Az események egy arab faluközösségben játszódnak egy évek óta aszály sújtotta vidéken. A legfontosabb alapszükséglet a víz. A vízhordás a nők feladataként hagyományozódott, ám a forrás egy sziklás, kavicsos magaslaton van, ahol a nehéz, vízzel teli vödröket szállító várandós asszonyokat könnyen baleset érheti, aminek több ízben vetélés az eredménye. Ezeket a tragédiákat a közösség tabutémaként kezeli, a hagyomány azonban kezd tarthatatlanná válni. A főhősnő, Leila, a teaházban iszogató, semmittevő férfiakkal szemben szerelmi sztrájkot kezdeményez az asszonyok között. A mandátum így szól: addig nincs "pinceajtó nyitogatás", amíg a férfiak be nem vezetik a forrást a faluba, vagy részt nem vesznek a vízhordásban.

A film elsődleges témája, hogy az egyenjogúság ma még nem minden nőnek jár ki, és ez az arab kultúrában uralkodó hierarchikus férfi-női viszonyban igen komoly konfliktusokat gerjeszthet. Könnyen gondolhatnánk, hogy ez a film már nem szól hozzánk, európaiakhoz, meghaladott a témakör, és csupán az együttérzésünket próbálja felkelteni az arab világ problémái iránt, akár egy dokumentumfilm. Ebben az esetben valamelyik ismeretterjesztő csatornán is találhatnánk hasonló témájú néznivalót. Viszont mégsem tudunk egyenlőséget vonni a kettő között, mert ennek a filmnek a hatása a mese univerzális nyelvében és a halál tapasztalatának tematikájában összegződik, melyeket bármelyik kultúra magának érezhet, és nem válhatnak elavulttá.

A film elején a női narrátor megkérdezi, hogy most igaz történet, amit látni fogunk vagy mese. A kérdést egyértelműen megválaszolja: mese. Az állítás félrevezető lehet az alkotás egészét nézve. Ezzel nem azt akarom állítani, hogy valóságon alapuló történettel állunk szemben, csupán annyit, hogy az Asszonyok kútja a mese és a valóság közti pengeélen táncol. Az egyes szereplők funkcióját tekintve inkább a mesés elemek dominálnak. Megtalálható a heves lelkű ifjú leány, a közösség bölcs öregasszonya, a lányért rajongó herceg, a falu tanítója, és természetesen a hősünk célját nehezítő gonoszok, a hagyományhoz makacsul ragaszkodó férfiak képében. Továbbá a történetvezetés először bizonytalanná teszi a hősök győzelmét, de a megoldás mégis hirtelen jelentkezik, és helyre áll a harmónia, mint a mesékben.

Azonban az Asszonyok kútja részleteiben egészen mást mutat, sokkal élőbb helyzeteket és személyes drámákat tár elénk. Példának okáért említeném a tanító dilemmáját, aki kiáll felesége, Leila elhatározása mellett, de a döntésében megingatja, hogy a férfiak kiközösítik, elveszti tanári állását, és ennek tetejébe kiderül feleségének tisztátalan múltja is. Mit tegyen, mi a helyes és a helytelen: a hagyomány fenntartása, vagy pedig kitartani felesége kezdeményezése mellett? Az ilyen típusú szellemi és érzelmi vívódások nem engedik, hogy meseként értelmezzük ezt a művet.

A film másik sajátos fogása, hogy a nagy lelki válságokat, viszályokat, küzdelmeket a humor segítségével oldja. Nem hagyja mély letargiába zuhanni a nézőt, hanem a mindig jól időzített poénokkal fel-felrázza. Mihăileanu filmje nem csak érzelmileg kíván hatni, hanem finom játékot kezdeményez a történet átgondolására, mert a humorral objektívebb befogadói nézőpontot alakít ki.

A színek, a kameramozgások és a különböző nagytávoli plánok varázslatos tájjá formálják az amúgy kopár, sivatagi vidéket. Ezzel együtt a különböző beállítások, képi kompozíciók és vágások fokozzák az elbeszélés feszültségét. Például a filmet indító képsorban alkalmazott párhuzamos vágás egymás mellé helyezi az éppen elvetélő anyát és egy gyermek születését. Majd az ezután következő tradicionális örömtáncra válaszoló gyermekét sirató anya átformálja a montázs jelentését: az élet tánca haláltánccá válik. Ezen kívül a film szimbolikája is mélyíti ezt az értelmezést az olyan mélyen gyökerező archetípusokkal, mint a víz és a nő képének előtérbe helyezése (a cím is ezt mutatja). Ezek az ősi képek mindenféleképpen az élet, a születés és a termékenység fogalmaihoz kötődnek, amelyeket a film a vetélés, mint a halál, a sarjadó élet megszakadásával ütközteti.

Mióta világ a világ, azóta foglalkozik az ember az élet és halál közötti kapcsolat kérdéseivel, amelyek minden kultúrában felmerülnek, legyen az arab, európai vagy távolkeleti. Bizonyos korok ismeretei a valóságról toposzokban, anekdotákban, mesékben értelmeződnek és a hagyományokban szilárdulank meg. Az Asszonyok kútja a halál tapasztalatából táplálkozó mese arról, amikor egy hagyomány emberértelmezése megdől, újragondolást igényel, és hogy ez miképpen játszódik le az emberekben. E kérdéskör lezáratlanságát, aktualitását a nézőpontok váltakozása és az életszerű elemek érvényesülése tárja fel számunkra.