Arrivederci Napoli - így búcsúzott 1972-ben Jan-Michael Vincent Nápoly városától, s miközben csalfa mosoly játszott szája szegletében, lopva azt figyelte, hat-e a méreg Charles Bronson poharában. A méreg hatott, Bronson fájdalmas halált halt, de Vincent se húzta sokáig. Még a vége főcím előtt robbanás zaja verte fel Los Angeles csendjét - a hidegre tett mestergyilkos a síron túlról is utánanyúlt az elbizakodott tanítványnak. Kifürkészhetetlen egykedvűségével és élénkpiros házikabátjában Bronson tisztességgel helytállt a hetvenes évek bérgyilkosos mezőnyében, s bár akadtak nála is menőbb alakok, mint a szakma polgári tagozatát képviselő Max von Sydow (A keselyű három napja), A mestergyilkos c. korabeli bronsoniádára így is jó szívvel lehet emlékezni. Ha másért nem is, a teljes főszereplőgárdát pokolra küldő lezárásért. Adhatnánk persze az értetlent ezerrel, hogy mi szükség volt A szállító 23. részéhez a Bronson-film sztorijára (amikor A szállító 22 cselekménye is megtette volna), de nem adjuk. A lényeg, hogy A mestergyilkos remake-jében Jason Statham bronsonkodik, de sem Nápolyig nem jut el, csak a filmiparnak adókedvezményekkel kedveskedő New Orleansig, sem pedig a piros házikabátig, ami pedig kedves főhajtás lett volna az eredeti előtt. A sztori is csak abban követi az eredetit, ami már az eredetiben is máshonnan lett másodfelhasználva. Innovációként legfeljebb egy bőröndfogantyú érdemel említést, melyet - mielőtt felkenődne valami későn fékező gépkocsira - egy statiszta ránt elő komoly testi sértés szándékával.
