A rettegés háza (1979)

Mint megannyi jó dolog, a horrorfilmek nagy reneszánsza is a nyolcvanas évek legelején kezdődött, és ekkor készült a híres-hírhedt, megannyi cikket, könyvet és más feldolgozást szülő Amityville-i kísértethistória legjobb filmes adaptációja.

Hősei a Lutz házaspár, akik egy, Long Island partján fekvő nagy házba költöznek három gyermekükkel, ám hamar kiderül, hogy nem szívesen látott vendégek a saját otthonukban. Stuart Rosenberg (Bilincs és mosoly) kevés pénzből is rendkívül hatásos sztorit hozott össze, amiből azóta is rengeteg kezdő vagy már befutott rendező merít ihletet. Utólag vicces, hogy mindkét főszereplő, James Brolin és Margot Kidder is kamunak tartotta az „eredeti” történetet. Ráadásul a történet misztikumát leginkább az emelte, hogy a gyártó stúdió, az American International Pictures, akiktől nem állt távol az ilyesmi, egy rakás kamu sztorit „szivárogtatott ki” az újságíróknak a forgatáson bekövetkezett furcsa balesetekről.

Brolin egyébként nagyon jól járt a filmmel, mivel fillérekért vállalta a főszerepet, de szerződése szerint 10% járt neki a haszonból – ami jócskán meghaladta az elvárásokat, így mai pénzen mintegy 55 millió dollárt vihetett haza. A filmet később összesen nyolc folytatás és/vagy remake követte. 

Ragyogás (1980)

Ez az a film, ami olyan fantasztikus és összetett, hogy szakdolgozatokat, sőt, disszertációkat szokás róla írni, aminek a forgatásáról ma is legendák keringenek és amelynek vélt vagy valós titkait még ma is rengetegen kutatják – és amit az Amerikai Filmakadémia még egy satnya technikai Oscarra sem méltatott.

Stanley Kubrick Stephen King azonos című regénye alapján készült remekművének helyszíne természetesen nem csupán egy ház, hanem egy szebb napokat látott, a téli szezonra bezárt, a világtól elzárt luxushotel. Ide érkezik családjával gondnoknak az elfuserált író Torrace, aki szép lassan beleőrül a bezártságba és az őket körülvevő szellemvilágba. Ezeket a lényeket azonban nemcsak ő, hanem kisfia is látja: a fürdőkádba fulladt nőt, az elegáns lakosztályban kivégzett férfit és az összes holt lelket, amelyek nem találnak nyugalmat.

Jack Nicholson élete alakítását nyújtja – pedig az ő életműve húsz másik befutott színésznek is elég lenne -, ám az igazi érdem a minden szempontból tökéletességre törekvő, és a stábot ezzel majdnem az őrületbe kergető Kubrické. A díszlettől a zenéig minden fontos vagy egészen pici részlet a keze nyomát viseli.

Poltergeist - Kopogó szellem (1982)

A nyolcvanas évek elején vált a horror az ún. mainstream részévé, nyugodtan fogyasztható, jól kiplakátolt, a legnagyobb mozik nagytermeibe is beengedett műfajjá, amihez az olyan alkotások járultak leginkább hozzá, mint a Tobe Hooper rendezte, Steven Spielberg forgatókönyvéből készült Poltergeist, ami ugyanannyira családi mozi, mint horror – vagyis horrormese.

Spielberg egyébként a bohócoktól és a házuk előtti fáktól való gyerekkori félelmeiből hozta össze a történetet, amelyben a tipikus amerikai család, Freelingék egy békés kaliforniai kertvárosba költöznek. Egyik éjjel legkisebb gyermeküket, Carol Anne-t megszólítja egy hang, mely valahonnan a tévékészülék belsejéből jön, és hamarosan megszállják házukat a szellemek, amelyek eleinte játékosan viselkednek, majd egyre fenyegetőbbek lesznek, aztán a kislány eltűnik.

Elnyeli őt a Poltergeist világa, a szülők pedig két szakemberhez fordulnak: egy parapszichológushoz és egy ördögűzőhöz. Bizarr részlet, hogy a filmhez még igazi emberi csontvázakat használtak, mert azokat olcsóbb volt beszerezni, mint a műanyag kellékeket, az pedig hátborzongató, hogy nagyobbik lányt játszó színésznőt pár hónappal a forgatás befejezte után megfojtotta a féltékeny barátja.

Beetlejuice - Kísértethistória (1988)

Nem kell minden kísértetsztorinak rém komolynak és halálosan ijesztőnek lennie, ahogy ezt a korai Tim Burton vígjáték is bizonyítja – ami gyanúnk szerint nagy hatással volt a fiatal Peter Jacksonra a Törjön ki a frász (1996) elkészítésekor. Mindkét vicces film kísértő szellemekkel foglalkozik és mindkettőben prominens szerepet játszik egy halálos autóbaleset.

