"A zene nem tesz semmihez hozzá semmit. A zene vagy benne van abban a valamiben, és akkor is hallom, ha nem hangzik fel, vagy nincs benne abban a valamiben, és akkor hiába szólal meg, akármekkora hangerővel, nem hallom meg." (Forgách András)
Talán szentségtörés, de az Amadeus című Peter Shaffer által írt dráma inkább egy gondosan, de szellemtelenül megírt bulvár-darab szövegkönyve. Ugyan nincs éles határ, amitől már drámai sűrűségű lesz egy szöveg, de ez olyan laza szövésű, mint az egyszeri király ruhája. Kivételes (marketing) tehetségével Shaffer sok nézőt terelt már világszerte ezzel a darabbal színházba. Most Kaposváron. A szereposztás és a rendező (Rale Milenkovic) előző kaposvári munkái azonban feltétlenül jót sejttetnek. A helyi minimum meg is van. A lehetetlen etikett-(Tóth Richárd)-mozgást bámulatos természetességgel adják a színészek. Néha megállnak a szép (Szűcs Edit) ruháikban, abban a jól kigondolt (Znamenák István) fényben - valóságos viaszpanoptikum tárul elénk. Az ember gyönyörködik, és történelmi távlatokra tekintve elgondolja, hogy az egyiknek sikerül, a másiknak nem, a sors néha nem tudja, mit takar (vagy mit akar?). Szerencsére a színészek képesek már-már emberivé árnyalni ezeket a zenetörténeti bábfigurákat. Hála Kovács Zsoltnak, a tehetséget csak áhítozó, érzéketlen, irigyre megírt Salieri-ről legalább az hihető lesz, hogy ellágyul Mozart zenéjétől, és titkon jár a koncertjeire. Mozart szerepe viszont, mintha nem is lenne megírva - a zseni Shaffer által nincs, bár esetenként megpróbál róla más szereplőkkel beszélni. Így nem lehet rosszat mondani a címszerepet játszó Nagy Viktorra. A király meztelen. Nagy Viktor legalább gatya rajta.
Az egyik takácsot már letörtem. De ki a másik?
