Egy bűntudattól gyötört nyomozó, egy türelmes mesterbűnöző, egy leleményes gyermekrablás, és egy szendének tűnő FBI-ügynök. -Ezek lennének egy thriller alkotóelemei?
A pók hálójában esetében nem működik a recept: Lee Tamahori
frissítő koktél helyett langyos, seízű pancsot tálal elénk.
Pedig olyan szépen indul minden: lendületes rendőrségi akció, rövid helikopteres üldözés, aztán bekövetkezik a tragédia: az űzött kocsi rosszfiústul, rendőröstül a mélybe zuhan, és a sorozatgyilkosok elkapására szakosodott Alex Cross (Morgan Freeman), A gyűjtőből ismert személyiségrajz-alkotó rendőr döbbent tekintettel bámul a tovatűnő roncs után. (Hogy a számítógépes trükk, amellyel a zuhanást imitálták, oly gyenge, hogy még A múmia visszatér alkotóit is somolygásra késztetné, itt még nem is lenne annyira zavaró - ám a későbbiek fényében már árulkodó.) A kezdeti feszültségnek ezzel annyi is, másik történet szálai kezdenek szövődni a szemünk előtt.
Elit általános iskola, elit tanulókkal, elit tanárokkal,
gondolhatná a néző, amíg az egyik pedagógus, Gary Soneji (Michael Wincott) el nem rabolja az egyik szenátor lányát, és nem küld üzenetet a világtól elvonultan élő Crossnak, hogy ideje visszatérnie a szakmához, megfejteni a bűnügyet, amit eléje tálalt. Cross felveszi a kesztyűt, egy FBI-ügynöknőt (Monica Potter) társul kapva rövidesen kideríti, hogy a gyermekrablás csak amolyan erőpróba volt. A
bűnöző sokkal nagyobb dobásra, az orosz elnök fiának elrablására- készül, tervét több év alatt építette fel, s olyan szövevényes, mint a pók hálója.
(A terv oly sok részletre kiterjed, hogy Soneji nyilván épp emiatt mulasztja el ellenőrizni, hogy az elnöki palota előtt posztoló autóban esetleg ül e valaki vagy sem. - Persze, miért is ne parkolhatha egy autó épp az elnöki palota előtt, ahol csak civilek nem állhatnak meg, FBI-osok viszont gond nélkül, ugye).
Szóval a tudós zsarunak ilyesfajta háló kibogozásával kell veszkölődnie, ezért csak késve döbben rá, hogy a háttérben egy másik, sötétebb szándékú elkövető is sütögeti a maga pecsenyéjét.
A pók hálójában egyik baja, hogy számos elemét láttuk már valahol. A gyerekrabláshoz használt álarcos trükk a M:I2-ben bukkant fel legutóbb, míg a telefonos-üzengetős játék a Die Hard harmadik részét idézi. A másik problémája, hogy csínján bánik a feszültségteremtő eszközök alkalmazásával, a nyomozás részleteinek bemutatása meglehetősen elnagyolt (természetesen mindvégig Cross zseniális intuiciói jelentik a megoldást, például úgy találja ki a számára teljesen idegen számítógépek passzvördjeit, hogy az még hatvan másodpercet sem vesz igénybe, s egy arcizma sem rezdül közben), a csúcstechnika csak némi high-tech halandzsa levágásához szükségeltetik kísérőként, s a mesterbűnözők lélektanáról sem tudunk meg túl sokat,- pedig
elméletileg ez lenne Cross szakmája, vagy mifene.
De ami még ennél is szomorúbb, a végső csavarnak szánt fordulat nem elég hatásos, nem elég ütős ahhoz, hogy megmentse a filmet. -Már csak azért sem, mert e fordulat kedvéért az alkotók lecserélik az addigi főgonoszt, ám a helyébe lépő új ellenség jóval kevésbé kibontott, jóval vérszegényebb figura, mint Soneji, akit minden filmgonoszok leggonoszabbika, Michael Wincott ugyancsak erőteljesen alakít. "Élő bizonyíték vagyok arra, hogy az elme a legveszélyesebb fegyver" - dörmögi reszelős kriptahangján, nem sokkal azelőtt, hogy kilép a történetből. Ennél emelkedettebb és találóbb önmaghatározást aligha hallottunk filmben mesterbűnözők szájából, de mindegy is, a hálón óriási lyukak tátonganak, s az ígértesen induló film középszerűségbe süllyedő softthrillerre vált menet közben.
