A Maloja kígyója

Maria Enders szép, okos és már a karrierje csúcsán túl járó színésznő, aki egykori mentora, egy elvonultan élő író helyett érkezik egy díjat átvenni a svájci Alpokba, ám amikor megérkezik, azzal a hírrel fogadják, hogy az illető meghalt. Maria ezek után vállalja el annak a darabnak az egyik főszerepét. amelyet az elhunyt írt és amely híressé tette – ám most nem a fiatal csábítót, hanem az érett elcsábított nőt kell eljátszania. Ő és tettre kész személyi asszisztense, Val (Kristen Stewart) Sils Maria hegyei között, a halott író házában készülnek a szerepre. Közben kiderül, hogy Sigrid, a csábító szerepét egy fiatal hollywoodi sztárocskára (Chloe Grace Moretz) bízták, és Maria, aki egyre jobban kezd azonosulni Helenával, az elcsábítottal, lassan nem csak a szereppel kénytelen szembenézni, de saját problémáival is. Ez így nagyjából meg is állna szinopszisként, ha a filmnek igazi története lenne, ám Assayas bizonyos pontokon szándékosan elakasztja saját meséjét, hogy inkább hősnőjére és egy furcsa felhőjelenségre, a Maloja kígyóra koncentrálhasson – utóbbi a völgyek közé bekúszó és ott végigkúszó felhőtömeg, illetve a sokszor emlegetett darab címe, de különösebb szerepe nincsen.

Közös történet

Juliette Binoche még 20 évesen, szinte ismeretlenül játszotta el a Randevú című film főszerepét, amelyet André Téchiné rendezett, és aminek az egyébként félig magyar Olivier Assayas volt a társforgatókönyvírója. Mondjuk azt, hogy ezzel kezdődött a színésznő karrierje, majd 2008-ban újra együtt dolgozott Assayas-szal a Nyári időszámításon, és ekkor fogalmazódott meg benne, hogy valamiképpen meg kell fogni az elmúlt időt, és ábrázolni kell azt, miként változott meg benne és körülötte – de főleg benne. A Sils Maria erről szól, és szinte semmi másról, ha fel is merülnek benne más motívumok, azokat a rendező egy bizonyos ponton félbehagyja, hogy újra visszatérjen Binoche-hoz. A szerep, amit Binoche karaktere egykor eljátszott, amire felkérték, amit nyilvános eseményeken és magánemberként mutat magából, sőt, Val szabadabb, modernebb alakja és a hollywoodi sztárocska harsánysága is ugyanannak az embernek más-más olvasata, ami bődületes nagy evidencia, a rendező mégis valami fantasztikus egyedi dolognak tartja, ezért újra és újra elmagyarázza és misztifikálja nekünk. Íme egy idézet egy újabb értelmezéssel tőle: „Maria Enders a modern média virtuális hírnév- és gyűlöletvilágában rezonáló ezer avatárrá törve-szórva talál saját magára. A legbizalmasabb és a legszánalmasabban banális, valamint a virtuális nyilvánosság szférái közötti határ ezen a ponton törlődik.”  

Egy erős női karakter

Juliette Binoche fantasztikus színésznő, és tulajdonképpen jól jön ki ebből a filmből is, és attól, hogy minden róla szól, még nem feltétlen lesz sok belőle. Láthatjuk megviselten, törékenyen, bizonytalanul, tettre készen és ragyogóan, és az ő „adagolásában” Assayas nem tud hibázni. Ő ráadásul specialistája az erős női karaktereknek, legyen szó Maggie Cheungról (Irma Vep, Tiszta), Connie Nielsenről (Démoni szerető) vagy Asia Argentóról (Amatőr bérgyilkos). Csakhogy Binoche-ról tudtuk, hogy jó, nem okoz semmiféle meglepetést, míg Kristen Stewartot eddig rengeteg kritika érte színtelen játéka miatt, itt viszont némi modorosságot leszámítva nézhető és kedvelhető – amíg ő jelen van, addig van dinamikája is a filmnek, bár a két nő kapcsolata nagyon sokban emlékeztet Bergman Personájára. Chloe Grace Moretz ennél kevésbé hálás, erősen karikatúraszerű szerepet kapott: harsány, közönséges és nagyon fiatal, talán nem is kellett volna a filmbe. Én megelégedtem volna Juliette Binoche és Kristen Stewart közös játékával.

Kinek ajánljuk?
- Akik szeretik a merész, kísérleti filmeket.
- Juliette Binoche rajongóinak.
- Akik szerint Kristen Stewart rossz színésznő, pedig nem az.

Kinek nem?
- Akik szeretik, ha egy történetnek van eleje és vége.
- Akik szerint nem lehet Juliette Binoche-t és Kristen Stewartot egy filmben játszatni.
- Akiknek kicsit sok Juliette Binoche.

6/10