Az első, Magyarországon moziforgalmazásba kerülő thai film az idei Cannes-i Fesztivál egyik nagy durranásának számított: különleges atmoszféra, fantáziadús és rendkívül poétikus képi világ, egyszerre vérgőzös keleti western és könnyfacsaró melodráma.
Retro és negédes dallamok zendülnek fel, miközben patakokban folyik a hemoglobin, trükk trükköt követ, de mindig a jóízlés és a tűréshatár keretein belül. Tombol a társadalmi igazságtalanság: egy szegény fiú beleszeret egy arisztokrata lányba, valamikor tíz évvel ezelőtt, a világháború vidékén, aztán sokáig nem látják egymást, de az emlék örökké él, s egy szép napon megint összehozza őket a sors. Fiúból igazságosztó bandita lesz, ő a rettegett Fekete Tigris. De a töméntelen gyilok, a pusztítás, az izzó szenvedélyek mögött, mégis mindig ihletője-múzsája vezérli.
Különleges mozi: az egyik pillanatban sírunk, a másikban iszonyodunk, Sergio Leonét, Tarantinót és az ötvenes évekbeli melodráma-klasszikust Douglas Sirk-öt kapjuk egyszerre. De a nosztalgia, az utalások, az innen-onnan összeszedett vizuális idézetek ellenére is igazi egyéni opust ízlelgetünk: Sasanatieng rendező telibe talált. Olyannyira, hogy több nemzetközi fesztiválon kaszálta a díjakat. És hamisítatlan távol-keleti mozi, színpompával, dinamizmussal, romantikával. Valahol abba a ritka filmkategóriába tartozik, ami a jövő záloga lehet: se nem dögunalmas, tíz kritikusnak és harminchárom sznobnak szánt európai művészfilm, se nem Hollywoodban gyártott, óvodás-szintű kommersz.
