Balla Eszter tipikus mai fiatal. Saját bevallása szerint sokszor bátortalan, pedig az nem mindig szerencsés, pláne egy olyan foglalkozásnál, amelyet ő választott. A hivatása cseppet sem tipikus: szeptembertől a Csiky Gergely Színház színésze. Sokat tanul a szerepeiből, kollégáitól.
- Mit lehet tanulni a Káprázatos hölgyek... Audreyjától?
- Elsősorban nyitottságot, lazaságot. Sokszor jól jönne nekem is egy adag ezekből a tulajdonságokból, de sok mindenben olyan is mint én. Kicsit hebrencs, ezt viszont nem szeretném eltanulni tőle.
- Pedig ez sokszor átsegítheti az embert a nehézségeken.
- Nekem olyanban nem volt túl sok részem, vagy ha volt is, nem vettem észre. Sodortak az események. Nővérem zenei általánosba ment, én is ott akartam tanulni. A gimnázium 3. osztályába jártam, amikor meghirdették a musical szakot a színművészetin. Mondták, hogy próbáljam meg. Miért ne? - gondoltam én, bár a legjobban én lepődtem meg, amikor felvettek. Utána három hónap alatt kellett befejeznem a harmadik évfolyamot és megcsinálni a negyediket. Nem értem rá foglalkozni azzal, hogy ez milyen nehéz. - A főiskola alatt volt több kaposvári felkérés. - Ezek után benne volt a levegőben, hogy biztos ide szerződöm, ha végzek. Megtiszteltetés, ha valakit Babarczy László szerződtet Kaposvárra, s arra, hogy engem is lehívott, nagyon büszke vagyok. Sokat tanulok itt. Nincs féltékenykedés a színészek között. Sokan jönnek oda, hogy segítsenek, tanácsokat adnak, megpróbálják egyengetni az utamat. Játszom a Madách Színházban is a Chicago című musicalben, de ott nem érzem azt a hangulatot, ami itt van. Ott mindenki megy a maga dolgára, előadások után nincs beszélgetés.
- Hiányzik Pesten a törődés?
- Nagyon sok szállal kötődöm Kaposvárhoz, nyilván ez is befolyásol. A barátaim, ismerőseim is inkább kaposváriak. Szeretek velük beszélni, mert őszintén megmondják a véleményüket a játékomról. Ez sokat számít, mert előfordul, hogy nem vagyok biztos magamban. Az egész életemet meghatározza az, ahogy az engem körülvevő emberek törődtek velem, tanácsot adtak, és megadták azt a bizonyos kezdő bátorítást, ha arra volt szükség.
- Sokszor volt ilyen?
- Előfordult... Ha Török Tamás, a drámatanárom nem bíztat olyan kitartóan, lehet, hogy nincs elég bátorságom ahhoz, hogy jelentkezzem a főiskolára. Anyukámra is sokszor számíthatok, ő a legszigorúbb kritikusom. Jó, hogy nem elfogult. Persze a véletlenek is sokat segítenek. Ha például tavaly tavasszal nem olvasom el a hirdetéseket a főiskola hirdetőtábláján, akkor nem szerepeltem volna a Moszkva tér című filmben sem.
- Három városban is játszik. Melyikben telepedne le végleg?
- Kaposvárt nagyon szeretem, itt élem az életemet, minden ideköt. Nagyon nehéz volt elszakadnom tőle a főiskola előtt, de Pest nyüzsgésével, bulijaival semmi nem ér fel.
