A legjobb programok hétvégére

Vasárnap Lenny Kravitz koncert, de addig is van mivel elütni az előttünk álló hétvégét. Gyűjtöttünk pár jó programot!

Zsidó Művészeti Napok – Budapest, május 27. - június 10.


A Zsidó Művészeti Napok egy olyan rendezvénysorozat, amelyben a zsidó kultúrát nemcsak mint egyedi és unikális örökséget, hanem mint a magyar, az európai és a világkultúra élő, szerves részét ismerheti meg a közönség. A nyitott szellemiséget, a békés egymás mellett-, és együttélést a művészetek sokszínűségével kívánjuk bemutatni. A tervezett művészeti-kulturális „térbe” a gasztronómia gazdag világa is bekerül, ezzel is hangsúlyozva, hogy Budapest a nyitott és multikulturális világvárosok egyik csodálatos helyszíne. A főváros koncert-, színház-, és kiállítótermei mellett mozik, kávézók és éttermek is a Zsidó Művészeti Napok helyszínéül szolgálnak, de a lazább atmoszférájú romkocsmák, a nyitott, kényelmes, városi találkozási pontok, izgalmas kulináris hotspotok, streetfood éttermek is mind a programok részeseivé válnak.

XV. Napfényes Fesztivál – az egészség, egyensúly és teljesség felé – Dürer Rendezvényház, június 3.


Június első vasárnapján immár tizenötödik alkalommal várja látogatóit a testi-lelki-szellemi egészség egyik legnagyobb, legszínesebb és legátfogóbb hazai rendezvénye, a Napfényes Fesztivál.

Dana Lixenberg: Imperial Courts 1993 – 2015 - A társadalom peremén L.A.-ben - Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház, május 25. - augusztus 16.

Forrás: Mai Manó Ház

 


Dana Lixenberg az egyik legkiemelkedőbb hang a kortárs dokumentarista fotográfiában, aminek egyik oka sajátos érzékenysége és a személyes megközelítése a szociálisan sebezhető egyénekhez és közösségekhez. Az Imperial Courts című sorozatával Dana Lixenberg 2017-ben elnyerte a rangos Deutsche Börse Fotográfiai Díjat. A Mai Manó Házban megrendezett kiállítás a fekete-fehér portrék mellett, videókat, hangfelvételeket és egy interaktív web-dokumentumfilmet ölel fel, amik bővítik a portrék kontextusát és amiken keresztül közelebb kerülünk a lakókhoz és az ő személyes történetükhöz. A projektről megjelent egy szintén több díjat nyert kiadvány is a Roma Publications kiadónál.

Táncház Maraton (BG - CZ - HU - RO – SK) – Fonó Budai Zeneház, június 2. 17h


A táncház során hat nemzet táncaival ismerkedhet meg a közönség a magyar táncház-módszert alkalmazva. A csehek részéről a Demižón néptáncegyüttes tagjai tanítanak morva táncokat, akik általában cimbalomkísérettel mutatják be szűkebb hazájuk, Strážnice dalait és táncait.
A szlovákok részéről a Lipa Szlovák Folklóregyesület érkezik és oktat majd kelet-szlovákiai, békési, pilisi táncokat, Cifferi lakodalmas táncrendet és hegyközi csárdást.
Bulgáriából egy horó, vagyis körtánc érkezik, amelyben a részvevők egymás kezét fogva kapaszkodnak össze. Románia képviseletében a kolozsvári Máramarosi Egyetemisták Máramaros Csoportja hagyományos máramarosi táncokat fog bemutatni. A talpalávalót a Petreuș család, a máramarosi román hagyományos népzenét játszó és éneklő paraszt család fogja adni.
A magyar népzenét és néptánc-oktatást pedig a Magyar Állami Népi Együttes táncosai és zenészei fogják biztosítani.

Lenny Kravitz – Papp László Budapest Sportaréna, június 3. 20h


Korunk egyik kiemelkedő rockzenészének tartott Lenny Kravitz 20 éves pályafutása során átlépte a zenei műfajokat, vegyítette a hangzásokat és a stílusokat. Rockzenéje a '60-as és '70-es évek soul és funk behatásával négyszer nyerte el a Grammy-díjat a szerző-producer-zenésznek, amely rekord a Legjobb Férfi Rock Produkció kategóriában. Az este az angol MF Robots fellépésével kezdődik majd, akiknek a zenéje soul, R&B, funk és popzene keverékéből áll, és amely a 3 millió albumot eladó The Brand New Heavies alapítója, dalszerzője és zenei rendezője, Jan Kincaid valamint Dawn Joseph-t énekesnőből áll. Debütáló albumuk The Music for Robots címmel május 4-én jelent meg, olyan vendégművészek közreműködésével, mint Anderson.Paak, Gregory Porter vagy Joss Stone.