Az árnyék nélküli asszony premierje
A Strauss150 fesztiválnyitó produkciójaként került sor a budapesti Operaházban Az árnyék nélküli asszony magyarországi bemutatójára. A sokak által Richard Strauss főművének tartott darab összetett szimbólumrendszerével és zenedramaturgiai felépítésével az operairodalom egyik legnehezebben megközelíthető alkotása. Hangszerelése, dallam- és harmóniavilága egyaránt sokszínű. A monumentális hangzásvilágot a szólóhangszerekre koncentráló kamarazenei harmóniavilág ellensúlyozza, míg a wagneri vezérmotívumos technikát a romantikus operák dallamvilágát megidéző líraian nosztalgikus hangzásvilág színesíti.
A történet szerint a szellemkirály gazella képében megjelenő lányát a Déltengeri Szigetek császára egy vadászat alkalmával megsebezte, s ezután elvette feleségül. Szellemország hercegnője az emberek világába költözött, félig maga is emberré vált: elvesztette az alakváltoztatás képességét, de teste továbbra is átereszti a napfényt, s emiatt nem képes gyermekeket szülni. A szellemkirály havonta követeket küld a császárné dajkájához, s a tizenkettedik követ ultimátumot közöl: ha a császárné három napon belül nem vet árnyékot, a császár kővé dermed. A Dajka és a Császárné a Kelmefestőné árnyékát akarják megszerezni, de mikor a Császárné szembesül vele, hogy az árnyék megszerzése csak erőszak árán lehetséges, lemond arról, megváltva Barakot és feleségét.
Szikora János rendezése igyekezett kiemelni a darabban található szimbólumokat (sólyom, gazella, hal stb.), s a szöveg betű szerinti értelme mögötti elvont tartalmakat megjeleníteni. A színpad két részre oszlott: egy valóságos térre, amiben az énekesek mozogtak, továbbá egy vetített térre, amelyben egyrészt a színpadi történések filmre vett fekete-fehér képkockái peregtek, kiemelve a szereplők egy-egy gesztusát, másrészt a darab fő szimbólumai jelentek meg. A rendező egy elvont és zárt térbe helyezte a történetet, amely leginkább aluljáróra emlékeztetett. A hatalmas mennyezetet két, egy fekete és egy fehér oszlop tartotta. A fekete oszlop Dajka világát, a fehér a Császárné világát szimbolizálta. A transzcendens világ jelenségei eme oszlopok mögül jöttek elő, s oda szálltak vissza, vagyis a két oszlop a földi világot kötötte össze a szellemek birodalmával. Szikora rendezése a zenével összhangban meditatív hangulatot árasztott, s a líraiságra összpontosított, a történetet pedig azáltal, hogy nem kötötte konkrét időhöz és térhez, az általánosítás szintjére emelte. A folytonos körbe-körbe járás, a mindig ugyanoda visszatérés mintegy a szereplők szenvedésének végtelenségét, az abból való kitörhetetlen reménytelenséget érzékeltette. Ugyanakkor Szikora több szájbarágós megoldással is élt, például Barak hatalmas gumiabroncs tologatásával vagy a gazella és a sólyom képének kivetítésével.
Az opera nehéz énekszólamai nagy kihívást jelentettek az előadóművészeknek, akik azonban derekasan helyt álltak szerepeikben. A Dajka szerepében Komlósi Ildikó alakítását a túlfűtött indulatok uralták. Sümegi Eszter Császárné szerepében higgadt, melankolikus éneklésével és gondosan kidolgozott dallamformálásával hívta fel magára a figyelmet. Rálik Szilvia Kelmefestőnéként alighanem eddigi pályafutása legjobb alakítását nyújtotta. Szerepét nagy átéléssel és indulati töltéssel énekelte, s hitelesen interpretálta Barak feleségének szeszélyesen hullámzó érzelemvilágát. A két férfi főszereplővel kapcsolatban sem volt okunk panaszra, ami a vokális teljesítményt illeti, viszont Kovácsházi István színpadi mozgása elég merev és semmitmondó volt, szólamát mindenesetre üzembiztosan interpretálta. Heiko Trinsinger Barak szerepét szép bariton hangon, szélesen áradó érzelmekkel énekelte. Halász Péter kezei alatt a zenekar kiváló formában volt, s a zenekari kíséretet a nosztalgikus líraiság, a hatásos fokozás és sokszínű árnyaltság jellemezte.
Az árnyék nélküli asszony kétségtelenül az Operaház idei legnagyobb vállalkozása volt, amit az évad végi nagy feladatként világszínvonalon teljesített is, hiszen ez a produkció a világ bármelyik nagy operaszínpadán megállná a helyét. Érdemes tehát megtekinteni az előadást – melyet még a következő évadban is játszanak –, s megismerkedni Strauss filozófiai mélységű darabjával.
