A mozi mindig is nagy barátja volt a nagybeteg, hátrányos helyzetű, bárminemű handicappel élő embereknek, hiszen a mozi ősi feladata szerint mindenekelőtt meghatni, vagy nevettetni akar, s e célból - legalábbis, ami a könnyzacskók megdolgozását illeti - a beteg ember mindig nyerő. Ráadásul az effajta filmek könnyű babérszerzésre is felettébb alkalmasak, elegendő, ha csak a közelmúlt nagy Oscar-nyerteseit, Dustin Hoffman Esőemberét, Geoffrey Rush Ragyogj!-át vagy Russel Crowe Csodálatos elméjét említjük példaképpen.
A filmesek felelőssége azonban ilyenkor a szokásosnál is nagyobb: mivel gyakran megtörtént eseményeket, valós sorsokat dramatizálnak, egyáltalán nem mellékes, mennyire engednek az olcsó hatáskeltés csábításának.
Hasonlóan a fent említett filmekhez, A belső tenger is egy betegséggel sújtott ember drámája, méghozzá az igaz történetek közül való. Ramon Sampedro egy fiatalon elszenvedett baleset óta nyaktól lefelé béna, napjait ágyhoz kötve, kis híján magatehetetlenül tölti, s egyetlen vágya, hogy méltó módon vethessen véget az életének.
A spanyol rendező, Alejandro Amenábar (Más világ, Nyisd ki a szemed!) többrétegű filmet készített. Ramon szeretteihez fűződő viszonya, a bénaságban töltött élet apró örömökkel és szenvedéssel teli mindennapjai ugyanúgy fontos részét képezik a filmnek, mint a halálhoz való jogért folytatott küzdelem és az ehhez tapadó vallási és társadalmi előítéletek. A belső tenger azonban mindenekelőtt mélyen személyes alkotás: érzelmes film, amely vállalva szentimentalizmusát nem fél megmutatni azt a világot, amely csakis Ramon számára látható.
Ahhoz azonban, hogy a néző is vállalja a főszereplővel való utazást, Amenábar-nak egy olyan színésznagyságra volt szüksége, aki kizárólag az arcjátékára hagyatkozva képes életre kelteni a főszereplőt, és megnyerni a közönség együttérzését. A rendező Javier Bardem (Mielőtt leszáll az éj, Táncos a házban) személyében megtalálta, akit keresett. Bardem ugyanolyan természetességgel játszik öreget és fiatalt, s nem okoz gondot számára, hogy kifejezze Ramon bölcsességet, esendőséget, fájdalmát és szeretetéhségét. Alakítása egyszerre eszköztelen és nagyszabású - biztosra vehető, hogy az Amerikai Filmakadémia nem fogja figyelmen kívül hagyni.
