erika Eleniak, aki a Baywatch előtt Playboy nyuszi is volt, de nem ő az egyetlen, aki Hugh Hefner magazinjában tűnt fel, és utána ki is tudta használni az ismertségét a tévé és a mozi világában.

 

Erika Eleniak

Forrás: Getty Images

 

Eleniak tizenkét évesen kapta az első filmszerepét, méghozzá az E.T. – A földönkívüliben, később játszott a Beverly Hill-diliben és az Úszó erődben, de persze mindenki a Baywatch piros fürdőruhás vízimentőjeként emlékszik rá.

Miután a karrierje a 80-as évek végén csak nem akart beindulni (kevésbé ismert sorozatokban tűnt csak fel egy-egy epizód erejéig),1989-ben levetkőzött a Playboynak, majd a következő tíz évben még háromszor került a nyuszis magazin címlapjára.

1992-ben, 45 epizód után hagyta ott a Baywach-t, sokáig nem lehetett tudni, miért döntött a távozás mellett, csupán sejteni vélték, hogy a színfalak mögött komoly rivalizálás folyik közötte és Pamela Anderson között. Eleniak azt állítja, erről szó sem volt, azért hagyta ott a sorozatot, mert úgy érezte, olyan irányba haladnak, amit ő már túl merésznek talált. Az új stílust már Anderson képviselte, és a Baywatch a 90-es évek egyik legnagyobb jelenségévé vált.

A kétezres évek közepén egy valóságshow-ban is kipróbálta magát: lánya születése után a VH1's Celebrity Fit Club című műsorban szerepelve sikerült leadnia nagyjából tizenöt kilót. Utoljára 2019-ben tűnt fel egy epizódszerepben, és ha lehet hinni az IMDb-nek, előkészületben áll egy film, amelyben Marilyn Monroe Kanadában élő reinkarnációját alakítja.

 

Pamela Anderson

Forrás: Getty Images

 

A kanadai születésű szőkeség 1990 februárjában szerepelt először a Playboy címlapján, az év playmate-je lett, két évre rá pedig már a Baywatch parti fövenyén szaladgálhatott az ikonikus piros fürdődresszben. Ezzel pedig egy csapásra

az évtized szexszimbólumává vált.

Összesen 14-szer szerepelt a nyuszis magazin borítóján, és 2016 januárjában vele zárult a Playboy "meztelenkedése". A lap ugyanis változtatni akart, legfeljebb lengén öltözött nőket mutattak volna be, mondván, hogy az internet tele van meztelenkedéssel, és aki arra vágyik, könnyűszerrel találhat magának kedvére valót. Azután néhány hónap múlva meggondolták magukat, és visszatértek a jól bevált rendszerhez, de akkor is jelentőségteljes volt, hogy Pamela Andersonnal akartak lezárni egy korszakot.

A Baywatch után filmezéssel is próbálkozott, láthattuk a V.I.P. - Több mint testőr című feledhető sorozatban, felbukkant a Horrorra akadva harmadik részében, és a képregény alapján készült, posztapokaliptikus Casablanca-történetben, a Barb Wire - Bosszúálló angyalban is. Ő volt Borat őszinte és mély szerelmének tárgya is az azonos című filmben, karrierjének leghíresebb mozgóképe mégis a férjével, Tommy Lee-vel, a Mötley Crüe dobosával készített házi szexvideójuk lett, amelyet ismeretlenek elloptak, és nyilvánosságra hoztak. Pam és Tommy címmel tavaly sorozat is készült az incidensről.

Jenny McCarthy

Forrás: Getty Images

 

Jenny McCarthy mindössze 20 éves volt, amikor 1993-ban először szerepelt a Playboyban (20 ezer dollárt kapott érte), a következő évben pedig kiérdemelte az év Playmate-je címet. A Playboy kiadója, Hugh Hefner úgy nyilatkozott, hogy McCarthy "egészséges katolikus lány" személyisége emelte őt ki a 10 ezer jelentkező közül.

1994-ben szerepet kapott a Silk Stalking című krimisorozatban és a Baywatch-ban, majd 1997-ben saját szitkomja indult Jenny címmel. Akadt néhány emlékezetes hollywoodi kitérője is, például a Basebolondokban (1998), a Sikoly 3-ban (2000), a Piszkos szerelemben (2005), a Dögölj meg, John Tuckerben (2006) és a Miniszoknyás Mikulásban (2006). 2013-ban saját televíziós talkshowt kapott (The Jenny McCarthy Show), majd az ABC-féle The View társműsorvezetője lett. 2019 óta az Álarcos énekes című zenei show zsűritagja.

Több könyvet is írt a szülői nevelésről, és nagy port kavart a vakcinaellenességével, kifejtette ugyanis, hogy szerinte az oltások autizmust okoznak.

Carmen Electra

Forrás: Getty Images

 

A Tara Leigh Patrick néven született Electra énekesnőként kezdte karrierjét Minneapolisban, és nem is akárhogy: találkozott Prince-szel, aki producere lett az 1993-ban megjelent debütáló stúdióalbumának. 1996-ban tűnt fel először a Playboy magazinban, majd Los Angelesbe költözött, ahol ő is a Baywatch-ban kapott szerepet egy évad erejéig.

Pamela Andersonhoz vagy Jenny McCarthyhoz hasonlóan ő sem futott be komoly filmes karriert, de legalább megtalálta a saját műfaját: paródiafilmekre specializálódott.