Burtonnél ez a baleset már a történet elején végez a főszereplő házaspárral, ám ez nem gátolja meg őket abban, hogy szépen hazaérjenek és folytassák életüket. Igaz, most már szellemek, akiknek végig kell nézniük, hogy eladják szép connecticuti vidéki házukat, ahová egy ellenszenves New York-i yuppie család költözik be.

Az egyetlen lehetőség, hogy elijesszék az jövevényeket, ám hőseink pancserek a rémisztgetésben, ezért egy „profihoz” fordulnak, kinek neve Betelgeuse (erre játszik rá a Beetlejuice cím, és akit Michael Keaton alakít), és aki túl őrült ahhoz, hogy valódi segítséget nyújtson – igaz, ez csak később derül ki.

A film képi világa a CGI világában már kissé összetákoltnak tűnik, de nem véletlen, hogy annak idején Oscar-díjjal jutalmazták a sminkes munkáját, és említsük meg, hogy a nagyon fiatal, alig 17 éves Winona Ryder is fontos szerepet kapott itt.

Más világ (2001)

A kísértetház filmes műfaja szinte kizárólag angolszász felségterület, bár láttunk már például szlovák próbálkozást is – rémes volt -, ami nem jelenti azt, hogy ne merészkedne be más is erre a területre. A Más világ látszólag angol film, hiszen Jersey szigetén járunk angol a történet is, egy, a 70-es évek alatt sikeres sorozat egyik epizódjának feldolgozása és angolok a színészek is, illetve a főszereplő Nicole Kidman ausztrál, de ez csak nüansznyi különbség.

Csakhogy a rendező a horrorsztorikhoz rendkívüli módon vonzódó Alejandro Amenábar, az eredeti és még jó Vanília égbolt és a Nyisd ki a szemed rendezője, a forgatás Jersey helyett a napfényesebb Santanderen zajlott, sőt, a film maga is spanyol zászló alatt futott és mint ilyen, több Goya-díjat is nyert, illetve egészen 2014-ig a legtöbb bevételt hozó spanyol produkció címét is viselte.

Ennek megfelelően a papíron szikár és borongós történet sok latinos mélabút és érzékenységet is hordoz magán, ahogy a II. világháború végén egy, a kisgyerekeivel egyedül maradt nő történetét követhetjük, aki egyre csak várja vissza férjét a frontról. Lánya és fia furcsa betegségben szenvednek: nem tehetik ki magukat direkt napfénynek.

Amikor három új szolgáló érkezik a házhoz, meg kell tanulniuk a legfontosabb szabályt: a kastélyt mindenkor félhomályban kell tartani; egyetlen ajtót sem szabad kitárni anélkül, hogy a mögötte lévőt be ne zárták volna. Naná, hogy nem sikerül betartani a szabályokat, és itt új értelmét nyeri a kifejezés: mindenre fény derül! Sokak szerint ez volt Nicole Kidman eddigi legjobb alakítása, és mi osztjuk a véleményt.

Parajelenségek (2007)

Alig tíz nap alatt, fillérekből kapták össze ezt a furcsa kis filmet, ráadásul az író/rendező/producer/vágó és operatőr Oren Peli saját lakásában, pár tök ismeretlen színésszel, sőt, volt, akit még színésznek sem nevezhetünk, és az eredmény így is vérfagyasztó lett. Igaz, Peli a forgatást megelőzően vagy egy évig dolgozott azon, hogy lakását átrendezze a filmezéshez, de ez csak egy apró részlet, ami megmutatja, hogy nem összecsapott rögtönzésről van szó, hanem tudatos, pontosan kivitelezett minimalizmusról.

A történet hősei egy ifjú pár, Katie és Micah – ez mellesleg a színészek neve is, hogy ne kelljen sokat gondolkodni. A természetfeletti jelenségek iránt különben is érdeklődő lány szerint van valami sötét erő a házukban. A srác nem hisz az ilyesmiben, de barátnője unszolására felszerel pár kamerát a lakásban, és a visszanézett felvételek egyre riasztóbb dolgokat mutatnak, és lassan kiderül, hogy éjszakánként egy démon garázdálkodik náluk.

A rendező az ún. talált tekercs alműfajt használja iszonyú hatásosan, tudva, hogy minél kevesebbet mutat, annál feszültebb a néző, aztán jöhet valami picit, de jól elsütött ijesztgetés, és kezdődhet újra a kifárasztás, és ez remekül működött. Biztos, ami biztos, a forgalmazási jogokat megvevő Paramount stúdió a promócióhoz „kibérelte” paranormális jelenségek egyik legismertebb kutatóját, Christopher Chacont, aki aztán elmagyarázta, hogy mindez tényleg gyakran megtörténik, szóval jobb vigyázni!