Ez most tréfa, vagy komoly? - kérdezi társát, fejszével a hátában az egyszeri favágó. De míg a viccben egyértelmű választ ad a tettes (- Komoly. - Akkor jó, mert tréfának erős lenne.), a Sobri című film nézői az előadás másfél órájának csapásai után is csak a fenti kérdést ismételgethetik üveges tekintettel.
Pedig a magyar betyárfilm reklámjai megpróbálták felkészíteni a figyelmes mozilátogatót. A plakátok barnás tónusú artisztikuma, a programújságokban látható félmeztelen pisztolyhős macsósága, és a filmhonlap csipketerítőbe dizájnolt arcképeinek öniróniája jelzik, hogy az alkotók nem kívánták egyetlen műfaji kategóriába szorítani darabjukat.
Filmjük léte morálisan tehát igazolva van, sajnos a sikerhez, legyen az közönség- vagy művészi vonatkozású, mindez azonban kevés. A Sobrit rendező Novák Emil ott hibázta el a dolgot, hogy direkt kultusz filmet akart csinálni, mint ahogy azt mozijának alcíme, a számtalan áthallással megtámogatott "Ponyvafilm" is jelzi.
Novák, akit egyébiránt a Sacra Corona operatőreként ismerhetünk, ráadásul példásan át is tanulmányozta a szakirodalmat. Tudta, hogy szüksége lesz egy átlagnéző számára is ismerős sémájú sztorira, amit aztán progresszív történet- és kameravezetési megoldásokkal, továbbá vizuális izékkel kell majd kicsit megborítania, idézőjelbe tennie.
Novák jó érzékkel a magyar folklórból választott Sobri Jóskája valóban filmre kívánkozó figura. Noha rabol, gyilkol és ráadásul bűnszövetkezet építéséért is felelős, csak a gazdagokra veszélyes. A szegényeket nem bántja, ami egyébként nem nagy kunszt, hiszen nekik nincs is semmijük. Ezt azonban feledteti az a néplélek számára oly fontos momentum, hogy eltűnése még a Barguzinba távozó Petőfinél is rejtélyesebb.
Az alkotók dinamizmussal, filmtrükkökkel és véres akciójelenetekkel kívánták maivá hangszerelni a híres bakonyi betyár történetét. A kultuszfilmről szóló szakirodalomból azonban sajnos kimaradt, hogy minden felsorolt jellemzőnél fontosabb a stílus- és arányérzék. Amely nélkül a film pont olyan lesz, mint a Sobri.
A dramaturgiailag hibás forgatókönyv ugyanis nem idéz meg semmilyen történetet. Ha a néző az általános iskolai olvasókönyvekből nem ismerné a betyárvilágot, sosem tudná meg, kik azok a nett, hímzett subás alakok, akik hol egy barlangban üldögélnek búsan, hol meg gulyákat hajtanak el váratlanul.
Sobri és társai olyan magyarázatot nélkülöző egyértelműséggel tűnnek fel a film elején, mintha a betyárok természetes lakói lennének erdeink ökoszisztémájának.
A sztori köré puliéhoz hasonlatos bundát vonnak a lifegő, elvarratlan szálak: nem tudjuk, mi a jelentősége Sobri sokat emlegetett fiatalságának, hogyan lett szeretője a kicsoda, miért tiszteli őt az egész környék, és homályban marad a bakonyi konditerem is, ahol a főhős kidolgozta izomzatát.
Sajnos Novák és bűntársai vasvillával összehányt történetüket a hollywoodi filmeken nevelkedett fiatalok számára is vonzóvá kívánták tenni. A fiatalok pedig, tanulmányaik alapján, a gyorsított felvételekért és az oda-vissza játszott jelenetekért rajonganak.
A szereplők így, a történet tetszőleges pontjain, l'art pour l'art jelleggel begyorsulnak, mert az vicces. A fokos párbajok pedig azáltal kapnak dinamikát, hogy egy-egy ütést előre-hátra lejátszanak párszor.
A képi világ progresszivitását a hol színes, hol fekete-fehér, hol meg kifakult színű részek tetszőleges, sem a cselekmény alakulásához, sem a szereplőkhöz nem köthető váltakozása hivatott biztosítani. Bár lehet, hogy a háttérben csak annyi van, hogy a stábnak film helyett - érthető okokból - csupán videonyersanyag jutott.
Elemezhetnénk még a színészi játékot, de felesleges: a főszereplő Szarvas Attilánál ugyanis nem beszélhetünk ilyenről (viszont a női nézők kedvéért kisportolt testalkatával meztelenül fürdik a patakban). Eperjes Károly pedig azzal tudja le a dolgot, hogy folyamatosan úgy néz, mintha a következő pillanatban hatalmas pofont készülne lekeverni valakinek.
Az alkotók beletettek a filmbe még néhány jelenetnyi öncélú erőszakot, és pár hasra esős poént, gondolom, mert tudták, hogy ennek az egésznek már úgyis mindegy. És tényleg. Céljukat így is elérhetik.
Ahogy az önkifejezésért folytatott reménytelen küzdelem kultikus alakká tette a valójában tragikus sorsú Szalacsi Sándort, úgy a Sobri is reménykedhet valami hasonlóban. Bár ehhez némi naiv ártatlanságra is szükség lenne.
