A német, aki ír - Michael Fassbender

Van egy rossz hírünk: nem Tom Hardy napjaink legizgalmasabb fiatal színésze és legjobb pasija, hanem egykori osztálytársa, a nála jóval sokszínűbb Michael Fassbender, aki ráadásul magasabb is nála.

Volt már római legionárius, amerikai ejtőernyős, bukott angyal, spártai harcos, déli rabszolgatártó, őrült énekes, szexfüggő üzletember, IRA terrorista, világhírű pszichológus, robot és persze a világ egyik leghíresebb mutánsa is. Bár a legtöbben angolnak tartják, Michael Fassbender 1977-ben született az akkori NSZK-ban, Heidelbergben ír anyától és német apától, előbbitől vöröses haját, utóbbitól szögletes arcformáját és nevét örökölve.

Anyai ágon Michael Collins ír forradalmár leszármazottja, akit később el is játszott a színpadon. Szülei Killarneybe, Írországba költöztek, amikor kétéves volt, tanulmányait a St. Brendan’s katolikus iskolában, majd a Drama Centre Londonban végezte, és ahogy az lenni szokott, első szerepeit sorozatokban kapta.

Láthattuk Tom Hanks és Steven Spielberg Elit alakulat című sorozatában, és Azazeal karakterét játszotta a Boszorkák két évadában, de hamar megjött az áttörés. 2006-ban következett ugyanis Zack Snyder nagyszabású történelmi drámája és tesztoszteronbombája, a 300, ahol a perzsákat aprító spártai harcosok egyike volt, majd Francois Ozon kérte fel az Angel férfi fõszerepére.

Két évvel az első igazi filmes siker után, 2008-ban kapta élete egyik legjobb szerepét a Steve McQueen rendezte Éhség című drámában, ahol egy éhségsztrájkot folytató bebörtönzött IRA tagot alakított, a valóban élt Bobby Sands-et. Fassbender radikális fogyókúrának vette alá magát a karakter minél hitelesebb alakítás érdekében, napi egy doboz szardíniát evett és sok bogyót, meg magot. Talán emiatt nevezte el később produkciós cégét Peanut Productionsnak. 

Innen már csak remek szerepek jöttek többnyire remek filmekben, mint a kultikussá vált horror, az Eden Lake - Gyilkos kilátások megkínzott párosának férfi tagja, A kilencedik légió mindent túlélő római légionáriusa, Andrea Arnold Akvárium című filmjének csábítója, aztán Quentin Tarantino Becstelen Brigantykjának angol hírszerzője, egy kifejezetten ráírt szerep, hiszen németül és angolul is perfektül kellett hozzá beszélnie.

2011-ben jött az X-Men - Az elsők, ahol a fiatal Magnetót alakította, és amit két további mutánsfilm követett, köztük a most mozikba került Apokalipszis. David Cronenenberg Veszélyes vágyában Carl Jungot alakította. Steve McQueen Shame - A szégyentelen című filmjében egy szexfüggő férfit játszott, és mindent meg kellett mutatnia, amiért a Velencei Filmfesztiválon a legjobb színésznek járó díjjal jutalmazták. Ridley Scott rendezte Prometheusban Davidet, a robotot alakította, és jött egy újabb közös munka Steve McQueen rendezővel, a 12 év rabszolgaságot forgatta, ahol egy őrült, szadista rabszolgatartó szerepében láthattuk, és amiért Oscar-jelölés lett a jutalma. A 2013-as A jogász Fassbender egyik leggyengébb filmje lett, de kárpótlásul jött az ír Frank,  ahol úgy játszotta végig a kattant címszereplő zenészt, hogy arcát egy hatalmas papírmasé maszk takarta, a szerephez pedig jól jött, hogy játszik gitáron és zongorán.

A 2015 szorgalmas év volt többek közt a Slow West című westernnel, egy látványos Macbeth feldolgozással Marion Cotillard oldalán és a Steve Jobs filmért, ami meghozta a második Oscar-jelölést is. Idén már megnézhettük az X-Men - Apokalipszist, hamarosan megérkezik a videójáték feldolgozás, az Assassin's Creed, aminek egyben ő a producere is, illetve a Fény az ócean felett című dráma, ahol ő és Alicia Vikander egy kis szigeten élnek, amelynek partjára egy kisbabát sodor a víz. Ő és Vikander a forgatáson össze is jöttek. Most forgatják a Prometheus folytatását, a 2017-ben bemutatásra kerülő Alien: Covanentet, ahol újra Davidet, a robotot alakítja.

 

Persze lehet valaki szorgalmas és szerencsés színész is, de Fassbender sugárzóan tehetséges és hihetetlenül karizmatikus is egyben. Gyakorlatilag mindent eljátszott már és minden műfajt kipróbált, a vígjátékot kivéve, amit egyszerűen nem tart elég érdekesnek. Nagy Formula 1 rajongó, a kedvence Michael Schumacher, de Ayrton Sennát is csodálta, így ne csodálkozzunk, ha a közeljövőben Forma 1-es pilótaként látjuk a vásznon.