Essünk túl a nehezin, hogy aztán malackodhassunk, csak úgy, városiasan. Szóval, akinek Babe, a kretén sertés tavalyelőtt bejött, annak most disznó szerencséje van. Nincs az az elvetemült, gyalázatos kölök, aki az azóta eltelt néhány hónap alatt akkorát nőtt volna, hogy már fikázná az üldözési mániákus (tudniillik pásztorkutyának képzeli magát, ha tetszenek emlékezni) kisdisznót. Magyarul a folytatás legalább olyan jó, mint az első kurta farkú.
Persze amerikai a patás, felénk a disznók négyévente térnek vissza, de van itt más is, a húsa, ha nem zavarok. Én már láttam olyat, hogy egy film azzal kezdődött, amivel a Babe V. majd végződni fog, egy nagyobb szabású disznóöléssel. A hősök utána másfél óráig étkeztek, alighanem kevéssé a fitnessfasizmus jegyében. Hurka, kolbász, szalonna áll olykor a sarokban. Ne szépítsük, a világszerte méltán közkedvelt cseh filmművészetnek például egy egész ilyen korszaka volt. A hetvenes évek. Disznóölés nélkül a cenzúra nem engedte át a filmet. Egy Jirí Menzel nevű csávó úgy emelkedett ki az átlagból, hogy nála vaddisznót vágtak (Hóvirágünnep). Mellesleg a csehek hentesáruban is nagyok. Erősségük a tlacenka (marinált fejsajt). De most nem ők a disznók, hanem az amerikaiak. El a kezekkel a yorkshire-iektől!
Csak azt nem értem, hogy az amerikai kismalacok miért nem öregszenek?
