A hétszázhetvenhetedik fiú

Az emlékek őre után ez már a második olyan young adult-mozi idén, amit még Jeff Bridges se tud megmenteni. Ráadásul itt most nagy kedvencünk is olyan, mintha egy életre kelt, ripacskodó viaszbábú próbálná lemásolni a Bridges-jelenséget. De legalább a sárkányok jól néznek ki.

Körben áll egy...

Szergej Bodrov (A kaukázusi fogoly, Mongol) kapta a lehetőséget, hogy szerethető 100 percet rendezzen Joseph Delaney regényfolyamának első darabjából. Ő pedig hozná, azaz mutatná is a kötelező köröket: körözik a levegőben a kamerával, körözteti a sárkányokat, körben állva mutogatja a tűzokádó-boszorkány Julianne Moore-t, gyanúsan csinos felsőkbe öltözteti és körözteti a címszereplő Ben Barnest. Viszont körmondatai, na, azok nem nagyon vannak a hetedik fiúnak. Nem csak a főhősnek, hanem nagyjából senkinek. Külön tanulmányt érne például a rosszak csapatában játszó Djimon Hounsou, aki mágikus bérgyilkosként teljesen úgy fest, mintha a Cirque du Soleil valamelyik aktuális előadásában lenne a vendégsztár. Nézni, azt nagyon tud, de gyönyörű tekintetében azért eléggé látszik, hogy fogalma sincs, mit keres ebben a hülyeségben – s közben meg persze, hogy tudja. Pénzt keres, mint mindenki. Gonoszvadászati alapkurzus ez tehát, valahol a szépemlékű szovjet mesefilmek és a közepesen menő kortárs fantasyk között a szerencsétlenkedős félúton. 

Nem minden arany, ami Bridges

Ha tévéfilm lenne, talán büszke is lehetne rá bármely kanális, így viszont, a legutolsó hobbit-film uralta varázslós-karácsonyos piacon csak arra tudunk figyelni, hogy mit művel magával szegény Jeff Bridges. Tényleg, hát mit művel? Ami például A félszeműben zseniális volt, és minden ripacskodásával együtt képviselt valami egészen egyedit, itt szinte csak szánalmat ébreszt az emberben. Bridges úgy beszél, mintha teletömte volna a száját egy egész raklapnyi százas zsepivel, a szemeit úgy forgatja, mint aki folyamatosan a vészkijáratot keresi. Egy szó mint száz: Bridges manírjai se élvezetesek minden körülmények között. Pláne egy ilyen hakni-filmben, amelynek egyetlen olyan pillanata sincs, amely legalább egy pillanatra érdekes lehetne: igen-igen, ismerjük, csak a legkisebb srác győzhet, a mester meg akkor dőlhet hátra a kocsmában, ha már minden trükköt ismer a tanítványa. Na, de az a nem mindegy, hogy mire is elegendőek ezek a trükkök? Most kábé semmire. Illetve, ahogy az elején írtam: a sárkányok legalább valóban jól néznek ki. 

Kinek ajánljuk?
- Akinek mindegy, csak fantasy legyen!
- Akinek mindegy, csak Jeff Bridges legyen!
- Akinek mindegy, csak boszorkány (és Julianne Moore) legyen!

Kinek nem?
- Akinek nem mindegy.

4/10