Játszott többek közt a Horrorra akadva első és negyedik részében, a Csajozós filmben, a Katasztrófafilmben, a Spárta a köbönben, illetve Starsky és Hutchban, A Földlakók nemi életében, a Tucatjával olcsóbb 2.-ben és a Piszkos szerelemben. 2016-ban a Jane the Virgin című sorozatban önmagát alakította.

A többszörös Arany Málna-jelölt színésznő emellett elég sajátos módját választotta a keresetkiegészítésnek. Előbb kiadott jó pár DVD-t, amelyen a „sztriptíz aerobik” rejtelmeire oktatja a vállalkozó kedvűeket, majd piacra dobta a „Carmen Electra Portable Stripper Pole Kit”-tet, vagyis a saját sztriptízrúd márkáját.

Kelly Monaco

Forrás: Getty Images (Michael Bezjian/WireImage)

 

Monco az 1997. áprilisi számban lett a hónap Playmate-je, majd ő is a Baywatchban találta magát. Duplán is passzolt hozzá a szerep, mert a gimnázium alatt vízimentőként dolgozott. Amellett, hogy a sorozatban Susan szerepét játszotta, időnként Carmen Electra testdublőre is volt, mivel Electra nem tudott úszni. Voltak kisebb szerepei filmekben is (Basebolondok, Kéz-őrület, Dilidoki), de az ismertséget a General Hospital című sorozat hozta el neki, ami az USA-ban intézménynek számít, mivel 1963 óta folyamatosan fut, és már 15 ezer epizódnál tart.

2003-ban a Port Charlesban játszott szerepéért Emmy-díjra jelölték a mellékszereplő kategóriában, majd 2006-ban főszereplőként is jelölték a General Hospitalért. 2005-ben a parnerével megnyerte a Dancing with the Stars című táncos reality első évadát. 2009 márciusában Donald Trump őt választotta a 2009-es Miss USA szépségverseny egyik zsűritagjának.

Anna Nicole Smith

Forrás: Getty Images (Paul Harris)

 

A Vickie Lynn Hogan néven született texasi modell is a Playboy magazinnak köszönheti az ismertségét, az 1992 márciusi számban szerepelt először, 1993-ban pedig ő lett az év Playmate-je. Olyan divatcégeknek állt modellt, mint a Guess, a H&M és a Heatherette, később pedig televíziós műsorvezetőként és színésznőként is dolgozott, játszott a Csupasz pisztoly 33 1/3 - Az utolsó merénylet, A nagy ugrás és A gyémánt meló című filmekben.

A filmjei helyett mégis inkább a zaklatott magánéletével került be a bulvárlapokba. Tizenhat évesen ment először férjhez, 1986-ban megszületett a fia, egy évvel később elvált. 1991-ben egy sztriptízbárban megismerkedett a nála 62 évvel idősebb J. Howard Marshall milliárdos olajbáróval, akivel össze is házasodtak. 2007 februárjában gyógyszermérgezésben hunyt el, alig néhány hónappal húszéves fia, Daniel halála után.

Alice Denham

Forrás: Playboy

 

Az 1927-es születésű Alice Denham nem a szokásos úton jutott el a Playboy magazinig. A Rochesteri Egyetemen szerzett angol szakos mesterdiplomát, majd 1951-ben New Yorkba költözött "szellemi szabadságot" keresve. Irodalmi karrierjét beindítandó vállalta a szereplést a Playboyban, és azt is elérte, hogy a fotói mellett Hugh Hefner "Az alku" című novelláját is lehozza az 1956. júliusi számban.

Az 1950-es és 60-as években szerepelt néhány sexploitation filmben (Olga's Girls, Olga's House of Shame, She Should Have Stayed In Bed), 1967-ben megjelent az első, 1974-ben a második regénye, az Amo, amiben egy feminista címlaplány elképzelt kalandjait lehetett követni egy másik bolygón.  

Forrás: The Edgefield Advertiser

 

A viszonylagos hírnevet 2006-os emlékirata hozta el a számára (Sleeping With Bad Boys: A Juicy Tell-All of Literary New York in the Fifties and Sixties), ebben a híres szeretőiről mesél, többek közt Phillip Roth-ról, James Deanről, Joseph Hellerről és magáról Hugh Hefnerről.

 

+1 Carol Cleveland

Forrás: Getty Images

 

A Monty Python társulat egyetlen női komikusa, Carol Cleveland "nyusziként" dolgozott egy londoni Playboy klubban. Az amerikai-brit színésznő, aki tinédzserként több szépségversenyt megnyert, 1966-ban azért vállalta el a munkát, mert egy olyan filmben kapott szerepet, ahol szerepe szerint egy Playboyhoz hasonló klubban kell dolgoznia pincérnőként.

+2 Shel Silverstein

A magyarul is megjelent bestseller gyerekkönyv, A jóságos fa szerzője nem vetkőzött a lapban, hanem a Playboy vezető karikaturistájaként dolgozott a karrierje elején. Készített például egy 23 részes útirajz-sorozatot, amelyben olyan helyekre látogatott el, mint egy New Jersey-i nudista kolónia. 2007-ben ezekből a karikatúrákból egy könyvet állítottak össze "Playboy's Silverstein Around the World" címmel, Hugh Hefner bevezetőjével.

via: Insider / USA Today / Wikipedia