Ez az az óra, amikor a kivezető utat elérni már lehetetlen. Amikor minden régi érték megkérdőjeleződik, de nemcsak ezek vesznek el, hanem a követendő jövő lehetősége is. Nincs mód a változtatásra. A nálunk Az utolsó éjjel címűt felkavaró film témájául ezt az időt választotta a többször is Oscar-díjra jelölt, a kommersz műfajokban és könyvíróként is sikeres rendező, Spike Lee. Saját regényéből a kortárs író, David Benioff írta a forgatókönyvet.
Manhattan egykori nagymenő drogdílerének, Monty Brogannak (a szintén több kategóriában Qscar-díjra jelölt Edward Norton játsza) eljött az utolsó estéje, mielőtt hosszú évekre a börtönbe vonul. Utolsó szabadon töltött napján búcsút vesz régi gyerekkori barátaitól, a tőzsdecápa Slaughterytől (Barry Pepper) és Jacobtól ( Philip Seymour Hoffman), a múltban rekedt ,gyermeteg középiskolai tanártól.
Monty a legkevésbé sem ártatlan, olyan, mint a körülötte lüktető New York: bonyolult, megnyerő és veszélyes is. De ki bűntelen manapság? Mindenkinek megvannak a maga botlásai: Slaughtery temploma a Wall Street, egyedüli vallása a pénz. Jacobot erkölcsi válságba sodorta a rámenős tanítványa, Mary által táplált visszafojthatatlan szexuális vágya. (A lányt a Zongoralecke gyereksztárja, a mindössze 11 évesen Oscar-díjat nyert Anna Paquin alakítja megdöbbentő hitelességgel.)
Monty apja (James Brogan) abból a kétes eredetű pénzből lett bártulajdonos, amit a fiától kapott. És ott van a csodaszép Naturelle (Rosario Dawson), Monty barátnője, aki a fiú mellett áll, de soha sem próbálta felrázni szerelmét az erkölcsi tétlenségből, sőt lehet, hogy ő árulta el...
A "bűntelenek"mellett természetesen megjelennek az igazi nehéz fiúk is: Kosztya, a Montyt kísérő ukrán gorilla (Tony Siragusa), és a maffia, aki előtt a fiúnak tisztáznia kell magát, következésképp' lehet, hogy még a börtönbe vonulását sem éli meg...
Az utolsó éjjel az elvesztett barátokról, az elvesztegetett szerelemről, a bennrekedt, kimondatlan szavakról, és arról a fejlődésről szól, amely során Monty eljut oda, hogy szembenézzen önmagával és sorsával. Edward Norton sallangmentes, visszafogott játékkal érzékelteti a Montyban kavargó összetett érzéseket; gyötrődését, és kételyeit a múltjával kapcsolatban, félelmeit és vívódását a jövőn.
A filmet erős képi dinamizmus jellemzi az Oscar-jelölt Rodrigo Prieto operatőr keze nyomán. A téma durvasága ellenre lírai belső monológok elevenednek meg, majd a szürrealisztikus képeket a mozgalmas, kendőzetlen jelen váltja fel, pl. a WTC egykori helyén, az éjszakai neonfényben dolgozó munkagépek pora, zaja.
A film drámaiságának hangsúlyozásában kulcsszerepet játszik a többszörös Grammy-díjas zeneszerző, Terence Blanchard által írt zene. (Ő az a jazztrombitás zenekarvezető, aki már számos Spike Lee-filmhez írt zenét.)
A mindössze 24 óra eseményeit felölelő krimi műfaja ellenére sem véres. Durvasága mellett inkább szomorú és borús, melyet a vásznon megjelenő csupa kék, szürke és fekete szín is hangsúlyoz. Líraisága leginkább abban rejlik, hogy -Montyval együtt- mindannyian szeretnénk hinni a filmet záró víziószerű képsorok valóságában.
Mindenkinek ajánlom, aki az elgondolkodtató, nemes, és egyszerűen profi filmeket szerei. A hatása több nap után is csak lassan múlik...
