Ügynök-sorsokkal tele van a padlás és a filmtörténet, hol cipőpertlivel és életbiztosítással kereskedő kisemberek szomorú sorsáról értesülünk, hol államtitkokban utazó szuperhősök hihetetlen kalandjairól szól a fáma. Mindkét tevékenységnek megvannak a maga örömei és árnyoldalai.
Gyaníthatóan a mi ügynökünk is inkább valami békés polgári szakmát választott volna, ha sejti, milyen fordulatokat vesz pályafutása. A sorozat előző részéhez, a két évvel ezelőtt bemutatott Bourne rejtélyhez hasonlóan Jason Bourne ismét az életéért küzd.
Hiába tűnt el kedvesével együtt a világ és a ráküldött fejvadászok szeme elől, még mindig sokaknak áll érdekében, hogy holtan lássák. Egykori munkaadói, az Ügynökség emberei ugyanúgy a nyomában vannak, mint egy maffiózó zsoldjában álló bérgyilkos, a hajsza tehát ott folytatódik, ahol nem is olyan régen abbamaradt, a helyzet talán csak annyiban változott, hogy a magányos ügynököt ezúttal a személyes bosszú is hajtja.
A Bourne-csapda profi filmesek munkája, akik nem akarták túlságosan átszabni az egyszer már sikerrel alkalmazott formulát, a változatos helyszíneken zajló üldözősdi, és a múlt egy-egy részletének fokozatos feltárása adja továbbra is a film izgalmát és feszültségét. Maradt az akciófilmektől szokatlan képi világ is, a kamera idegesen rángatózik, a képek szemcsések, az európai metropoliszok megszokott, turistacsalogató képei helyett hideg, barátságtalan városképek köszönnek vissza.
Szerencsés választásnak bizonyult Bourne történetéből száműzni a romantikát: a Bourne-csapda egyetlen hosszú, kíméletlen vadászat képeiből áll össze, egy olyan vadászatéból, ahol a vadász és a vad kiléte csak a legvégén válik nyilvánvalóvá.
