Zeusz fia hősies hadjáratot indít az ármánykodó trák seregei ellen.
Persze nem kell rögtön előkapni a görög regéket, hogy képesek legyünk felfogni a vásznon látottakat, főleg, hogy az új Herkules-film gyökerei nem is annyira a görög mitológiában, inkább az azt szabadosan interpretáló ötfüzetes Steve Moore-képregényben, a Hercules: The Thracian Warsban keresendők. Nyugodt szívvel mondhatjuk tehát, hogy a görög félisten is belépett azon hősök Panteonjába, akiket kevésbé a gimis történelem- és irodalomórák balladai homályba vesző légköréből, mint inkább a képregények lapjairól, a tévéből vagy a légkondicionált mozitermekből ismer a nagyérdemű. Így jutunk el a Gerard Butler alakította Leonidasz királytól kezdve, a trójai mondakört és az Íliászt sajátosan mixelő Tróján át, A titánok harcából ismert Perszeusz-legendáig, hogy a Vészhelyzet Dr. Kovacának Spartacus-tempójáról ne is beszéljünk.
Mert a 21. századnak is megvannak a maga homéridái, jelen esetben Brett Ratner, aki mesterien gondoskodik arról, hogy Héraklész mítosza ne csupán a Disney mókás karakterei, vagy Kevin Sorbo délutáni tévés ripacskodása által éljen emlékeinkben, hanem a tettei alapján képzeletünkben megelevenedő Herkules-figurához nagyon is hasonlító, izomköteg The Rock method-alakítása is felderengjen nevének hallatán.
Herkules figuráját az alkotók egészen nagyszerűen emelik át a képregényből, azonban társai jóval kevesebb figyelmet kapnak. Ez pedig nem csak azért óriási csalódás, mert szerethető karakterek (Meleagrosz, Meneusz) lettek teljesen kiiktatva a sztoriból, hanem azért is, mert például a kannibalizmust sem megvető Tüdeuszból gyermekmentő értelmi sérült lesz, Ergenia, a trák király lánya pedig minden, csak nem az a remek femme fatale-figura, akit a képregényben megismertünk. Egyedül talán Autolükosz és Amphiaraosz jellemvonásait sikerült valahogy megmenteni, de néhány egysoros benyögésen túl az ő karaktereik sem fognak beleégni emlékezetünkbe. Moore talán nem is annyira sajnálná, hogy nem érhette meg a premiert, ugyanis az általa remekül kidomborított karakterrajzok helyett itt csupán The Rock felsőteste az, ami ki van domborítva.
A mesés látvány, a pörgős harcjelenetek, az egészen elfogadható CGI és a többé-kevésbé mulattató poénok azért persze valamennyire kárpótolnak minket, ráadásul nemcsak a valóban sziklává edződött pankrátorszínész hadakozásait kísérhetjük figyelemmel a forgatási helyszínként használt magyar pusztákon, hanem ha szemfülesek vagyunk, levadászhatjuk Palvin Barbit Eurüsztheusz udvarában, vagy kiszúrhatjuk Palácsik Timit a trák lakoma vendégei közt.
Ha pedig ezzel megelégszünk, garantáltan jól fogunk szórakozni a nem is annyira isteni sarj legújabb kalandjain, de legalábbis nem kívánjuk majd Dwayne Johnson karakterének, hogy bárcsak húzta volna fel a Nesszosz vérével átitatott inget. Sőt, talán egyenesen várni fogjuk a Herkules egyiptomi akcióját taglaló Steve Moore-képregénysorozat feldolgozását, hiszen Ratner igencsak rájátszik a sokak által vallott tézisre, miszerint a Superman és Batman-féle személyiségjegyeket egyaránt hordozó Herkules volt az első szuperhős.
