Karácsonykor is mulatunk! – pusztító ünnepi Diridáré a Budapest TV-n

A Budapest TV karácsonykor is hű marad önmagához: míg a kis Jézus aranyat, tömjént és mirhát kapott a napkeleti bölcsektől, mi belsőfülgyulladást, szürkehályogot és agyhúgykövet a csatorna szórakoztató műsorától. Következzék a karácsonyi Diridáré mulatós show szakmai elemzése!

Nincs kétségünk afelől, hogy a karácsony szelleme nem válogat a helyszínek között, ha az ünnepi spiritusz elhintéséről van szó. Ugyanakkor afelől sem, hogy nem volt teljesen józan, amikor a Budapest TV stúdióját tűzte ki célállomásul. Lássuk, milyen megpróbáltatásokban volt része a Diridáré 2017-es karácsonyi tévéfelvételén!

A műsor már-már védjegyszerűen indul: Mercike hosszú másodpercekig tátog a mikrofonba, mint egy sziámi harcoshal a Milli Vanilli eltitkolt tagjaként. Balszerencsénkre a technikus közben kiszabadul abból a szarkofágból, melynek ajtaját tavaly ilyenkor zárta magára. 

Mulatós Kata, mint a műsor Mary Poppinse, rózsaszín pillecukrot szór szívünk Disney-őzikéinek etetőjébe, akik azzal a lendülettel el is pusztulnak diabéteszben. Az idillt a végletekig fokozza a szintetizátoros bűbájos mosolya, akit skynetes felettesei vélhetőleg egy Kis Grófo-meet and greet ígéretével tuszkoltak át az időkapun.

LL Sztár Laci felpörgeti a tempót és az eseményeket, a betlehemi istállóból ugyanis egyenesen a Bucok resti lámpaernyőinek légypapírjára repít minket.

A produkcióhoz a 2003-as ráckevei Jennifer Lopez-hasonmásverseny 23. helyezettje asszisztál neki.

A mindeddig a háttérben fotoszintetizáló Tommy bebizonyítja, hogy nemcsak a konga leporolásához van tehetsége, hanem az agyhártyán át történő hangképzéshez is. Nem mellesleg az R-Go Létezem című szerzeményét adja elő szenvedélyes ornitológus módjára, egy kályhacsőbe szorult siketfajd orgánumán. Mentségére szóljon, hogy kétségtelenül autentikus karácsonyi dalról van szó, melynek ünnepi hangulatát már csak Elefántcsontpart himnusza tudná túlszárnyalni.

Botos Ferit vélhetőleg megtréfálta a GPS, így a Budapest Jazz Klub helyett a Budapest TV színpadán kötött ki. Kétségtelenül képzett énekessel van dolgunk, csoda, hogy nem verték le a veséjét egy rőf medvekolbásszal. Mindenesetre nem gondolnánk, hogy ez a talpaspoharas, édesbús szalonjazz javítja majd a karácsonyi öngyilkossági statisztikákat.

Az imént képzett énekest emlegettünk, jöjjön hát a totális antitézis, az előadóművész, aki a zene nyelvére fordította le az orrsövényferdülést. Banók Lajos éneke mellett szokása szerint másik horrorprodukcióját is beveti, és a kamerához közelítve szemöldökével ijesztegeti a kajakómában fetrengő proletariátust.

A romantikus ömlengés után Ibike Blue dala hasonló intenzíven robban be, mint a pápamobil a hívek közé, miután elfűrészelték a fékcsövét. Előadásának hatására az ünnepi menü önkéntelenül is balesetvédelmi kelléktárrá alakul át, legalábbis égető kényszer érzünk, hogy eldugaszoljuk hallójáratainkat az újévi virslivel.

Ezt követően a műsor egyik házigazdája, Mercike fakad dalra, akinek hajlításaitól a karácsonyfa csúcsdísze kis híján a tojáslikőrbe veti magát. (Szerencsére konyhánkban épp kisült a xanaxos bejgli, melyet előrelátó módon, hasonló performanszok esetére patymagoltunk össze.)

Leslito a Fáj a gyomrom, fáj című dallal köszönti azokat, akik karácsonyra májcirrózist kaptak a Jézuskától, egyben emlékezteti a nézőket: Magyarországon nem ünnep az ünnep, ha legalább egy valaki nincs üzemi hőfokon a családban. Mi semmiképp nem osztjuk ezen nézetet, ám amikor az előadóművész rapbetétre vetemedik, maligán-oroszlánként vetjük rá magunkat a bólés üvegtálra. Előadásánál már csak az a tény sokkolóbb, hogy másfél óra van hátra a műsoridőből. Mi viszont eddig bírtuk, köszönjük a figyelmet!